Harmincévesen végezték ki a kondorosi mártírt

A Maléter Pál-díjas, és idén a békéscsabai önkormányzattól Életműdíjban részesülő Vánsza Pál elhatározta, hogy évtizedes gyűjtéseiből felidézi ’56 Békés megyei kivégzett vértanúinak emlékét. Elsőként korábban a fegyveres szervezkedés vádjával halálra ítélt és kivégzett Mány Erzsébet sorsát dolgozta fel. 1957. január 12-én volt Mány Erzsébetnek és 15 társának a nyilvános tárgyalása a békéscsabai tanácsházán, de csak igazolással lehetett bejutni. – Két évvel idősebb unokabátyám hívott, hogy menjek el vele. Én valahogy besomfordáltam, valakinek a gyerekének nézhettek, a rokonomat ugyanakkor nem engedték be – ecsetelte Vánsza Pál. Zsúfolásig megtelt a nagyterem, én az ajtó közelében álltam. Egy-két méterre tőlem vitték ki a halálos ítélet után a 20 éves Mány Erzsébetet és a 27 éves Farkas Mihályt. Lényegében sokkot kaptam az ott hallottaktól és látottaktól. Mány Erzsébet és Farkas Mihály sírját minden évben megkoszorúzzuk Békéscsabán.

Visszatérve Laurinyecz Andrásra, most az ő életét, sorsát követte végig a POFOSZ megyei elnöke. Az ’56-es forradalom mártírja Kondoroson született 1927 januárjában. Szülei gazdasági cselédek voltak, mindketten korán meghaltak. Nem véletlen, Laurinyecz András emléktábláját és az ehhez kapcsolódó domborművet a kondorosi katolikus templomnál avatták fel, ugyanis itt volt ministráns gyerekként. – Szarvason érettségizett, majd 1948-ban beiratkozott a Szegedi Tudományegyetem jogi karára. Párhuzamosan a Chinoin gyárban volt tisztviselő, hogy fenntartsa magát. Két évfolyam elvégzése után, 1950-ben fegyverrejtegetés vádjával letartóztatták (második világháborús német géppisztolyokat őrzött), és a gyulai bíróság életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte. 1956 tavaszán büntetésének letöltését félbeszakították. A munkaközvetítő a pilisszentlászlói bányába irányította, itt dolgozott a forradalom kitöréséig – mondta Vánsza Pál. 1956. október 26-án bányásztársaival gyalog ment fel Budapestre, ahol csatlakozott a Széna téri fegyveres csoporthoz. Részt vett az október 27-28-i harcokban, majd társaival együtt Pilisszentivánra húzódott vissza a túlerejű szovjet támadást követően. Október 30-án javaslatot tett a csolnoki büntetés-végrehajtási munkahelyen dolgozó rabok kiszabadítására, de az akcióra végül nem volt szükség, mert a rabokat addigra kiengedték

Laurinyecz András társaival együtt tért vissza Budapestre október 31-én, és ezután is részt vett a csoport valamennyi akciójában. November 3-án tagja volt a fegyverért Bécsbe induló társaságnak. Győrben azonban nem kapták meg a határátlépéshez szükséges okmányokat, így eredeti tervükről le kellett tenniük. Szombathelyre küldték a csoportot, hogy segítsék az ottani forradalmi tanács munkáját, fegyverezzék le az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) határőregységét. – Késő délután érkeztek a városba, megszállták a Söptei úti laktanyát, és hozzákezdtek a kapott feladat végrehajtásához – mesélte a POFOSZ megyei elnöke. Itt estek fogságba másnap reggel, miután a szovjet csapatok hajnalban puskalövés nélkül elfoglalták a laktanyát. Laurinyecz Andrást 1956. december 22-én tartóztatták le. Első fokon gyorsított eljárás során 1957. július 23-án halálra ítélték szervezkedés kezdeményezése, vezetése, valamint egyéb vádak alapján. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa jogerőre emelte az ítéletet 1957. november 23-án. A forradalom hőse nem kért kegyelmet, november 29-én kivégezték. Harminc évet élt.

Fónay Jenő is beszédet mondott

Laurinyecz András 1992-es emléktábla- és domborműavatásán beszédet mondott Fónay Jenő, a POFOSZ akkori országos elnöke, Remlinger László, a vértanú egykori rabtársa. Az emléktáblát Petrovszki György püspöki tanácsos, a kondorosi katolikus templom plébánosa leleplezte le, és Gyenes Mihály, békéscsabai apátplébános áldotta meg. Az emléktáblán – melyen aláírásként Kondoros népe és a Politikai Üldözöttek Szövetsége szerepel – egy Arany János idézet is olvasható. „Késő, de tartozott szent hódolat hív: Egy nemzeté, ím, e hálás adó.” A kondorosi önkormányzat az emléktáblánál minden évben megemlékezést tart.