Már elhagyta a Balti-tengert a Szalonta hajó legénysége

A Báthory-emléktúra résztvevői a hét elején már Berlin felé hajóztak, amikor sikerült telefonon felhívnunk Józsa Pétert, a Szalonta kapitányát.

– Egy zsilip előtt vesztegelünk, pirosat kaptunk. Szombaton értük el a Balti-tengert, Berlin felé tartunk – kezdett bele a Szalonta kapitánya, aki Szilágyi Ferenccel indult útnak Békéscsabáról júliusban.

A Szalonta legénysége ezúttal Lengyelország vizeit hódította meg. Ugyanis erre az évre hirdette meg a budapesti Báthory–Bem Hagyományőrző Egyesület és a szilágysomlyói Báthory István Alapítvány a Báthory-emlékév eseménysorozatot, mely több kiemelt dátumhoz is kapcsolódik: 450 éve, 1571-ben választották Báthory Istvánt Erdély fejedelmévé, 445 éve, 1576-ban tette le a lengyel királyi esküt a Wawelben, és 440 éve, 1581-ben alapította akadémiáját Kolozsváron.

– Úgy döntöttem, hogy az emlékévre való tekintettel lerójuk tiszteletünket a közös lengyel–magyar hősünk, Báthory István előtt, és Lengyelországba vezet az idei hajóutunk. A terv az volt, hogy a lengyel folyókon keresztül a Balti-tengerig jutunk el – árulta el Józsa Péter.

Ám a Visztula és a Noteć folyó alacsony vízállása némiképp átírta a terveket.

– A Noteć 12 centiméter mély volt, amikor ott jártunk, így az Oderán mentünk végig. Ahol ugyan egy harminc kilométeres szakaszon homokpadok lassítottak minket, de azokon végül sikerült átjutnunk. És miután elértük a Balti-tengert, a Berlin körüli csatornákon, folyókon kezdtük meg a visszafelé vezető utat – részletezte a hajóskapitány.

És ugyan az útvonal megváltozott, kalandokból és jótevőkből így sem szenvedett hiányt a Szalonta legénysége. A németek és a lengyelek térképekkel, jó tanácsokkal és olykor egy kis vodkával is ellátták a magyar hajósokat.

– Mindenhol örömmel, barátsággal fogadtak bennünket. Megható volt például, amikor az egyik kikötőben nem kértek tőlünk kikötői díjat. Míg a másikban az ottani vezető az autójával hozott nekünk reggelre üzemanyagot, mondván, ez a város ajándéka. A következő kikötőben pedig egy szép régi halászhajóra hívtak át bennünket, de kaptunk térképeket is egy nyugdíjas német hajóstól, ami most nagyon jól jön, mert így Berlin vízhálózatában könnyebben el tudunk igazodni – avatott be minket Józsa Péter.

Hozzátette, bármerre jártak, a víz mindenhol nagyon tiszta volt. – A csatornák, a folyók nem zavarosak, sehol nincs szemét a vízben. Tájékozódni is könnyen lehet ezeken a vizeken, csupán egy-két helyen kellett jobban odafigyelni, mert rosszul volt kiírva valami. De szájról szájra terjedt a hírünk, a tengerhez közeledve egyre többen tudták, merre járunk, és sok helyen már vártak minket. Illetve a helyi újság, rádió is hírt adott rólunk – mesélte.

Mint megtudtuk, Szűcs József, a legénység harmadik tagja Szczecin előtt, Gryinóban csatlakozott Józsa Péterhez és Szilágyi Ferenchez, így végül hárman fejezik majd be a több mint ezer folyamkilométernyi hosszú kalandot.

Hajóliftbe szállt a legénység

Józsa Péter, a Szalonta kapitánya hírportálunknak elmondta, utuk során Németországban lehetőségük volt kipróbálni az Európában egyedülálló „hajóliftet”. – Az Eberswalde melletti Niederfinow hajófelvonót 1934. március 21-én helyezték üzembe, és ez a legrégebbi még működő hajófelvonó Németországban. Igazi turisztikai látványosság a Barnim negyedben. Behajóztunk egy teknőbe, és 8-10 hajóval együtt megemelt bennünket, 20 métert emelkedtünk így – mesélte a hajóskapitány.

Előzmény:

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/elindult-a-szalonta-legenysege-lengyelorszagba-4186004/