Méhecskehotel készítésével segíthetünk a beporzó rovaroknak

A családokban élő, köztudottan agresszív telepes méhek és darazsak mellett a csoport mintegy 90 százalékát magányosan élő fajok alkotják. Ezek a néhány milliméterestől a poszméh méretig előforduló, szelíd, nem támadékony rovarok partfalak, fák, talaj lyukaiba falazzák utódaikat. Jelenlétük nagyon fontos a lakott területeken is, mivel faj- és méretgazdagságuk alapvető fontosságú a változatos virágméretű növényfajok beporzásában, amit a házi méhek egymagukban nem tudnak elvégezni – írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Az egyesület közleményéből kiderül, hogy míg a házi méhek akár több tízezres kolóniáinak termetes faodvakra – még inkább az ember által biztosított kaptárakra – van szüksége, a magányos fajok ujjnyinál nem vastagabb lyukak védelmére bízzák utódaikat. Ezekbe a szűk járatokba a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak elsősorban megbénított hernyókat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a felhalmozott táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kikelő kifejlett rovar kirágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét.

Méhecskehotelnek számít minden 2–10 milliméter átmérőjű, legalább néhány centiméter hosszúságú, cső alakú anyag (nád-, órás olasznád- és bambusznádszál-darabok), tárgy (egyes régi téglatípusok), illetve bármely olyan anyag (építési gerendamaradékba és tűzifa kugli), amibe lyukak fúrhatók. Ezekben az általunk készített mesterséges bölcsőkben a magányosan élő méhek és darazsak szaporodni tudnak.

Gyakorlatilag nincs különbség a méhecskehotel és a darázsgarázs között. Az eszköz a több mint tíz évvel ezelőtti bemutatásakor kapta a szándékosan figyelemfelhívó darázsgarázs nevet, mert magyar nyelven a méhgarázs kimondva könnyen érthető mélygarázsnak, ami felesleges félreértésekhez vezethetett volna. Időközben megszületett a méhecskehotel elnevezés, ami szakmailag azért pontosabb megnevezés, mert ezekbe főleg magányos méhek (ezen belül is az Osmia nembe tartozó kőműves méhek) képviselői költöznek be.

A méhecskehotelek többnyire bundás testű méh lakói a telet követően legkorábban aktívvá váló rovarok közé tartoznak. Az első példányok akár már a február végi enyhe, napsütéses napokon repülnek, virágokat és lakóbölcsőket keresnek. Ezért az egyesület szerint a méhecskehoteleket érdemes március elején kihelyezni. Ezt követően a méhecskehotelek forgalma április-májusban a legnagyobb, júniustól már jelentősen csökken de a nyár második felében is számíthatunk vendégekre.

Esőtől védett, keleti-délnyugati fekvésű ablakpárkányra, erkélyre, tornácra, eresz alá; erre a célra kialakított esővédő tető alá épület falára, óvoda- és iskolaudvarra, közterületre, mezőgazdasági területen szántók, ültetvények nem kezelt szegélyére, ahova legalább néhány órán keresztül odasüt a Nap, és ahol a beverő csapadéktól is védve van a méhecskehotel.

Azért fontosak ezek az élőlények, mert ők alkotják a beporzó rovarok legnépesebb csoportját, így – a közvélekedéssel ellentétben – ezt a munkát alapvetően nem a házi méhek, hanem Európában is mintegy kétezer más faj látja el.

Bár ez nem verseny, de számunkra a magányos darazsak talán még fontosabbak, mivel a felnőtt egyedek nektárfogyasztók és így beporzók is, a lárvák számára viszont megbénított rovarokat, hernyókat, pókokat halmoznak fel – azaz a ma népszerű marketing megközelítés szerint „kettő az egyben” szolgáltatást nyújtanak nekünk.

A legtöbb méh- és darázsfaj, így a magányos csoport tagjainak többsége is rendelkezik fullánkkal és méregkészülékkel. Ezért soha ne fogjunk meg méhet, darazsat (sőt lehetőleg semmilyen rovart, amit nem ismerünk), mert ilyenkor védekeznek.

A családokban élő támadékony fajokkal, például a közismert házi méhekkel és a jellegzetes fekete-sárga mintás darazsakkal szemben a magányosan élők még a lakóbölcsők közvetlen közelében sem foglalkoznak sem az emberrel, sem a társ- és háziállatokkal.

A támadékony és fájdalmas szúrású, családokban élő darazsak és a házi méhek nem tudnak beköltözni ezekbe a szűk járatokba, mert itt egyszerűen nincs hely a lépek megépítésére, tehát a méhecskehotel nem vonzza oda ezeket!

Nem szükséges takarítani a méhecskehoteleket, mivel a rovarok évről évre kitakarítják, tatarozzák a bölcsőjáratokat, ráadásul több száz vagy akár több ezer 2–10 milliméteres furat kitakarítása technikailag is közel kivitelezhetetlen. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor óhatatlanul a pusztulását okozhatnánk a járatokban megbúvó, telelő rovaroknak, pókoknak.

Csak némi faanyag, 10, 8, 6, 4, és 2 milliméter vastag (ezek közül legtöbb lakója a 8-10 milliméteres furatoknak van), fa vagy fém megmunkálására alkalmas fúrószár, valamint akkus vagy vezetékes elektromos fúrógép (esetleg különböző vastagságú nádszálak). Ha mindez a rendelkezésünkre áll, fél-egy óra alatt százas nagyságrendben készíthetünk méhecskehotel lakóbölcsőket!

A méhecskehotel (darázsgarázs) fajtái:

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület összeszedte milyen méhecskehoteleket készíthetünk, ezek kihelyezési lehetőségeit és néhány altípus elkészítési módjáról is segítséget nyújt.

Tűzifa kugliba: 10-20 centiméter átmérőjű tűzifa kuglikba akár több tucatnyi költőüregből álló méhecskehotel készíthető, 2-4-6-8-10 milliméter átmérőjű sűrű fúrásokat készítsünk, fúrószár mélységű lyukakkal. Általában a rönkök hossztengelyével párhuzamosan, tehát a keresztvágási felületbe fúrjunk, de ha állítjuk a rönköt, akkor az oldalába is csinálhatunk lyukakat, akár sugárirányban is fúrhatunk. Szabadon álló méhecskehotelünknek érdemes lábakat is készíteni, amivel elkerülhető a fa aljának nedvesedése, korhadása. A tűzifa kugliba készített méhecskehotelek könnyen mozgathatók, ezért bárhová elhelyezhetjük őket, akár az ablakpárkányon lévő virágláda mellé is.

Farakásba: a legkönnyebb dolgunk akkor van, ha a természetvédelmi farakásunkba szeretnénk méhecskehotelt készíteni. Ebben az esetben akár több száz lyukat is fúrhatunk a fenti módon a tűzifa rönkökbe, jó nagy telepet kialakítva.

Nádszövetből: szorosan összecsavart, 10–20 centi vastag nádszövetből finomabb fogazatú fűrésszel (a vasfűrész is jó) vágjunk le egy 30–40 centi hosszú darabot, majd a két végén szorosan drótozzuk össze, végül egy megfelelő vastagságú dróttal, ágacskával vagy szeggel tágítsuk ki a nádszövet mindkét oldalán a nádszálak üregeit. A nádszövetből készült méhecskehotel zsinórral függesztve, vagy nyárs vastagságú villás ág lábra tűzve a virágágyásba is állítva is kihelyezhető.

Bambusznádból: hüvelykujj vastagságú bambusznádszálakat 30–40 centis darabokra vágva, majd ezeket kötegekbe kötve is méhecskehoteleket kapunk.

Gerendahulladékba: építkezés, felújítás során rengeteg olyan, egyébként eldobásra vagy eltüzelésre elpazarolt fagerenda-hulladék képződik, ami pedig ideális lenne méhecskehotelek készítésére, a biológiai sokféleség hatékony megőrzésére, visszahozására!

Szekrényes méhecskehotel: a felhasznált anyagok túlnyomó többsége, még a díszítéshez használt szőlőtőkék is másra nem használható, maximum eltüzelésre való hulladékok voltak.

A látvány-méhecskehotel: a hagyományos méhecskehotelek (darázsgarázsok) önmagukban is rendkívül érdekes természetvédelmi eszközök. Ha azonban azt is láthatóvá tesszük, hogy mi zajlik a fantasztikus kialakítású bölcsőkben, akkor még elképesztőbb dolgokat láthatunk – ehhez pedig csak néhány üveg kémcsőre van szükségünk!