veszettség

2021.09.28. 13:55

Nagy erőkkel készülnek Békésben a rókák vakcinázására

Már teszik ki a figyelemfelhívó táblákat megyénkben a rókák veszettség elleni vakcinázásának közeledtével. Az immunizálás októberben kezdődik, és a hónap jó részében tart, a településeken más és más időpontban. A megyei kormányhivatalnál közölték, ezzel együtt ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe az érintett térségekben, minderről értesítették az önkormányzatokat.

Nyemcsok László

20210927 Gerendás Veszettség ellen oltják a Rókákat a képen Kiss Rudolf vadász fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap

Fotó: Bencsik_Adam

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih) érdeklődésünkre közölték, az immunizálás során a vakcinát tartalmazó csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ez azonban a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti.

Igaz ez megyénkre is, ahogy hétfőn követtük a figyelemfelhívó táblák kihelyezését. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó pontos időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzat a hirdetőtáblákon tájékoztatja a lakosságot.

A külterületeken elhelyezett plakátok pedig a kirándulókat figyelmeztetik majd. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, valamint az érintett települések megyei bontású listája a Nébih weboldalán is elérhető.

Kiss Rudolf /Fotó: Bencsik Ádám/

– A veszettség fő terjesztője a vörös róka, melynek hazai állománya mintegy hetvenötezer egyedre becsülhető – közölték a Nébihnél.

– A veszettség a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre egyaránt veszélyt jelent, ezért a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáknak pedig ajánlott – tették hozzá.

Az immunizálási program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. Az előző évek adatai alapján a vakcinázott területeken a rókák mintegy háromnegyede felvette a csalétket. Veszettség az elmúlt években már csak elvétve fordult elő hazánkban.

Utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust Magyarországon. Emberi megbetegedés pedig már több mint 25 éve nem volt. A kedvező járványügyi helyzetnek megfelelően a vakcinázandó területet is csökkenteni lehetett. Ennek megfelelően a zárlat Ecsegfalva, Szarvas és Békésszentandrás településekre nem terjed ki.

A hazánkkal szomszédos országok közül Romániában és Ukrajnában még előfordul a veszettség. A román hatóság az utóbbi időben többször is kimutatta a veszettség vírusát a magyar határ közelében. Utoljára 2021 februárjában jelentettek újabb, ezúttal rókát érintő esetet.

Kárpátalján 2020-ban 12 esetben mutatták ki a veszettség vírusát házi- és vadállatokban. A betegség jelenléte keleti szomszédainknál alátámasztja a hazai megelőző intézkedések fenntartásának fontosságát.

Kiss Rudolf, a békéscsabai Nimród Vadásztársaság hivatásos vadásza elmondta, már ők is rakják ki a figyelemfelhívó táblákat, főként a külterületeken, a mű- és földutak kereszteződésénél, a buszvárókban. Ez nem azt jelenti, hogy a transzparensek közvetlen közelében találhatók majd csak csalifalatkák. Zuberecz Tibor megyei fővadász hangsúlyozta, az oltóanyag az ember számára kellemetlen szagú csalétek belsejében, alumínium-műanyag fóliában található.

Korábbi cikkünk:

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/rokavakcinazas-ebzarlatot-es-legeltetesi-tilalmat-rendeltek-el-bekesben-4349663/

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában