2020.02.16. 09:11
A mezőkovácsházi dohánykertész ősök emlékére szervez találkozót
Fütyült a szél a talpunk alatt, amikor a mezőkovácsházi temető egyik parcellájánál megálltunk. Janiga György ott, ük- és dédszülei, rokonai sírjánál mesélt. A szürke sírkő alatt pihenő ősök, egy családi hagyományokon és kertészeti tudáson alapuló paraszti lét élményeit hozták felszínre. Dohánykertészekként érkeztek Mezőkovácsházára a Janigák. György találkozót szervez az idén.
Janiga György a találkozóra magával hozta az 1955-ben kötözött dohányleveleit, az akkoriból származó dohányzsinegeket és -tűket. A beszédes múlttal a kezében mesélt őseiről, akik 1860 körül érkeztek Békés megyébe, Mezőkovácsházára Gömör vármegyéből.
– Ükapám, Janiga János dohánytermesztő Bulcsun született, a feleségét Polacsek Máriának hívták. A munkájuk miatt gányóknak nevezték őket, ugyanis így hívták azokat, akik önálló mezőgazdasági tevékenységet végeztek, dohánykertészek voltak. (A gányók eredeti jelentése szegény, semmirekellő. Szélesebb elterjedését Justh Zsigmond dél-alföldi dohánykertészek életét is bemutató Gányó Julcsa című regénye segítette). A tudás később apáról fiaikra öröklődött. Amatőr helytörténészként felkutattam, megrajzoltam a családfánkat – mesélt apai és anyai ági felmenőiről Janiga György.
A Janiga család életét meghatározta a dohány. A családi kincsek a szocializmusban majdnem elvesztek, György apja mentette meg az emlékeket, aki a téeszesítéskor eldugta azokat, s azóta apja „nyomdokaiba lépve” ő is megőrizte a múltról árulkodó eszközöket.
– Édesapám, Janiga György dohánykertészként gazdálkodott egészen a téeszesítésig, anyai nagyapám, Mag György pedig a Debreceni Dohánytermeltető Vállalat Battonyai Üzemében volt dohányátvevő. Én 1950-ben születtem, kicsi gyerekként bevontak a munkába, azokba a paraszti megélhetést biztosító kertészeti feladatokba, amelyek egész évben komoly szakmai odafigyelést igényeltek. Gyermekként a palántaneveléstől a szállításig mindent csináltunk. József-napkor elvetettük a magot, a következő év februárjában szállítottunk, majd kezdődött elölről a körforgás. Tízéves voltam, amikor megalakították a termelőszövetkezetet, de apámat mellőzték, elvettek tőle jószágot, földet, szerszámot, azt mondták neki, nem ért ő a paraszti munkákhoz. Elvitték Győrbe, az építőiparba. Gondolhatja, mit érzett ott a mezőkovácsházi parasztgyerek?! Amikor itthon kevés lett a munkaerő, visszahívták lovas fogatot hajtani. Én, amikor a nyolcadik osztályt elvégeztem, úgy döntöttem, a tanulmányaimat Szegeden, a Radnóti Miklós Gimnázium és Szakközépiskolában folytatom, karosszérialakatosnak tanultam. Itthon, Mezőkovácsházán a Mezőgép autószervizében dolgoztam húsz évet. A kilencvenes években felszámolták a munkahelyemet, egy ismerősöm ajánlott állást a lottózóban, onnan mentem nyugdíjba.
Emléktábla a családi sírbolton
– Ide, a temetőbe kisgyermekként kijártam apai nagyszülőmmel. Ő mondta, erre a sírra mindig gondom legyen – mutatott látogatásunk helyszínére Janiga György, aki édesapja másod-unokatestvérével, Janiga Istvánnal tavaly emléktáblát helyezett ki a családi sírboltra, így adózva tisztelettel a gányók fáradságos munkája előtt. 2020-ban pedig először találkoznak a Janiga leszármazottak. – Nagybánhegyes, Dombegyház, Szeged, Mezőkovácsháza, Békéscsaba és remélem, még számos település Janigájához eljut az esemény híre, és május elsején eljönnek, hogy együtt emlékezzünk – tette hozzá az ősei emlékét őrző, máig az eredeti Janiga-portán, az Árpád utcán élő György.
