Jegeskávét is készített olykor az egykori gyomai mézesbábos

Kiss Imre műhelyének felszereléseit családja megőrizte, a hagyatékot dédunokája, dr. Csiffáryné dr. Schwalm Edit a Szent Antal Népháznak ajándékozta, ahol nemcsak kiállították az eszközöket, hanem a régi receptúra alapján el is készítettek egy-két korabeli mintázatú mézeskalácsot.

Az egykor a Kossuth utcában állt cukrászda népszerű volt a helyiek, s az I. világháború idején Gyomán állomásozó katonatisztek körében. A mézeskalácsok mellett sok, helyben készült finomságot lehetett kapni, de a hely megelőzte korát abban is, hogy ott szolgáltak fel először jegeskávét, amely abban az időben újdonságnak számított.

A Szent Antal Népházban nyílt kiállításon többek között a jeges koffeines ital receptjét is el lehet lesni, amely ½ fertály erősen főzött kávéból, 16 lat cukorból és egy meszely tejből állt, melyet a korabeli megsárgult recept szerint lefagyasztottak, majd ezt követően kínálták.

Csiffáryné Schwalm Edit elmondta, dédapja 1882-től 1886-ig, a legidősebb – akire még emlékeznek – született gyomai mézesbábos, Csapó János tanítványa volt. Az első évben kizárólag a ház körüli munkában segédkezhetett, azt követően kezdhetett hozzá a szakmai tevékenység elsajátításához. A mesterlevél megszerzése után Kiss Imre többek között bátaszéki és budapesti mestereknél vállalt munkát, hogy tudását gyarapítsa. Ezt követően tért vissza Gyo­mára, ahol letelepedett, családot alapított, majd megnyitotta a falu első cukrászdáját.

Szív, huszár, baba, szerelmespár – ezek a legismertebb mézeskalácsformák. Népszerű volt a faragott forma is, melynek előállítása már külön mesterségnek számított. Ritka volt, hogy a mézesbábos készítette el. Kiss Imrének is csak egy próbálkozása volt e téren – tudtuk meg Csiffáryné Schwalm Edittől, aki néprajzkutatóként Egy gyomai kismesterség története címmel, többek közt nagyanyja visszaemlékezései segítségével lejegyezte dédapja munkásságát.

– Sajnos, miután 1939-ben meghalt a dédapám, a műhelyt eladták, a családban pedig senki nem vitte tovább a bábosmesterséget, ám a cukrászdában használt eszközöket megőriztük, és most a népháznak adományoztuk – tette hozzá Csiffáryné Schwalm Edit.

A gyomaendrődi intézmény tárt karokkal fogadta a 19. századi, nagy ritkaságnak számító kismesterség történetét bemutató darabokat, melyek között kézzel írt süteményes receptkönyveket is találhatunk 1885-ből.

– Az iparos hagyaték egy része a családról szóló korabeli fényképeket és dokumentumokat tartalmazza. A második vitrinbe zárt eszközök pedig már a mézeskalács, a cukrászmesterség emlékeit mutatják be. Itt kiütőfák, régi, keményfából faragott mézeskalács-formázók, továbbá egy másik polcon kiszúróformák láthatók, de Kiss Imre tanoncbizonyítványát és egy századfordulós cukrászfolyóiratot is kiállítottunk – árulta el dr. Szonda István, a Szent Antal Népház vezetője.

Érdekesség, hogy a népházban a korabeli kiütő- és ki­szúróformák segítségével készítettek mézeskalácsokat is, melyeket szintén meg lehet nézni.

Rendre változott a receptúra

Csiffáryné Schwalm Edit elmondta, a mézeskalács receptúrája időnként változott. Ez annak volt köszönhető, hogy dédapja műhelye is fogadott messze földről, többek között Csehországból vándorbábosokat, akik új recepteket hoztak magukkal, de Kiss Imre is folyamatosan kutatta, mitől lehetne jobb az ő mézeskalácsa. Ezeket a recepteket pedig 1885-től kezdve kézzel feljegyezte, így maradtak meg az utókornak olyan sütemények és torták elkészítésének módjai, mint a vajas tészta vagy a mokkatorta.