Kilencvenéves lett a csabai néptáncosok Samu bácsija

– Tánc, néptánc. Mi terelte erre az útra?

– Árva gyerek voltam, a gyámom pedig, aki magához vett, egy szabómester, így aztán én is ezt a szakmát kezdtem el tanulni. Bekerültem az inasiskolába, ahol az iskola igazgatója egyszer megkérdezte, hogy szeretnék-e cserkész lenni, én meg nem voltam rest, és azonnal rávágtam, hogy persze, szeretnék, így kerültem be a mozgalomba. Itt aztán kicsit később lett egy regösraj, ahol különféle népdalokat énekeltünk, majd elkezdtünk falura járni népdalt tanulni, meg a népviseleteket gyűjteni. A regösökből aztán alakult egy tánccsoport, ami előbb csak fiúkból állt, majd mivel nagyon sok szabónak tanuló lány is volt, rövidesen ők is bekapcsolódtak. Ezek voltak a kezdetek, így kerültem a tánc közelébe, amiből aztán később a Balassi is lett.

– Mi motiválta, hajtotta önt előre a pályája során?

– Hatalmas dolog, hogy fiatalemberként másokkal foglalkozhattam. Nagy eredmény, hogy egy alig húszesztendős fiatal szót tudott érteni a hasonló korúakkal úgy, hogy azok elfogadták azt, amit mondott, engedelmeskedtek neki. Mindig is az doppingolt, hajtott engem, hogy többet tudjak mutatni a táncosaimnak, hogy meg tudjam őket lepni, ámulatba tudjam őket ejteni.

– Miként, hogyan változott a néptánc?

– Korábban a néptánc a városi életben ismeretlen fogalomnak számított, a faluhelyeken voltak csoportok, amelyek a hagyományt ápolták, na de ők nem koreográfiát táncoltak, hanem azt a táncot, amit egyébként is, például mulatságokon. Később kezdett elindulni a néptánc megismerése, etnográfusok járták a falvakat gyűjteni, ebből kezdtek aztán a későbbi korok gazdálkodni. Az egész folyamatosan változott. Ami például a mi táncunkban is újdonság volt, hogy nem statikus táncot táncoltunk, hanem különböző térformákat alkottunk a táncokból, ez akkoriban pedig nagyon újszerű volt. A kezdettektől fogva folyamatosan változott a mozgalom helyzete, stílusa, felfogása, és a tudásunk is egyre nagyobb lett. Szerintem a világon nekünk van a legnagyobb hagyományos táncgyűjteményünk.

– Mit tart a legnagyobb sikerének?

– A táncosok szeretetét tartom a legnagyobbra. Nem mindegy, hogy az ember hadakozik a táncosaival, vagy neveli őket. Ez utóbbit elérni a legnagyobb siker. A kitüntetések közül a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje a legnagyobb, de mivel az ember legnehezebben saját hazájában érhet el sikereket, nekem talán a Békéscsabáért kitüntetés még többet jelent.

– Az elmúlt évtizedek alatt, gondolom, sok érdekes, megmosolyogtató történetet tapasztalt. Elmesélne egyet?

– Ezekből volt bőven. Például, amikor még fiatal legény koromban egy szlovák nemzetiségű faluba mentünk előadást tartani. Akkoriban a faluban élő családoknál osztottak szét minket a fellépés után. Aznap engem egy csinos, népviseletbe öltözött menyecske fogadott, aki után boldogan mentem egészen a falu széléig, majd be a házba. A mellékszobában aztán egyszer csak felkiáltott a lány: „mama, megjött a vendég, ki az ágyból!”. Hát, kérlek szépen, az édesanyja melegítette elő nekem az ágyat, amin igencsak elcsodálkoztam. De volt egy másik hasonló történet is, amire szívesen emlékszem vissza. Egy fiatal házaspár fogadott be engem és egy táncosom, és mivel tél volt, a nagyszobát pedig az ott lévő kemence melegítette, így ott aludt mindenki, ők is egy ágyban, mi is egyben. Ami viszont meglepő volt, és soha nem találkoztam még ilyennel, hogy kukoricacsuhéval töltötték meg a mi szalmazsákjainkat, és ezen feküdtünk. Na, most mondani sem kell, hogy ha csak egy kicsit is megmozdultunk, az egész nagyon hangosan zörgött, így aztán meg se mertünk moccanni, nehogy felébresszük a szállásadóinkat.

– Mit üzen a mostani, illetve a jövő generációjának?

– Hosszú időszakot tudhatok magam mögött, tizenhat éves korban kezdtem el ezt a pályát és még hetvenéves koromban is felléptem. Ennek a több évtizednek a tanulsága alapján azt tudom mondani, hogy a hűség, a kitartás, a szorgalom és a tanulás a legfontosabbak.

Névjegy

Born Miklós 1931-ben született Békéscsabán. A Balassi Táncegyüttes alapító tagja, aki 1948-tól az 1991-es nyugdíjba vonulásáig az együttes művészeti vezetője, koreográfusa volt. Az egész megyei mozgalomért nagyon sokat tett, többek közt nevéhez köthető az Országos Szólótánc Fesztivál és a Békés Megyei Néptáncosok Szövetségének megalakítása is. Munkásságáért Életfa-díjban, Békéscsabáért kitüntetésben, valamint a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje elismerésben részesült.