Tükör mögé rejtett múlt a nagyszénási fényképésztől

A kondorosi kötődésű Zuberecz Tibor, a Békés Megyei Vadászszövetség fővadásza, évekkel ezelőtt elhatározta, hogy lecseréli régi irodai bútorait. Nagyszénáson járva, Árgyelán Jánossal trófeaalátéteket készíttetett, amikor felfigyelt egy patinás bútordarabra. Egy szépen felújított, diófából készült íróasztalra. Első látásra szerelem volt. Egy tükröt is a figyelmébe ajánlott kollégája. Annak a látványa is lenyűgözte.

– Megvásároltam a régi tükröt, amiben valami zörgött.

Kértem Árgyelán Jánost, e szép darabot is javítsa fel eredeti állapotába. Amikor megbontotta a hátsó borítást, hogy mi zörög, azonnal kiderült: a nagyszénási Donáth fényképész hagyatékából származik a tükör, s benne porosodott évtizedeken át egy református énekes- és imakönyv. Tudtam, ez egy palackposta a múltból. De még milyen! – mesélte lelkesen a nagy felfedezés részleteit Zuberecz Tibor. Kiderítette, a zsidó fényképészt deportálták 1944-ben, s Donáth Pál bejegyzéseket készített 1945. január 9-én, a bergen-belseni koncentrációs táborban. Feljegyzéseit a 13. barakkban, a XI. ágycsoport felső ágyán írta abba az imakönyvbe, amit ez a becses családi bútordarab kincsként megőrzött az utókornak.

– Itthon szeretem rendezgetni a könyvtáramat. Gyűjtőként van más, hasonló, a történelem számos korszakát megidéző, általam palackpostának tartott különlegességem. Érdekel a múltkutatás. Most érett meg bennem az elhatározás, hogy az imakönyv és tulajdonosa kapcsán megkeresem azokat, akik többet tudhatnak a szénásiak fényképészéről, annak fájdalmasan kalandos múltjáról és az általam megtalált kordokumentumokról. Az interneten leltem rá két kutatóra, akik ennek a vészkorszaknak az ismerői, szaktekintélyei.

Budapesten elmondták, nagy kincsre bukkantunk: egy koncentrációs tábor mindennapjai bújtak el a tükörben, megőrizve egy emberi sorsot, annak fájdalmas titkát.

Az MTA szakemberei azt is elárulták, Bergen-Belsenről ez a hetedik ilyen feljegyzés. Ezért is van e két könyvnek s a bejegyzésnek komoly szerepe a kegyeleti emlékezésben. Az pedig önmagában is szimbolikus, hogy a napló rejtekhelye egy tükör hátoldala volt, miközben Bergen-Belsen lágeréről – ahol Donáth Pál kétoldalnyi feljegyzése született – pár évvel korábban a kutatók közre adtak tábori levelezést Táborok tükrében címmel…

– Felemelő érzés számomra, hogy segíthetem a kutatók munkáját. Az érdem az övéké, hiszen ők azok, akik értő szemmel gondozzák az északnyugat-németországi Bergen-Belsenbe deportáltak emlékét. Donáth Pali bácsi élete, sorsának alakulása az én érdeklődésemet is felkeltette. Kezemben tartva s látva kézírását, tudom, érzem, van még dolgom: szeretném a kutatók munkáját teljessé tenni újabb adatokkal, helyi információkkal. Igyekszem mindent ­összegyűjteni, hogy történelmünk vérzivataros korszakát tényszerűen feltárhassuk ­közösen – tette hozzá Zuberecz Tibor, aki keresi Donáth Pál sírját.

Itt repül a kismadár! – Kiáltotta Donáth Pali bácsi

Donáth Pali bácsi, a nagyszé­násiak fényképésze a hatvanas évektől a Szabadság utcai műtermében nagyon sok helybelit fotózott. Részese volt családok nagy pillanatainak, gyermekek születésének, majd felcseperedésüknek, esküvőknek, eljegyzéseknek… E sorok íróját is kicsi lányként fotózta szinte évente. A családi legendáriumból tudjuk, hogy az Itt repül a kismadár! felkiáltás és a fekete lepel alá bújt fényképész úgy megijesztett, hogy mosolyt csak nagy erőfeszítések árán lehetett ijedt arcomra csalni. Később, a Szabadság utcai iskola kisdiákjaként én is ott sétáltam el a fényképész műterme előtt, és kíváncsian lestem, kikről látok friss felvételeket Donáth bácsi kirakatában. Az emlékezet, a történelem, egy véletlen, egy porosodó tükör így képes a múltat nosztalgiázva felidézni sokunkban.