A kajakhorgászatot is szereti a Fukusimában kutató Norbert

– Békéscsabán született, sokáig a városban is élt. Milyen élmények kötik a békési megyeszékhelyhez, miként gondol vissza az itt eltöltött időszakra?

– A Viharsarok, egész pontosan Békéscsaba szülöttje vagyok. Eddigi életem felét a megyeszékhelyen töltöttem, negyedét Veszprémben, a másik negyedét pedig Japánban. Békéscsabán volt az otthonom Jamina, a Lencsési és a Kazinczy-lakótelep is. A Szabó Pál Téri Általános Iskola elvégzését követően kerültem az akkori Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskolába, ahol az abban az időszakban induló információ és számítástechnika szakon tanultam. Ez mind a mai napig meghatározó élmény számomra, köszönhetően a kiváló oktatóknak és remek szaktársaimnak, akiktől akkor tanulhattam és akiket akkor ismerhettem meg. Igazából itt kezdett el számomra kitárulni a világ, itt jöttem rá, hogy kitartó tanulással és szorgalommal lehetőségeim megsokszorozódhatnak a jövőben. Akkoriban az iskolába belépőt egy felirat fogadta: „Bonus intra, melior exi”, azaz „Jó emberként lépj be, s még jobbként távozzál”. Ez a gondolat a mai napig velem van, elkísér, és sokszor felteszem a kérdést egy adott időszak lezárulása után, hogy sikerült-e jobb emberként továbblépnem, sikerült-e többnek lennem annál, mint ami ezelőtt voltam. A családom és barátaim továbbra is Békéscsabához kötnek, így általában évente kétszer megfordulok a városban, ilyenkor mindig nagyokat beszélgetünk a megyeszékhely kocsmáiban.

– A világ a békéscsabai éveket követően valóban kitágult az Ön számára. Hogyan jutott el jelenlegi „állomáshelyéig”, Fukusimáig?

– Középiskola után erős vonzalmat éreztem a környezetvédelem iránt, így környezetmérnöknek tanultam tovább, először egy vargabetűvel a Pollack Mihály Főiskolán Pécsett, majd életem másik fő színterén, a Veszprémi, mai Pannon Egyetemen. Itt ragadott magával a későbbi témavezetőm és mentorom, dr. Somlai János remek előadói stílusa a sugárvédelem és a radioökológia témakörében. Így azután hamar belekeveredtem a radiokémia tanszék különböző kutatási tevékenységeibe. Innen csak évek múltán „szabadultam”, már a környezettudomány doktora címmel a zsebemben. Ekkoriban erősödött meg a tanszék nemzetközi kapcsolatrendszere dr. Kovács Tibornak köszönhetően, aki szívós munkával nemcsak európai, hanem ázsiai kapcsolatokra is szert tett. S ezzel lehetőséget teremtett számtalan tanulmányútra, Svédországtól kezdve Japánig. Később a munkám révén szinte a világ összes kontinensére eljutottam, már csak Afrika és Antarktika várat magára. A tanszék japán kapcsolatai révén egy fél évet tudtam kint eltölteni a távoli országban, majd ezt követően sikerült a Japán állam két évre szóló kutatói ösztöndíját elnyernem. 2011-ben Japánban voltam a nagy földrengés, a szökőár és a nukleáris baleset idején, így értelemszerűen adódott a lehetőség, hogy csatlakozzak egy fukusimai kutatási projekthez, amiben jelenleg is aktívan dolgozom.

– Mennyire más az élet Fukusimában, mint itthon?

– Fukusima egy tipikus 300 ezres japán város, ami a sérült erőműtől közúton körülbelül 80 kilométerre található. A város jó része egy hegyekkel ölelt völgyben fekszik, így a nukleáris baleset során kibocsátott radioaktív szennyezés kevésbé érintette. Fukusima elsősorban forró vizű fürdőiről, mézédes őszibarackjáról és lédús almájáról híres. Napjainkban, a hármas katasztrófa után mintegy kilenc évvel, teljesen normális mederben folyik az élet, bár a legutóbbi tájfun által okozott heves esőzés és a folyók áradása okozott némi riadalmat. Szerencsére a gátak megbirkóztak az árhullámmal, így gond nélkül átvészeltük ezt a természeti csapást is. A japán emberek alapvetően segítőkészek, de meglehetősen zárkózottak és tartózkodóak. Ennek ellenére barátokra is szert tehet az ember, ha erősen igyekszik, és szereti, illetve bírja a szakét vagy a másik közkedvelt keleti alkoholos italt, a sócsut. Személy szerint nagyon szeretem a japán konyhát, első számú kedvenc a nyers hal (szasimi) és a szusi, de mostanában a nyers lóhús is egyre jobban ízlik. Persze rengeteg „normális” étel is található Japánban, nehogy valaki az említettek kapcsán kialakult ellenérzés miatt húzza ki a szigetországot a bakancslistáról. Sőt, itt Fukusimában van egy hely, ahol magyar mangalicasültet is lehet kapni, tehát nincs ok ijedelemre, és akkor még nem is beszéltünk a remek sörökről.

– Esetleg magyarokkal is tartja a kapcsolatot Japánban?

– Magyarok mindenhol élnek, szerintem Grönlandon is, nem csak Fukusimában. Az én magyar barátaim és ismerőseim jobbára Tokió környékiek, de azért így is össze-összefutunk, hogy lecsavarjuk egy jó magyar bor nyakát, vagy hogy megkóstoljunk egy kis minőségi békéscsabai szilvapárlatot. Kívülről nézve a napjaim talán nem valami érdekesek, de ettől függetlenül én nem így érzem, mivel izgalmas mintákat elemzek és a fejlesztőmunkám során meglehetősen sok kihívással nézek szembe.

– Egy korábbi, Önnel készült interjúban olvastuk, hogy egészen különleges hobbit választott. Miért a kajakhorgászat mellett kötött ki?

– Alapvetően ez egy szerelem a természettel és a vizekkel, legyen az folyó, csatorna, tenger vagy óceán. A vizek királynője persze az óceán, aminek illata, fenséges látványa és megjelenése teljesen lenyűgöző, magával ragadó. A kajak csak egy eszköz, amivel az ember még intimebbé fűzheti a viszonyát a sós vízzel. Titkokat próbálhat meglesni a felszínen ringva, a smaragdzöld vagy türkizkék mélységet fürkészve a felkelő vagy lebukó nap sugarainál egyaránt. Ugyanakkor a tengeri kajakhorgászat az életre is tanítja az embert. Megtanít veszíteni és elengedni, mert ha valamit az óceánba ejtesz, az már az óceáné marad, nincs esélyed visszaszerezni. Így nem tudsz mást tenni, mint továbblépni, és húzni az evezőt, akkor is, ha kedvezőtlen irányba fúj a szél, és akkor is, ha fáj. Megtanít, hogy letisztítsd a dolgokat magadban, mivel a helyszűke miatt csak a legszükségesebbek lehetnek veled, ami igényli, hogy találékony is ­legyél váratlan helyzetekben. S mivel megoszlik a figyelem, apró rezdülésekből is érezned kell, hogy mi történik körülötted.

Nem akarnak többé atomerű közelében élni az emberek

Dr. Kávási Norbertet megkérdeztük arról is, mennyire nyomja rá a bélyegét a mindennapokra az éppen Fukusima közelében 2011-ben történt atomkatasztrófa, mennyire félnek a körülményektől. A szakember hangsúlyozta: egy atomerőmű-balesetnek és a következményeknek nagyon sok aspektusa van.

– Itt, a Fukusima prefektúrában van még a 2-es számú atomerőmű, amit sikerült szakszerűen leállítani földrengés és szökőár után, de többé energiát nem fog termelni, idén bejelentették, hogy nekilátnak az erőmű leszerelésének. Érthető módon a helyiek többé nem szeretnének atomerőművek közelében élni, így erőteljes fejlesztések zajlanak prefektúraszerte a nap- és szélenergia felhasználása érdekében.

Mint a kutató kifejtette: országos viszonylatban és Japán energiapolitikáját tekintve a megújuló energiaforrások felhasználása kiemelt szerepben van, ugyanakkor a nukleáris energia alkalmazása jelenleg továbbra is elengedhetetlen az állam életében.

Komoly tudományos munkát végez a távoli szigetországban

– Egy atomerőmű-baleset esetén elsősorban az urán energiatermelő maghasadása során keletkező, illékonyabb hasadvány termékek jutnak ki a környezetbe – mondta el hírportálunk érdeklődésére dr. Kávási Norbert.

– A baleset utáni hetekben közvetlen egészségügyi kockázatot főleg a nyolcnapos felezési idejű jód-131 jelent. A felezési idő az az időtartam, ami alatt az adott radionuklid aktivitása a felére csökken. Ezzel szemben például a stroncium-90 radioizotóp felezési ideje 30 év körüli, így ez hosszabb ideig vannak jelen környezetünkben, megjelenhet az élelmiszerekben és az ivóvizekben is. A stroncium-90 bio- és kémiai szempontból nagyon hasonló a kalciumhoz, így könnyen beépül a csontokba, hosszú távú sugárterhelést okozva.

Mint a kutató hangsúlyozta, megfelelő baleseti óvintézkedések, például a tejfogyasztás mellőzése, a friss gyümölcsök, zöldségek alapos tisztítása, átmosása esetén jelentős sugárterhelésre nem kell számítani a stroncium-90-től, de ettől függetlenül környezeti vizsgálata, terjedésének tanulmányozása fontos feladat.

– A stroncium-90-et vizsgálom környezeti mintákban, amiket a fukusimai evakuált zónából gyűjtünk kollégáimmal. Illetve méréstechnikai fejlesztéseken dolgozom, abból a célból, hogy a stroncium-90-et gyorsabban, pontosabban és minél kisebb mennyiségű mintából meg lehessen határozni.