A halőrök mentették meg az aknába esett hódot

Egy bajbajutott eurázsiai hód (Castor fiber) szorult segítségre, amely a gyomaendrődi Sirató-holtág szivattyúaknájába esett és önerejéből nem tudott kikecmeregni kelepcéjéből – olvasható a " target="_blank" rel="noopener noreferrer">Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége közösségi oldalán.

Az állatot egy vízügyi dolgozó vette észre, akinek értesítése nyomán jutott el a gyorshír a KHESZ halőreihez. Jankulár Zsolt és Bogdány Zoltán vállalták a feladatot, hogy a minden bizonnyal ijedt és akár agresszív, támadó viselkedést is mutatható óriási rágcsálót kimentik szorult helyzetéből. A mentést segítette még Metzker Krisztina és Tóth Tamás, a nemzeti park természetvédelmi területfelügyelője. Az első ránézésre nem is olyan egyszerű helyzetet halőreink végül frappánsan és stílszerűen oldották meg. A szivattyúszerelvény alá bújó barna bundás bajkeverőt egy merítőhálóba ugratták bele, így a lehető legbiztonságosabban tudták kiemelni a betonveremből.

Kis barátunk így sértetlenül került felszínre és mivel a fáradság és az ijedség hatására nyugodt viselkedést mutatott, lehetőség adódott a „mérlegelésére”. Ennek alapján kiderült, hogy egy fiatal példányról van szó, hiszen egy kifejlett egyed akár több mint dupláját is nyomhatja a megállapított nettó 10,10 kilogrammos súlynak.

Mint az a bejegyzésből kiderül, az állat nyugodt, megadó viselkedése lehetőséget adott a halőrnek arra, hogy saját kézből engedhesse útjára a kis hódkomát, így néhány igazán kedves közös portré is készülhetett a váratlan és egyedi találkozásról.

Halőrünk saját beszámolója szerint ez egy életre szóló élményt jelentett, hiszen meglepve tapasztalta, hogy egy hód milyen „full kottás kis jószág”, izomzata kemény, tömör, a bundája pedig – például egy nyúllal ellentétben – feszes és sehol sem lehet kapaszkodót találni rajta.

Az eurázsiai hódnak egyébként természetes élőhelyét a szabályozatlan folyók és ártereinek vidéke adta egykoron hazánkban, azonban túlzott vadászata már a folyószabályozások korára, a 19. század közepére kipusztította. Az 1990-es években kezdődött visszatelepítésének hatására szerencsére újból velünk vannak, a Körösök mentét valószínűleg a közép-tiszai program generációi népesítették be a 2000-es évek közepétől.

Az első fényképes észlelésüket egy Sebes-Körösön éppen jókor, jó helyen lévő horgásznak köszönhetjük, aki 2007-ban kapott lencsevégre egy példányt. Azóta határokon túlnyúlóan birtokukba vették a Körösök vidékét, a korábban csak mesekönyvekből ismert jellegzetes rágásnyomaikra sok helyen rábukkanhatunk, jelenlétüket azóta kutatók is tanulmányozzák.