Csomagokat vittek a putrik árnyékába

Amíg a korábbi évben 1332, addig most félezerrel több, egészen pontosan 1865 felajánlás gyűlt össze a Bonnyai Sándor és testvére, Bonnyai Anna által kezdeményezett, szervezett jótékonysági akció keretében. Nemcsak Békéscsabán és Békés megyében zajlott a gyűjtés, hanem az ország minden szegletéből, így Vas, Veszprém, Somogy, Tolna, Pest és Csongrád megyékből is érkeztek adományok, mondhatni: szeretetcsomagok. Összesen húsznál is több gyűjtőpont volt.

– Az emberek tényleg ezerféleképpen segítettek – folytatta. – Voltak, akik pénzösszeggel támogatták az akciót – amiből fogkrémet, fogkefét, szappant, édességet vásároltak a kicsiknek –, voltak, akik azzal, hogy szállították a felajánlásokat, mire megérkeztek a főhadiszállásnak tekinthető békéscsabai evangélikus gimnáziumba. Az adományokat végül többek között a református szeretetszolgálat juttatta át a magyar–ukrán határon, hogy aztán Kárpátalján személyesen oszthassák ki azokat.

Ebben Sándor segítségére volt testvére, Anna, valamint ismerőseik, Pásztor Miklós és Csomós Vanda. A Kárpátalján töltött öt nap leforgása alatt több településen jártak, így meglepték Kisdobrony, Nagydobrony, Dimicső, Bótrágy, Tiszaágtelek, Péterfalva, Mezővári, Beregszász, Hetyen, Szernye, valamint a Felső-Tisza-vidék nehéz sorsú, putrik árnyékában élő gyermekeit. A kemény mínuszok ellenére volt, hogy mezítláb, egy pólóban vették át az adományokat a fiatalok.

Meghitt pillanat volt, hogy Kisdobronyban – ahol nyáron leégett az óvoda és az imaház – egy OSB-lapokból összeállított épületben, pislákoló fénynél versekkel, dalokkal hálálták meg a csomagokat a gyerekek. A nagydobronyi gyermekotthonba pár nappal korábban került be egy három év körüli kislány, Kamilla, hajléktalan édesanyja kénytelen volt elhagyni. Ő is kapott ajándékot, a pakk nagyobb volt nála. Felemelő volt látni, hogy életet lehelt a kislány a babába, a plüssmackóba.

Bótrágyon Sándor beszélt a gyerekeknek a karácsonyi angyalokról és arról, hogy messzi földről hogyan érkeztek meg az ajándékok a fiatalokhoz, akik pedig arról meséltek, hogy mit jelent számukra az ünnep. Sándor hangsúlyozta: nem reklámfogás, hanem tényleg igaz, hogy a legtöbb, nehéz sorsú gyermeknek, fiatalnak a jótékonysági kezdeményezés során összegyűjtött szeretetcsomag jelenti az egyetlen ajándékot a karácsonyi időszakban.

A korábbi évekhez képest újdonságot jelentett, hogy a kárpátaljai segítőkkel közösen összeírták, hogy az adott településen hány gyermek, lány és fiú él, ők hány évesek, hányan járnak óvodába, iskolába – kvázi népszámlálást szerveztek. Sándor kiemelte, hogy ennél fogva a fiatalok névre szólóan kaphatták meg a csomagokat, ami személyesebbé tette az adományosztás légkörét.

A szeretet útja igencsak rögös

Sándor elmondta: amíg itthon szinte természetes, hogy van hova hazatérni, hogy van meleg otthonunk, hogy állítunk karácsonyfát, hogy kerül meleg étel az asztalra, addig néhány száz kilométerrel odébb, Kárpátalja egy részén az okoz gondot, hogy a patkányok rést ütnek a vályogházak falain és megharapják éjszaka az alvó gyerekeket.

Szólt a hit erejéről is, ami összetartja az ottani közösségeket, családokat, és lehet, hogy anyagiakat tekintve szinte semmijük nincs, erős hitük van. Mint fogalmazott, Kárpátalján azért érezhetik magukat közelebb Istenhez, mint máshol, mert Jézus sem rivaldafényben, kamerák kereszttüzében született, hanem egy istállóban, állatok között. Nem rejtette véka alá, hogy ahogy nő a felajánlások száma, úgy nő a felelősség is. Aláhúzta: a szeretet útja járható, azonban nem mesebeli, nem mézes-mázos, hanem igen rögös, akadnak akadályok, nehézségek, amik nem tántoríthatnak el minket, a problémákat meg kell oldani, át kell hidalni.