Pótolták a kivágott fákat

2021.03.11. 18:17

Kislevelű hárs csemetéket ültettek a békéscsabai Szabolcs utcában

Lapátot ragadott Szarvas Péter polgármester csütörtökön a Szabolcs utcában, és jelképesen elültetett egy kétszer iskolázott kislevelű hárs facsemetét.

L. B.

20210311 Békéscsaba Fákat ültettek a játszótérnél a képen Szarvas Péter polgármester fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap

Fotó: BENCSIK ADAM

– Az önkormányzat jó gazdaként foglalkozik a közterületen lévő fákkal, ügyel a megfelelő gondozásukra, ápolásukra – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: tévhit, hogy Békéscsabán egy-egy fa kivágása azt jelenti, hogy csökken a növények száma a városban. Előfordul, hogy szükséges egy-egy fát kivágni, mert balesetveszélyes, mert túlérett, de megesik, hogy egy beruházás miatt válik elkerülhetetlenné. Ám az önkormányzat legalább annyi fát ültet vagy ültettet, mint amennyit kivágtak, de az a jellemző, hogy még annál is többet.

Lapátot ragadott Szarvas Péter polgármester /Fotók: Bencsik Ádám/

Emlékeztetett, tavaly a Szabolcs utcában bicikliutat építettek, és szükségessé vált 49 fa kivágása.

Úgy döntöttek, cserébe százat ültetnek: hatvanat az önkormányzat, negyvenet pedig a kivitelező. Ezért kerültek kislevelű hárs csemeték a Szabolcs utcába.

Kiemelte:

az önkormányzat elkötelezett abban, hogy a közterületen lévő fák száma ne mérséklődhessen Békéscsabán. Jelenleg mintegy 62 ezer fa található a város közterületein, az elmúlt időszakban nőtt a számuk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában