Történeteket mesélnek el a sarkadi fotós képei

– Amikor Göncz Árpád a köztársasági elnökké választása után először járt Békéscsabán, a sajtó munkatársai közül egyedül én vártam a városháza előtt – mesélte Fazekas László. – Amikor átment a színházba, hogy megtekintsen egy darabot, én is elkísértem, sőt végignéztem vele az előadást. Beszélgettünk, majd felvetődött, hogy sörözzünk. Megittunk két-két korsó sört.

Hozzátette: amikor legközelebb Göncz Árpád a városba érkezett, nehezen lehetett a biztonsági szolgálat miatt megközelíteni. Az államfő a cukrászdában süteményezett, ezt próbálta meg az ablakon keresztül megörökíteni, amikor a testőrök lefogták. Erre intett és szólt a köztársasági elnök, hogy „Laci bejöhet!”, így egyedül ő fényképezhette le a vendéglátóhelyen belül.

Nem ez volt Fazekas László első és utolsó felvétele. Szülei fényképészek voltak, úgy gondolták, ő is az lesz. Egy véletlen folytán került az MTI-hez 1973-ban, segédriporterként bejárta a laboratóriumokat, illetve hordta a nagyok táskáit, fűzte nekik a filmeket a gépekbe. Első önálló feladata az volt, hogy fotózza le Szent-Györgyi Albertet, amikor a Nobel-díjas orvos Szegeden tartott előadást. Harmincöt évet húzott le az MTI-nél, hol belső munkatársként, hol külsősként.

Igazi, szó szerinti mély vízbe került 1979-ben a Békés Megyei Népújságnál. Az aratást fotózta, amikor meglátott egy fehér csíkot a távolban. Ömlött a víz, kiszakadt a gát Mezőberénynél. Mint mondta, ő gyorsan és könnyedén el tudott iszkolni a Trabanttal, a kombájn azonban maradt a helyszínen – és a vízben. A megyei napilapnál 1985-ig dolgozott.

Emlékezetes számára, hogy a Körös Hotel és az ifiház közötti területen katonai járműveket és eszközöket állítottak ki, volt repülőgép, tank is többek között. Úgy gondolta, lefotózza, ahogy a gyerekek játszanak, felmásznak a kihelyezett tárgyakra. A kép meg is jelent. Nem vette észre, hogy az ágyú csöve pont az István malmon lévő vörös csillagra mutatott. Bár csak a felvétel szélén volt mindez, alig láthatóan, bizony a szőnyeg szélére került és nagy fejmosást kapott.

– Ezért vallom azt, hogy az a jó sajtófotó, amely minden négyzetcentiméterén ugyanarról, a témáról szól. És csak arról, semmi másról, nem szabad felesleges dolgoknak lenniük a képen – fogalmazott. Hozott egy példát arra is, amikor eltűnt a lényeg. Elküldték, hogy fotózzon le egy irodalmárt. Szépen beállította a szerzőt, megörökítette, ahogy egy írógépen gépel. A tördelőszerkesztő viszont levágta a felvételről az írógépet, és szegény irodalmár úgy nézett ki, mint egy pitiző kiskutya.

Az MTI kapcsán elmondta: voltak tervezhető anyagok, így a mezőgazdasági munkák. Végigfotózta a megye teljes politikai, gazdasági, kulturális életét, de ha szólt a főnöke, akkor bizony autóba pattant, és bejárta a szomszédos megyéket, sőt az egész országot is.

A kezdeti korszakban úgy kerültek fel Budapestre a képei, hogy a filmet zacskóba tette a szöveggel együtt, odaadta a mozdonyvezetőnek a békéscsabai vasútállomáson, a fővárosban pedig mentek érte. Később a kidolgozott felvételeket tekercses módszerrel szkennelték, majd a K-vonalon, tehát közvetlen vonalon keresztül továbbították. Úttörő is volt Békés megyében, az elsők között fotózott digitális fényképezőgéppel, például még az Elektroháznál tartott Csabai Kolbászfesztiválon.

Az MTI-s felvételei bejárhatták az országot. Volt ugyanis olyan korszak az üzemekben, amikor hatalmas tablókon keresztül mutatták be az ország történéseit, a tablókon MTI-s képek, képes hírek jelentek meg. És nemcsak az országot, hanem a világot. Megesett, hogy fotózott egy tótkomlósi susztert, aki, hogy reklámozza magát, készített egy hatalmas cipőt. Telefonon hívták Budapestről, hogy vajon milyen hosszú fűző kell a cipőbe, emiatt érdeklődnek Japánból.

