Széchenyi grófról tartott előadást Eperjes Károly

Eperjes Károly alakította a nagy sikerű, A Hídember című filmben Széchenyi Istvánt. Ennek kapcsán is invitálta Békésre a művészt a Békési Városvédő és Szépítő Egyesület, valamit a Barkász Sándor vezette Családért Alapítvány.

Barkász Sándor bevezetőjében elmondta, Eperjes Károly Széchenyin keresztül már korábban is megmutatta az emberi élet legmagasztosabb értelmét, amivel minden magyar embernek egy szinte elérhetetlen célként olyan mintát adott, mint kevesen a történelemben.

Az előadáson Eperjes Károly elárulta, a filmet megelőzően is sokat olvasott Széchenyiről, de a forgatókönyv megismerését követően még két és fél évet kutatott levéltárakban, könyvtárakban, múzeumokban. Olyan dokumentumokat is tanulmányozott, amelyeket vélhetően több évtizede nem vett a kezébe senki. Szerette volna a legjobban megismerni a gróf életútját és a korszakot, hogy a leghitelesebben személyesíthesse meg.

A színművész több kérdéskört is érintett jelentős érdeklődés mellett megtartott előadásában, amelyen fiatalok, diákok és idősek töltötték meg a békési galériát.

Kitért például arra, hogy valóban Széchenyi volt-e a legnagyobb magyar. Ezt a jelzőt Kossuth Lajos használta rá 1848 márciusában, amikor Pozsonyból küldöttség ment Bécsbe hajóval. Széchenyi Kossuth szavaira annyit válaszolt, hogy „Miért emel olyan polcra, ahol nem tarthatom magam?” Eperjes Károly úgy vélekedett, hogy ilyen alázatos, becsületes emberekre van szüksége az országnak.

Hozzátette, a gróf Szent Istvánt tartotta mind a legnagyobb magyarnak, mind a példaképének. Kitért arra, hogy Széchenyi István fiatal korában akadtak hóhányó időszakok, míg később rátalált arra az útra, amivel a hazáját szolgálta.

A Kossuth–Széchenyi vitával kapcsolatban utóbbi mellett foglalt állást, és azon túlmutatóan is hangsúlyozta, nem mindegy hogy valaki a hazából vagy a hazáért él.

Ugyancsak kitért arra a kérdésre, hogy őrült volt-e Széchenyi, hiszen éveket töltött a döblingi elmegyógyintézetben. A válasz véleménye szerint egyértelmű nem. Példaként említette, hogy Deák Ferenccel is barátság kötötte össze őket, s amikor Deák birtokai tönkrementek, elment Döblingbe tanácsot kérni Széchenyitől.

Ő felajánlotta, hogy jelképesen és átmenetileg megveszi a birtokot, nehogy más kezébe kerüljön. Csak arra kérte Deákot, hogy járjon el a kéréseinek megfelelően, és akkor egy év múlva annyi pénze lesz, hogy visszavásárolhassa azt. Ez meg is történt. Eperjes Károly úgy fogalmazott, Széchenyi már 1848-ban is a kiegyezésre törekedett, miközben gazdaságilag szerette volna felépíteni az országot, és hazánkat a régió vezető gazdasági hatalmává tenni­.

A Lánchídról kevesen tudják, hogy Széchenyi sohasem kelhetett át rajta. Az építmény egyik első „utasa” Haynau volt, és a véreskezű gyilkos is avatta azt fel.

A gróf egyébként még 1821-ben saját személyes tragédiája miatt is határozott az építtetéséről. Édesapja meghalt, és rohant volna Nagycenkre a búcsúztatására. Széchényi Ferenc is nagyon sokat tett az országért, például a Magyar Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Könyvtár is hozzáfűződik. A Duna akkor is a mostani Lánchídnál volt a legkeskenyebb, de akkoriban amolyan pontonhídon lehetett csak átkelni. Az időjárás azonban elsodorta azt, így Széchenyinek kerülnie kellett, nem ért oda a temetésre. Ekkor határozta el, hogy ilyen mással nem történhet meg.

Máig ható vívmányok a legnagyobb magyartól

Az előadáson természetesen szó esett Széchenyi öngyilkosságáról is, amellyel kapcsolatban Eperjes Károly határozottan kiállt álláspontja mellett, hogy nem ölte meg magát. Nagycenki temetésén – bár azt titokban kellett tartani, és még az időpontján is változtattak – mintegy tízezer ember volt ott, akik a kerítésen kívül maradtak és egyházi énekeket énekeltek. A pesti megemlékezésen nyolcvanezren vettek részt úgy, hogy akkoriban nem volt annyi a település lakossága. Eperjes Károly elmondta, mind azt jelenti, hogy napjainkban több mint kétmillióan mennének el a gyászszertartása Budapesten­.

A színművész kitért Széchenyi tárgyi és szellemi örökségére is. A gróf polihisztor és reformer volt egy személyben, közgazdász, író, közlekedési-agrár szakember, a nemzeti kaszinó megteremtője, a Duna(Vaskapu) és a Tisza szabályozása, a cukorgyártás, a korszerű bortermelés, a gázvilágítás, a gőz hengermalom, a lótenyésztés, a lóversenyzés, az evezőssportok, a magyar nyelvű színház, a Magyar Tudományos Akadémia, a Balaton szabályozása, az első gőzhajó, a selyemhernyó-tenyésztés elindítása egyaránt kapcsolódik hozzá.