Kincsek között boldog Mester Gábor és felesége

A turisztikai főpályaudvaron, vagyis az Élővíz-csatorna partján lévő vonatban legutóbb Mester Gábor száz különleges, érdekes és egyedi billogját, illetve bélyegzőjét mutatták be. A csabai szlovák tájházban botkiállítása nyílt, sétapálcáktól a fokosokig. Nem messzire él a gyűjtő nejével az említett két helyszíntől, és a lakásba lépve az ember egy néprajzi, történeti múzeumban érzi magát. A bútorok, a használati tárgyak eredeti állapotúak vagy felújítottak.

– Muronyban tanyán éltem, és mivel 1974-től a megyei könyvtárban dolgoztam, békéscsabai albérletbe költöztem – emlékezett a férfi. – Lipták Pál könyvtárigazgató nagyon sokféle néprajzi tárgyat gyűjtött a butéliáktól a cserépedényekig, és mindez engem is „megfertőzött”. Kezdetben a megélhetés miatt inkább régiségkereskedőnek számítottam, de az utóbbi években már főként gyűjtő vagyok, és általában megkeresnek különféle tárgyakkal, eszközökkel. Hagyatékkal már ritkábban foglalkozom, inkább az új szerzeményeimet újítom fel, és gyönyörködöm bennük. A feleségem és a családom mellett ez az életem.

És hogy milyen érzékkel kell rendelkeznie egy régiségkereskedőnek és -gyűjtőnek? Mester Gábor szerint jó szem kell ahhoz, hogy mi a különleges, az egyedi és értékes. Természetesen rengeteget olvasott a témában, és magával hozta tanyai emlékeit is.

– Az 1700-as évekből is vannak eszközeim, tárgyaim, büszke vagyok a Tranosciusokra, vagyis az evangélikusok rézveretes énekeskönyveire, a pipákra, a bölcsességekkel és a készítőjének nevével is ellátott butéliákra, de említhetem a borotvatokokat is – ecsetelte Gábor. – A szívemhez a legközebb azonban egy festmény áll, amelynek lényegében Piroskát köszönhetem.

Erről már a gyűjtő neje mesélt. Elmondta, negyvenévesen elvesztette az első férjét, és ott maradt özvegyen három kislányával. Hallott Gáborról, akihez közel is laktak. Egy festményt ajánlott fel neki eladásra, amit a férfi megvásárolt. Aztán más értékeket is vett Piroskától. Az asszony vásárolt egy zongorát, de a szállítása többe került volna, mint maga a hangszer. Gábor természetesen segített, majd nem sokkal később azzal állított be Piroskához, hogy legyen a felesége. A döntésre fél év „haladékot” kapott későbbi neje, aki egy közös erdélyi utat követően igent mondott. Már csaknem 25 éve élnek boldog házasságban.

– Nekem egy lányom és két unokám van, Piroskának három lánya és három unokája, és akkor még lányaink férjeit nem is említettem – ecsetelte a gyűjtő. – Évente összejön az egész família, nagyon jó mindenkinek a másikkal a kapcsolata. Sőt, a vejem, Attila folytatja a régiségkereskedést.

Piroska azt azért még kiemelte, hogy a sok-sok antik bútor és tárgy takarítása, letörölgetése az ő dolga, és ez igen sok időt vesz igénybe. Időnként meg-megáll azon festmény előtt is, aminek az eladásával a Gáborral való kapcsolata kezdődött. Ilyenkor mindig elgondolkozik: az élet, a sors elvesz, de ad is.

A hágató papucs

Mácsai Sándor, a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör elnöke mesélte, hogy egy budapesti eseményen Mester Gábor gyűjteményéből állítottak ki, többek között egy bőrből készült, nemeztalpú eszközt. A legtöbben rájöttek, hogy ez lóval kapcsolatos. Volt, aki szerint azért tették az állat patkójára, hogy gazdája nesztelenül járjon vele. Akadt, aki szerint lovas díszszemléken tompították így a díszburkolaton a patkó hangját. Pedig ez egy hágató papucs, amit a fedezőmén patkójára húztak, hogy aktus közben ne sértse fel a kanca hátát. Néha a kanca patkójára is tettek, hogy ha visszarúg, ne okozzon sebeket a ménnek.