Megsütötte az Év Bejglijét a szarvasi cukrászmester

– Mikor és miért választotta a cukrászatot hivatásának, illetve hogyan alakult pályafutása?

– A pályaválasztási időszakom kezdetén már határozottan tudtam, hogy cukrász szeretnék lenni, sőt igazából erről álmodtam már tízéves korom óta. Nagymamámmal ugyanis sokat sütöttünk közösen, ekkor fogant meg bennem a szakma iránti szeretet. Először Pusztaföldváron volt cukrászdám, majd az élet rögös útjai Szarvasra vezettek, ahol tizenhárom éve nyitottam meg az Ildikó Cukrászdát. Később beléptem az ipartestületbe, aminek köszönhetően nagy nevű cukrászmesterekkel találkozhattam, idővel megyei elnök, majd országos elnökségi tag lettem. Ez rendkívül sokat segített a szakmai előremenetelemben, hiszen a programokon, melyekre a kamara által jutottam el, számtalan tudást, különlegességet és praktikát elsajátítottam, amiket a napi munkámban kamatoztatok.

– Mi az, ami a legnagyobb örömmel tölti el a szakmájában, és van-e kedvenc süteménye?

– Számomra az a legnagyobb öröm, amikor az emberektől pozitív visszajelzést kapok, hiszen ebből tudom, hogy jó az, amit csinálok. Ami pedig egyfajta sikertermékünkké vált, ezáltal nagy kedvenccé is, az a Szlovák túrós. Ezért a süteményért az ország minden pontjáról eljönnek hozzánk az emberek, de még Franciaországba is eljutott a híre. A recept egy szarvasi idős hölgy, Jutka néni családi öröksége, aki megosztotta velem, én pedig azóta is szívesen készítem. Teljes egészében saját receptem csak egy van, a zöld diós, fűszeres Angyali bejgli, azonban jó néhány receptet újítottam már meg az elmúlt években.

– Ha már az Angyali bejgli... Mit lehet róla tudni, és hogyan jutott el vele a versenyre?

– Mindig is foglalkoztatott a versenyzés gondolata, de egészen idáig nem jutottam el a megmérettetésig. Talán még nem voltam kész a feladatra. Az Angyali bejgli története pedig a zöld dióval kezdődött. Utóbbit kisgyermek koromban a nagymamám készítette, de néhány éve anyukám is megpróbálkozott vele. Néhány üveggel persze nekem is adott belőle, majd kérte, hogy próbáljam ki valamibe. Ekkor jött a bejgliverseny híre, amivel kapcsolatban úgy éreztem, sem diós, sem pedig mákos ízesítésűből nem tudnék rá újdonságot alkotni. Itt volt viszont édesanyám zöld diója, amivel elkezdtem kísérletezni. Az inspirált, hogy ebben a bejgliben benne legyen a karácsony minden szimbóluma, a régi ízek, az ünnep illata, a család összetartozása, az együtt töltött percek. Végül kezemben fogtam egy, a mézeskalácséhoz hasonló ízvilágú bejglit, ami minden kóstolójának elnyerte a tetszését.

– Mennyi ideig tartott ez a kísérletezés, és végül hogyan lett meg a győztes?

– Véleményem szerint ennek a bejglinek a nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik, hiszen a feldolgozott, megfelelően ízesített, üvegekbe elrakott zöld dió már önmagában tökéletes tölteléknek számít. Persze ledaráltam, és a fűszerezéshez is hozzáadtam még, majd így tekertem bele az évek óta bevált tésztába. Ezt elkészítettem dióval és mákkal keverve is, majd a három ízt megkóstoltattam két szarvasi ínyenccel és egyben kedves vendégeimmel, először Lázár Zsolt esperessel, majd Gaál Roland hivatalvezetővel. Az esperesnek a sima, zöld diós ízlett leginkább, ezért megkértem, keresztelje el azt. Így lett belőle Angyali bejgli. Hátra volt még Roland, aki szintén a sima töltelékűre mutatott rá, ezért úgy döntöttem, benevezek vele a versenyre.

– Hogyan fogadta az első helyezést?

– Már a jelentkezéskor bennem volt, hogy a zöld dió egy különleges dolog, ami ha elnyeri a zsűri ízlését, nagy dolog lehet belőle. Izgatottan vártam a rádiós eredményhirdetést, aminek hallatán nagyon örültem. Szinte első lépésként el is kezdtem zölddió-lelőhely után kutatni, mivel kevesen készítik, és még kevesebben jó minőségben. Rendeltem belőle jó sokat, hogy folyamatosan gyárthassam, így az aranyérmes hamar a cukrászda polcaira és webáruházunkba került. Időközben egyre több vásárlói pozitív visszajelzés érkezik róla, ami még inkább bebizonyítja számomra, hogy különlegességet alkottam.