Tizenhatezer embernek ad otthont a csabai lakótelep

Ugrai Gábor, a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület elnöke elmondta, a megyeszékhely központjától keleti, délkeleti irányban elterülő Lencsési lakótelep, melynek hivatalos, de kevéssé használt neve József Attila-­lakótelep, ma is 16–18 ezer embernek ad otthont. Határait nyugaton a körgát, a belvízelvezető csatorna, északon pedig az Élővíz-csatorna jelenti. Igazi kisváros a városban, több élelmiszerbolt, üzlet, étterem, gyógyszertár, orvosi rendelő könnyíti meg ma a helyiek életét.

– Sokan nem tudják, hogy már a bronzkorban lakott volt, de elképzelni is nehéz, hogyan festett a környék akkoriban. Bizonyos, hogy mocsaras, lápos terület volt. Tizennyolc falu nyújtózott rajta, melyek közül az egyik a Csaba nevet viselte

– részletezte Ugrai Gábor.

A történelemtanár hozzátette, a körgáttól az egykori ifjúsági táborig húzódott az egykori Csaba, mely saját templommal is büszkélkedett. Erre az ősi falura épült rá a mai Lencsési lakótelep, amely tíz- és négyemeletes, valamint kertes házaival, a sok-sok zöldterületével ma is színes képet ad. Kiemelte, az első írásos emlékek 1332-ből kerültek elő: ekkor emelték a városháza előtti szószéket, amely Csaba falunak állít emléket. A díszteremben található egy festmény is, melyen szintén szerepel a dátum. Sőt a katolikus templom egyik színes, tizedszedést ábrázoló üvegablakára is „ráütötték”.

– A fejlődő településnek szüksége lett védelemre. Az 1550-es években már biztosan létezett egy kastély a mai Lencsésin, amiről viszont nagyon keveset tudunk – tette hozzá. Elmondta, a régészek keresték a falmaradványokat a föld alatt, de a terület mára teljesen beépült. A fennmaradt írásos források, levelek alapján a tornyos épületet megerősített kőerődítmények vették körbe, és sokáig az Ábrahámffy vagy Ábránfy család tulajdonában állt.

– Az évszázadok alatt Csaba a tizenhét másik településsel együtt eltűnt, jött a török megszállás nehéz, keserves időszaka. A Lencsési sokáig a város peremének számított. A felkutatott térképek alapján látható, hogy a Kastélyos temető után szőlőskertek, kanálisok, mezőgazdasági területek, öntözött rétek terültek el – fűzte tovább gondolatait Ugrai Gábor, hozzátéve, hogy a csabaiak 1777-ben ásták meg az Élővíz-csatorna medrét. A csatornából öntöztek, vízimalmok épültek rá, sőt szállítási felületet is adott. Később a bal partjára nyúlgátat emeltek, a város felőli részt ez mentette meg az 1888-ban pusztító árvíztől.

– A Széchenyi liget felé eső részt, valamint Pósteleket, Gerlát teljesen elöntötte a víz, több mint 220 épület megsemmisült. Mezőmegyer felé átszakadt a gát, a víz nagy része azonban elfolyt a mezőkre, legelőkre. A Lencsési lakótelep elején, a gátnál emlékművet, faragott kopjafát is emeltek a nagy csabai árvíz emlékére – összegezte a városvédők elnöke.

Aláhúzta,

a Lencsési ma 16–18 ezer embernek ad otthont, ahogy nőtt a lakosság, úgy épültek fel területén a nyolcvanas-kilencvenes években paneltömbök, sok kisgyermekes családnak lakhatást biztosítva.

A Kastélyos temető a mai napig hűen őrzi több helybeli emlékét

Ugrai Gábor újságcikkeket is felkutatott: az egykori hírekből, hirdetésekből szemezgetve mutatta be, miket árultak, hogyan éltek, mire vágytak az egykori városrész lakói. Például 1929-ben kérték már, hogy kövezzék ki a mai Lencsési utat, amelyre ugyan kilenc év elteltével, de még a világháború előtt sor került.

A lakótelep életében 1944. október 6. sem felejthető: az első szovjet csapatok ugyanis ekkor jutottak be a mai Lencsési út felől a városközpontba. Két honvéd, Ács Imre és Osán Gergely is ekkor vesztette életét, sírjukat, melyet a Lencsési Közösségi Ház hozott rendbe, a régi evangélikus temető őrzi. Éppúgy, ahogy Vilim János kiváló pedagógusét, valamint a Haán család több tagjáét is.