Vérükben, génjeikben van a szakma

Őszibarackmagból gombokat készített Fekete László édesapja, de nem jószántából. Az idősebb Fekete 1924-ben született Békéscsabán, édesanyja halála után Budapestre költözött és a háború után egy bankban dolgozott. Az ifjabb Fekete édesanyja pesti polgári családból származott, és ott ismerkedett össze későbbi férjével. Akit azonban Recskre internáltak munkatáborba, édesanyjáékat pedig kitelepítették Pestről, mindenüket elvették.

És itt jön az őszibarack, illetve a magja. Az idősebb Fekete ügyes kezű volt, fogolytársaitól megtanult a magból gombot készíteni. Egy internált és egy kitelepített hiába jött Csabára, nem találtak munkát. Az ifjabb Fekete dédmamájánál kaptak egy szobát, aminek az utcára néző ablakába kitették a mintagombokat, ami tetszett az arra járóknak. Később szaruból, plexiből, gyöngyházból is készítettek gombokat és kitűzőket. 1955 körül az akkori Sztálin, ma Andrássy úton egy idős úr átadta nekik cipzárjavító tudományát és üzletét.

Fekete László édesapja 1970-ben meghalt, édesanyja vitte tovább a vállalkozást, mely 1985-ben költözött a Kinizsi utcába. A fiú lemezlovasként kereste kenyerét, de a ’90-es évek elején jött a techno, ami nem az ő világa. Felmerült benne a váltás gondolata, és 1993-ban édesanyja üzletében maketteket kezdett árulni. Miután édesanyja nyugdíjba ment, megvette tőle az üzletet, és folytatta a már csaknem 60 éves ipart.

– Anyukámtól tanultam meg a szakma csínját-bínját, gyakran bejárt az üzletbe, de 2008-ban meghalt. Sok mindent kellene pedig tőle még megkérdeznem – magyarázta a vállalkozó, akinek van egy fia, de egyelőre más területen képzeli el a jövőjét. Persze, így volt ez az apjával is, tehát – ahogyan Fekete László fogalmazott – a sors kiszámíthatatlan.

Pálinkás András apai nagyanyja és nagyapja is kárpitosmester volt, apja is tovább vitte a műhelyt, 1968-tól ő is kárpitosmesterként dolgozott Békéscsabán. Fia nem tervezte, hogy tovább viszi a vállalkozást, de 1999-ben csatlakozott édesapjához, és annak 2004-es halála után ott találta magát egyedül a műhelyben és az üzletben. Jobban mondva, édesanyjával és feleségével, lldikóval együtt, aki lakberendező.

– Igazából én csak viszem Ildikóval a kis céget, vannak kiváló kárpitosmestereink és varrónőink – ecsetelte Pálinkás András. – Természtesen ha kell, létrára állok, és felrakom a függönyt, viszem a bútort, a felméréseket pedig rendszerint én végzem. Rengeteget tanultam édesapámtól, büszke vagyok arra, hogy ma is sokan azért jönnek hozzánk, mert tisztelték, becsülték őt, és minőségi munkája megmaradt emlékezetükben.

Pálinkás András érdeklődésünkre kiemelte, van egy fiuk és egy lányuk, de az a jövő titka, hogy tovább viszik-e egyszer a vállalkozást.

– Nekem tízéves koromban Zelenyánszki János csabai bádogosmester ezt mondta: „Ide figyelj, kis Pálinkás! Nagyanyád, nagyapád is kárpitosmester volt, apád is az, egyszer te is ott találod magad”. Akkor még nem gondoltam erre, de így lett. Egyébként az ő egyik fia, Tibi is tovább viszi a bádogosmesterséget apja segítségével. Úgy néz ki, ez a vérünkben, a génjeinkben van.

A hazai kis- és középvállalkozások mindössze 15 százalékát foglalkoztatja az utódlás kérdése, és ebből csupán hét százaléknál zajlik már a folyamat – derült ki a Budapest Bank 500 cégvezető megkérdezésével végzett kutatásából. Ahol még nem merült fel a téma, ott a cégvezetők nagy része életkoránál fogva nem tartja aktuálisnak vagy nincs rá ideje. A jelenlegi vezetők zömmel családtagjukban – főképp gyermekükben – látják a cég jövőjét, ez azonban nem minden esetben valósítható meg, így sokan kénytelenek alternatívát keresni.