A gondolkodásmódot erősítené Isten háza Delhiben

A karácsony előtti utolsó csütörtökön, néhány perccel délután három óra után Surman László cigány író-költővel, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójának békési lelkészével indulunk el Mezőberény elsősorban romák által lakott, Delhinek nevezett városrészébe. A Rózsa utcában és annak környékén ütött-kapott, egykoron talán szebb napokat is látott házak között visz az utunk, tapintható a mélyszegénység.

Az utcában csak a víz és az áram elérhető a közszolgáltatások közül, gáz és csatorna ellenben nincsen. A lakóépületek többségére ráférne egy felújítás, bár több olyan ingatlan is akad, amelyeket a körülményekhez képest szépen rendben tartanak. S persze látunk olyan házakat is, amelyekben néhány év, de lehet, hogy már néhány hónap múlva végleg az enyészet győzedelmeskedik majd. A hiányzó ablakok és ajtók, a düledező falak ezt jósolják.

Surman Lászlónak az utcákon sétáló emberek széles mosollyal, már előre integetnek. Jól ismerik, hiszen mint egyházi személyiség sokat jár ide, sokat próbál segíteni.

– Nem könnyű itt az élet, de úgy gondolom, hogy az előrelépéshez leginkább gondolkodásmódbeli változásra van szükség – mesélt munkájáról a lelkész. – Ahhoz pedig, hogy ez megtörténjen, úgy érzem, a hit visz a legközelebb.

A hívő emberek általában éppen csütörtökönként egy családi házban gyűlnek össze Delhiben. Ez lesz későbbi úti célunk is, de előbb megállunk a helyen, ahol Surman László szeretné, hogy a templom felépüljön.

– Kezdetben abban gondolkodtam, hogy megveszek egy épületet, és ott alakítjuk ki az imaházat. Mégis minden másként alakult – idézi vissza kérdésünkre az ötlet megszületését. – Ekkor volt egy vízióm. Sétáltam az utcán, és egyszer csak, ne kérdezze, miért, de magam előtt láttam egy templomot. A feleségemmel, Hajnival közösen megvettünk egy üres telket, és azt felajánlottuk a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójának, hogy a lehetőségei szerint építsen ott templomot. Azonban nem kérni szeretnék, hanem adni. A verseken kívül semmim sincsen, így azzal próbálok segíteni. Az irodalmár éppen ezért felajánlotta Akarom, élj! című új kötetének teljes bevételét a nemes célra. A könyvből és az egyébként a javakban nem éppen dúskáló helyi hívő közösség adományainak köszönhetően alig néhány hónap alatt 2,5 millió forint gyűlt össze.

– Tudom, hogy ez önmagában még messze nem elegendő, de az első lépéseket nekünk kell megtennünk – húzza alá a presbiter, aki később elmagyarázza, hogy az ezer négyzetméteres területen hol állna Isten háza, hol a gyerekeknek tervezett közösségi tér. Sőt, megtudjuk azt is, hogy ha anyagi lehetőségei engedik, akkor a szemközti telket is megvenné, hogy ott majd játszótér létesüljön.

Tovább indulunk. S ahogy haladunk, emberi sorsok tárulnak fel. Megismerjük annak a férfinak a történetét, aki azért bontotta le egy délután a kerítését, hogy az árából tüzelőt vehessen, de megelevenedik annak a fiatalembernek az életében végbemenő változás is, aki korábban drogot árult, majd megtért, és szakított bűnös múltjával.

Megérkezünk Jónásék házához, ahol a gyülekezet helyi csoportja működik. Az épületben hatan élnek, Jónás Károlyné Ági, a lánya, Hajni és a fiatal asszony négy lánya. Beszélgetünk, Ági pedig mesélni kezd múltról, jelenről, jövőről.

– Azelőtt benne voltam a bűnben – eleveníti fel életének mára lezárt részét. – Elvettem másét, kölcsönkértem, de nem adtam meg, loptam a boltban, irigy voltam, embereket ugrasztottam össze. ­Valahol mélyen fojtogatott mindez, de sokáig nem tettem semmit.

Ági akkor találkozott először komolyabban a hittel, amikor egyik lánya titokban bemerítkezett.

– Ezt csak akkor tudtuk meg, amikor együtt megnéztük az eseményről készült videófelvételeket. Nem sokkal később, olyan hét esztendeje már talán, érkeztek Laciék, és akkor hirtelen minden megváltozott – fogalmazott. – ­Valami akkor jó értelemben átalakult bennem, ma már nem káromkodok, soha többé nem tudnék lopni sem. Tudom, hogy talán furcsán hangzik, de érzem, hogy van bennem szeretet, és eltűnt az irigység.

Bár az asszony szerényen hallgat róla, de később megtudjuk, nemcsak, hogy nem vesz el mástól, hanem gyakran ő maga ad a főztjéből olyanoknak, akik nélkülöznek, akiknek éppen nem kerül étel az asztalukra.

Sokan várják, ott lenne mindenki

S milyen érdekes is az élet, nemrég az asszonynak is volt egy látomása, ő is látta a templomot, ahová nagyon sokan mentek be.

– Mi a házunkban mindenkit szívesen látunk, s bár volt, hogy az udvar is megtelt, nem ez az általános. Sokan nem szívesen lépnek be máshoz. Így volt ez akkor is, amikor másik háznál tartottuk az összejöveteleket. Ilyenek vagyunk mi, cigányok – mesélte Ági és Hajni. – A templomban viszont ott lenne mindenki.

Surman László kérdésünkre elmondta, bízik abban, hogy legkésőbb három év múlva felépülhet a templom.

– Más településeken, például Békésen nagyon sokat jelentett a cigányság előrelépésében a hit. Reménykedem abban, hogy itt, Delhiben is hasonló utat járunk majd be.