A temető történetét kutatták a kevermesi fiatalok

A sok pluszinformáció, forrás birtokában arra az elhatározásra jutottak, hogy a település temetőjének a történetére szentelnek még időt, energiát, felkutatják a sírhelyeket. A kevermesi temető története címmel már kézbe vehető a kiadvány, pénteken pedig bemutatják.

A települések társadalomszerkezeti tükörképei a temetők. Emléket állítanak a faluban, városban élt embereknek. Az elődök megbecsülését jelenleg a meglévő sírkövek és a nevezetesebb személyek síremlékeinek megőrzésével szolgálják.

– Nekünk, kevermesieknek fontos egy, a betegek gyógyítását végző orvos vagy gyógyszerész, egy több száz oldalnyi kéziratot és feljegyzést hátrahagyó plébános, a falu képét alakító településvezető, a helyi közéletet formáló tanár és sok helyileg jeles személy. Temetőnk hagyományvilága lehetne gazdagabb és sokszínűbb, de nekünk a meglévőt kell óvni, védeni és megmenteni – fogalmaztak előszavukban a fiatalok, akik ennek az elhatározásnak a nyomán indultak el izgalmas kutatómunkájukkal a sírhantok, síremlékek között hónapokkal ezelőtt.

Elárulták, a kevermesi temető egyidős a 200 éves faluval, területe együtt változott a település lakosságszámának növekedésével, a legkorábbi síremlékek sajnos kivétel nélkül az enyészeté lettek. A legrégebbről megmaradt síremlék a római katolikus temetőben 1869-ből származik. Az 1870-es évekből és az 1880-as évekből is két síremléket találtak. Az 1890-es évektől kezdve pedig számos sírkő áll ma is a temetőben. S hogy miért vesztek el a síremlékek? Az évszázadok, évtizedek múlásával történtek rátemetések; a másik ok, hogy kezdetben fából, vasból állítottak elhunytaknak kereszteket.

Az értékesebb, nagy méretű, márvány síremlékeket pedig bizonyára eltulajdonították.

Pusztított a fertőző veszedelem

Ezt a vidéket is sújtották a járványok a XIX. és a XX. században. A legemlékezetesebb a többször is súlyos emberáldozatokat követelő kolera. Írásos feljegyzés nincs, de szájhagyomány szerint a koleratemető az ótemető falu felé eső részén volt, ahova még ma se temetkeznek – mesélt részleteket Bozó László. Kevermesen egészen az 1880-as évekig se orvos, se gyógyszertár nem volt, így a kuruzslók hókuszpókuszai mellett egyedül a csodában bízhatott az, aki belekeveredett egy fertőző betegségbe. A védőoltások és az alapvető higiéniai feltételek hiánya miatt tízből hét-nyolc gyerek nem élte meg a felnőttkort. Az 1873-as kolerajárványt követő évben óriási himlőjárvány ütötte fel a fejét, tehát szinte még el se múlt az egyik veszedelem, már jött a következő.