Összefogással itatják a fákat a csabaiak

Este hét óra előtt érkeztem a CsabaPark Körte sori bejáratához. A vizeskannák megtöltve sorakoztak a Bormúzeum kútja mellett. A csoport egyik állandó aktivistája, Nagypál Attila „Csonti” szorgosan itatta a közeli kőriseket. Kérdezés nélkül beálltam mellé. Alig pár percre rá Ulbert Zoltán, a Hatvanezer Fa Egyesület ötletgazdája és elnöke is megérkezett, hogy eligazítsa a közel húszfős brigádot.

Először a „vödrös kommandóhoz” lettem beosztva, Magdi néni mellé. Zoltán anyukája korát meghazudtoló módon ragadta meg a két 20 literes vödröt, és hiába kértük, egyiket sem engedte ki a kezéből.

– Engem ez éltet, hogy segíthetek, na és persze az unokáim – mondta mosolyogva a nyolcvanéves egykori pedagógus, aki minden kérdésünkre örömmel válaszolt.

– Olyan öt liter vízre van szükségük a kis facsemetéknek, de persze ha több kerül rájuk, az sem baj, minden csepp jó helyre megy

– fűzte hozzá tanácsként a munka megkezdése előtt.

Mint mondta, három hete, legalább háromnaponta locsolja többedmagával a Gyulai út közelében ültetett nyolcvan facsemetét. – Ha azt akarjuk, hogy fák legyenek a kis csemetékből, valakinek öntöznie kell őket. Sajnos, ebben a hőségben már csak 30 növény az, ami biztosan életben maradt, de a többi is megérdemli a vizet, hátha bennük is van még élet ­– fűzte hozzá Magdi néni, mialatt szorgosan hordtuk a vizet a közeli bányatóból.

Ezután, a vödröket letéve, a Csaba királyfi domb felé vettük az irányt, ahol úgy tudtuk, Ulbert Zoltán, Buzássy Márta és Nagypál Attila „Csonti” itatja a fácskákat. Ám, a dombot üresen találtuk, így Zoltánék keresésére indultunk.

Menet közben belebotlottunk a Hugyecz családba, amely megrakott talicskájával a játszótér körüli csemetéket vette aznap este a szárnyai alá.

– Ahogy öntöztük, szinte hallottuk a kisfák hálás, megkönnyebbült sóhaját

– fogalmazott Csóráné Hugyecz Krisztina, aki nem csak a fákat kínálta vízzel, mi is kaptunk tőle egy-egy flakonnal.

A facsemetéket megviseli a hőség, jó, ha 30 életben marad a 80-ból.

Nem messze tőlük a Samu család is szorgosan öntözte a domb körüli fácskákat. Majd megpillantottuk Zoltánékat, akik vízzel feltankolva, alpinistákat meghazudtoló módon közelítették meg az apró növényeket a domboldalon.

Ilyen lendületes munka mellett hamar kiürültek a kannák. Zoltánék kocsijába pattantunk, és elindultunk vízért a Gyulai út felé.

– Mindenki úgy segít, ahogy tud. Turbucz László például slagon vezeti ki a kútjából az utcára a vizet a csapatnak, és ezzel rengeteg időt megtakarít nekünk. Minden így jön össze, emberről emberre. Önjáró, önszerveződő módon, nagy szívvel és hatalmas felelősségérzettel locsol a város apraja-nagyja. Lassan mindenkinek beáll egy „örökbe fogadott” területe. A sokat hangoztatott és eddig szinte csak a tévében látott civil felelősség kivirágzott és működik itt, Békéscsabán – osztotta meg velünk tapasztalatait az egyesület elnöke.

Végül az aktív locsolóknak köszönhetően alig két óra alatt a CsabaPark összes facsemetéje megkapta a szükséges vízadagját.

– A fák köszönik, hogy itt voltatok. Ilyen emberekkel biztosan túlélik ezt a forró nyarat – köszönte meg a csapat kitartó munkáját Ulbert Zoltán.

Mint megtudtam, ezzel még messze nem ért véget a feladatok sora, szerdán új nap, új terület várt a tagokra. – A Szabó Pál téren folytatjuk a munkát, ahol ezúttal Tardis, a patás segítőnk is csatlakozik majd a csapathoz – avattak be minket az egyesület tagjai.