A rendszerváltást követően sűrűn járt a rendőrségre. Ugyanis felkérésre éveken át szerkesztette a Körös-vidéki Zsaru című havilapot. Ahogy az egyenruhások, ő is Zsigulival jött és ment. Az első riport nagyon megmaradt benne: a csabaszabadi kereszteződésben egy Trabant, benne két piacos nővel belehajtott egy IFA oldalába, annak is az üzemanyagtartályába, és kigyulladt. Az égett emberi hús szagát most is érzi, ha az esetre gondol.

– Eleinte mintegy négyezer, de a végén már majdnem 10 ezer példányban jelent meg az egyébként fizetős havilap – folytatta. Az alapítványi működtetésben lévő újsággal a fő cél a bűnmegelőzés volt, tanulságos eseteket igyekezett papírra vetni, és hogy ezt megtehesse, a rendőrségi iratokba is betekint­hetett.

Fazekas László elmondta, kínálhattak neki bármit, mindig Sarkadról indult munkába és Sarkadra is tért haza. 1998-ban megkeresték helyből, hogy készítse a Sarkad Város című hetilapot, és igent mondott a felkérésre. Azóta is ő szerkeszti az újságot, mindezért 2003-ban Sarkad Város Kultúrájáért címmel is kitüntették.

– Sok kedvenc képem van, mindegyiknek megvan a maga története, ezért csak egyet nem tudnék ezek közül kiemelni – mondta. – Vallom, hogy olyan dolgokat kell a felvételeken keresztül megmutatni, amit mások nem vesznek észre, ami mellett csak úgy elmennének. Bár volt pár tárlatom, én nem érzem azokat fontosnak, úgyis az újság a legnagyobb kiállítóterem. És egyébként is mindig a családban készítettem a legjobb képeket.

Széllel szembe indul, majd ha elfogy az üzemanyag fele, visszafordul

– Ahogy az időm és az időjárás engedi, kint vagyok a Sarkad és Sarkadkeresztúr közötti legelőn, és repülök – mondta Fazekas László, aki eredetileg pilóta szeretett volna lenni, de szülei lebeszélték. A szenvedélye azonban megmaradt, és immár 18 éve siklóernyőzik: eleinte motor nélkül szállt a magasba romániai hegyekben, de immár motorral megy, így el tud indulni önállóan a sík talajról is.

– Széllel szembe indulok, és amikor elfogy az üzemanyag fele, akkor megfordulok, és jövök vissza, mindez összességében nagyjából másfél órát jelent – mondta. Sarkadot és a környező településeket már messziről megismeri. A legtávolabbi pont a komádi torony volt, ahova így eljutott, a leggyorsabb pedig akkor volt, amikor a nagy szél miatt 96 kilométer/órával száguldozott az égen.

– A repülés olyan, mint amikor álmodok. És ott fenn átalakul az ember világnézete is, látható, hogy milyen kicsi az ember ebben a nagy világban – folytatta. Mindig viszi magával a fényképezőgépét, ugyanis, mint kiemelte, mindig tartogat számára valami újdonságot a vidék, sosem tűnik ugyanolyannak. Egy videókamerát ugyancsak rögzít a fején, és ha rossz idő van és nem tud repülni, akkor azokat a felvételeket visszanézi otthon.

Egy liter pálinka után már befogadták

– Fotóztam a füzesgyarmati gázkitörést. Mindennap kint voltam a helyszínen, mindennap ki kellett dobnom az aznap rajtam lévő ruhát, mert használhatatlanná vált – emlékezett vissza. Az extrém helyzetek amúgy sem álltak távol tőle. Volt, hogy mondhatni távirányító segítségével örökítette meg a darvakat Kardoskútnál, de volt olyan is, hogy mínusz 23 fokban, a Mályvádi erdőben szénával megrakott szekéren várta a vadakat, az őzeket és a vaddisznókat – és még a hó is esett. Csodálatos kép született. Olyannyira, hogy el sem akarták hinni, hogy élő állatok szerepelnek a felvételen, és nem csak a múzeumból vitte ki, majd állította be az erdőben, a hóesésben a kitömött vadakat.

– A gerlai erdőben gondot okozott a selyemhernyó, mentem, hogy lefotózzam, milyen pusztítást végzett. Az erdész azzal fogadott, hogy nem ez a sztori, hanem az, hogy itt vannak az erdélyi szénégetők, akik a rossz fából faszenet készítenek – folytatta. Fazekas László elmondta, egy időre kiköltözött hozzájuk, hogy megörökítse munkájukat, életüket. Az erdélyiek eleinte nem örültek neki, nem akarták befogadni. De aztán vitt egy liter pálinkát. Mára szinte családtagokká váltak, a farkaslakai szénégető csak egy nappal idősebb, mint ő, és olyan, mintha testvérek lennének. Hangsúlyozta, ahogy sok mást, ezt a barátságot is a hivatásának, a szakmának köszönheti.