A felszín alatt kutatott

Földünk számos országában már 1993 óta ünneplik minden év március 22-én a víz világnapját. Ennek a néhány hete esedékes jeles dátumnak az apropóján érdemes megemlékezni a sarkadi születésű geológus nem mindennapi felfedezéséről.

Jakucs Lászlónak köszönhetően világszerte hatalmasat változott a felszín alatti vizek kutatása. Mindannyian természetesnek vesszük, hogy a barlangok felszíni bejárattal rendelkeznek, ezáltal könnyen megközelíthetőek. A Béke-barlang felfedezéséig csakis ily módon, felszíni nyílások segítségével bukkantak rá újabbakra. Azonban Jakucs László expedíciója egy teljesen új dimenziót nyitott a barlangkutatásban.

1952-ben a fiatal geológust egy könyv megírásával bízták meg az aggteleki Baradla-barlangról. Ehhez szükség volt a barlang vízrajzának teljes körű feltérképezése. Az akkori leírások szerint a Baradlában folyó Styx-patak a felszínen mind a Jósva-, mind a Komlós-forrás vizét táplálja, ám ez nem volt hitelesen bebizonyítva.

Ezért Jakucs László ismét megpróbálta leellenőrizni a víz útját. Kísérletéhez szerves festékanyagot, fluoreszceint használt, ami negyvenmilliószoros hígításban is smaragdzöldre festi a vizet. A Styx megszínezését követően 48 óra múlva „megérkezett” az eredmény. A Jósva-forrás vize zöld lett, míg a Komlós-forrás színe változatlan maradt. Ezzel bebizonyítva azt, hogy a két forrás két eltérő vízrendszerből nyeri utánpótlását.

A sikeren felbuzdulva a keresés tovább folytatódott. Az eddig szintén a Baradla víznyelőjének gondolt Sziklás-nyelő fluoreszceines megfestése beszínezte a Komlós-forrás vizét, így megerősítést nyert az új barlangot feltételező elmélet. A munka nagyja csak ezután következett, hiszen mesterséges lejáratot kellett ásni a vélt barlangnak.

Az eredményeket csokorba szedve Jakucs László támogatást kért a Magyar Tudományos Akadémiától, ám csak hosszú huzavona árán sikerült mindössze 3 ezer forint hozzájárulást szereznie projektjéhez. A szűkös anyagi mozgástérből fakadóan néhány helyi lakossal és kezdetleges eszközökkel vágtak neki az ásásnak. Első kísérletük a 25 méteres mélység elérése után, egy omlás eredményeképpen, kudarcba fulladt. A második próbálkozás csak részsikert hozott, mivel a járatba bár bejutottak, de a mélyben egy áthatolhatatlan omladék állta útjukat. Harmadik nekifutásra a Bíbic-töbör kiásását kezdték el, ezáltal a felszínen kikerülve a lenti akadályokat. Itt a növekvő huzat jelezte a csapatnak, hogy jó helyen járnak. Végül többhétnyi kitartó munka után a fiatal és lelkes kutatóosztag elérte a barlangot.

Világelsőnek számított a felfedezése

Az eredmény hatalmas szenzációnak számított és új utakat nyitott a felszín alatti vizek tanulmányozásában. A Béke-barlang részletes feltérképezése után kiderült, hossza eléri a 7183 métert, mellyel az Aggteleki-hegység második leghosszabb ürege. Remek levegője igazoltan gyógyhatású, ezért gyógybarlanggá is nyilvánították. A járat országos szinten is kiemelkedik változatos cseppkövei miatt, és 1995 óta – az Aggteleki Nemzeti Park többi barlangjával együtt – az UNESCO Világörökségek listáját gyarapítja. Feltárásának kivételes módja pedig a világelső, mondhatni „mesterségesen” felfedezett barlangjává teszi.