Békés

2020.05.12. 18:34

Óvodakert épülhet fel pályázati forrásból

A békési Fürkész központi óvoda 800 ezer forint értékű eszközöket, ökológiai mentorálást, valamint 30 órás ingyenes képzést nyert a közelmúltban az Országos Iskolakert-fejlesztési Program Iskolakerti Alapozó Programjának felhívásán az óvodamentor-kategóriában.

P. G.

Az országos pályázaton olyan intézmények indulhattak, amelyek legalább három éve, legalább 30 négyzetméternyi területen működtetnek óvodakertet heti rendszerességgel, emellett télen is végeznek az óvodakerthez köthető tevékenységet.

– A Békési Kistérségi Óvoda Fürkész Központi Óvodája minden szempontból megfelelt a kiírásnak, sőt, a pozitív elbírálást erősítette az is, hogy korábban Madárbarát Óvoda minősítést kapott – tudtuk meg Béres Istvánnétól, a Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde igazgatójától. Az óvoda kerti szerszámokat, lombgyűjtő talicskákat, periszkópokat, ágyásszegélyeket nyert, és gyermek-kertiasztalokkal, padokkal, valamint nyolcszemélyes, zsindellyel fedett kiülőkkel is gyarapodik az intézmény.

Egy pedagógus 30 órás óvodakert-alapozó pedagógus-továbbképzésen vehet részt. Mint megtudtuk, a program ideje alatt az óvoda ökológiai szemléletű szakember segítségét kapja, aki segít átgondolni a termesztéstechnológiát és a növényvédelmet, emellett gyakorlott kertvezető segíti az óvodai munkacsoportot felkészülni a mentorszerepre.

Kálmán Tibor, Békés polgármestere elmondta, az óvoda az elkövetkező hat évben a pályázatban vállaltak szerint évi egy alkalommal tematikus óvodakerti szakmai napot fog szervezni külső intézmények meghívásával, valamint nyitott mentori óvodakertként informálódási lehetőséget biztosítanak az érdeklődőknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában