Háromszáz esztendővel ezelőtt telepítették újra Szarvast

– Miként gondol az újratelepítés 300. évfordulójára? 

– Nagy dolog ez, hiszen eleve sok időt vesz igénybe, amíg egy közösség, azáltal egy falu, majd később abból egy város kialakul. Ebben mi a 300 évünkkel még fiatalnak is számítunk, ahogy Békés megyében szinte minden település. Azonban jóval régebb óta lakott terület vagyunk, mint amióta Szarvasként tartanak bennünket számon, hiszen már Anonymus is beszélt rólunk a 12–13. században. Az újratelepítésről szólva mára bebizonyosodott, hogy jó döntés volt ezt a környéket betelepíteni. Hiszen azok, akik idejöttek, egy szép helyet választottak, ahol azóta is szeretnek élni az emberek. A legnagyobb siker pedig véleményem szerint az, hogy nem csupán sikerült újraindítani az életet 300 éve, hanem azóta is élet van itt. 

– Hogyan zajlott az újratelepítés, milyen információk maradtak fenn akkoriból? 

– Annak ellenére hogy eléggé röghöz kötöttek vagyunk mi magyarok, és még a földtörvények is próbáltak minket helyben tartani, mégis egyfajta jellemzőnkké vált az újrakezdés, a vándorlás. Hiszen akik szétszéledtek az oszmán uradalom alatt, azok visszajöttek, ami csodálatra méltó dolog volt akkoriban. Az idetelepülő emberekről ismeretes, hogy hatalmas képzelőerejük volt, de ez kellett is az akkor még pusztából és mocsárból álló helyszínen. Voltak közöttük iparosok, de alapvetően parasztokból, állattartókból tevődtek össze. Jövőt láttak a környékben, és nagy munkát végeztek. Mára pedig élhető települések lettek a területen, közöttük van például a járásba tartozó Kondoros, Csabacsűd, Békésszentandrás, Kardos és Örménykút, melyek a 300 év és a következő generációk eredményei. Visszagondolva elődeinkre szoktam is hangoztatni, hogy itt minden rögben izzadtság, eltökéltség, szándék, vér, élet és törődés van. 

– Hogyan foglalná össze az eltelt 300 évet, és miként folytatja az elődök munkáját? 

– Mindenképp azzal kezdeném, hogy rengeteget dolgoztak és törekedtek az itt élők Szarvasért. Nekem pedig a képviselő-testülettel együtt az a feladatom, hogy amit eddig elértünk, azt megtartsuk, használjuk és továbbfejlesszük. Kiemelendő, hogy a város letelepedése kapcsán az első nagy civil szervezetek az egyházak voltak. Körükből is a legnagyobb személyiség Tessedik Sámuel lelkész és pedagógus, akit a maga idejében sokan nem értettek meg, mégis máig az ő újításainak és munkájának gyümölcsét élvezzük. Én például még ma is sokszor elolvasom a feljegyzéseit. Megtanultam tőle többek között azt, hogy nappal ugyan nincs idő rá, de nyugodtan lehet éjszaka olvasni és tanulni. Az evangélikusokban egyébként is volt értelmiségi igény, aminek nagyban köszönhető a Szarvason kialakult felsőoktatási pedagógiai és agrárképzés, amire máig rendkívül büszkék vagyunk. Visszatérve a feladatainkra, fontosnak tartom még a jó és szép dolgok visszaállítását is a múltból. Gondolok itt a megrongált értékes épületekre, vagy a parkokra, amiket felváltottak a szocreál épületek. Amik ha már itt is vannak, igyekszünk környezetüket polgárivá, és a múltunkhoz illővé tenni. Hozzáteszem, eddig jóformán mindent sikerült megmentenünk, így például az iskolák épületeit (a Vajda Péter Gimnáziumé több, mint 200 éves már), vagy a mai Tessedik Sámuel Múzeumét is. Ezen túl csináltunk színházat 2000-ben, ami a háború előtt is volt. 

– Mi az, amit hozzátettek az elődeik munkájához? 

– Kezdeném azzal, hogy a jó dolgokat folytatjuk, és mindig arra törekszünk, hogy mellé tegyünk valami újat, amivel tovább növelhetjük a település komfortját. Hiszen nincs szebb érzés annál, mint amikor a lakosság magáénak érzi a ligetet, és sétálhat a mocsárciprusok tövében, amit korábban a sár miatt nem tehettek meg, azonban a mára megépített sétányon és kerékpárúton igen. Ezek a fejlesztések egyébként a 21. század követelményei is. Mint az is, hogy amit megépítünk, azt meg is tartsuk, és óvjuk. 

– Miként látja a helyi közösség alakulását? 

– Egy települést lehet materiálisan fejleszteni, zöldebbé és szebbé tenni, de nagyon fontos a közösség visszaállítása, és annak szerepe is. Szarvasnak mindig jelentősége volt nem csupán az egyházak, hanem az ipar és a különböző civil szervezetek – például olvasó-, vagy dalkörök és a színjátszás – terén is. Ezt igyekszünk megóvni. Ami pedig nem volt, és mára kialakult, az az idősek közössége, akikre rendkívül büszkék vagyunk. Ahogy arra is, hogy sikerül lokálpatriótává nevelnünk a gyereket, akik közül, ha néhányan el is mennek máshová dolgozni, érezhetően és láthatóan fontos marad nekik Szarvas, és gyakran, szívesen látogatnak haza. A helyi nemzetiségekről szólva – hiszen a város lakosságát alkotják többek között magyarok, szlovákok (tótok) és cigányok is – pedig úgy vélem, hogy nemzetiség nincs, csak ember van. Mindegy, hogy honnan jött és milyen nyelvet beszél, annak van jelentősége, hogy jó-e vagy rossz, és hogy mit tesz a közösséghez. Békés megyében egyébként is a legtöbben „gyüttmentek” vagyunk, épp’ az újratelepítések miatt. Ez viszont nem baj, sőt, jó is, hiszen mindenki más szemléletet hozott magával, ami a fejlődést szolgálja. Persze, ahogy a magyar hagyományokat ápoljuk, úgy a tót és a cigány hagyományok ápolásának is helyet adunk. Erről szól például a nemzetiségi iskola vagy színház is, illetve a különböző civil szervezetek, közösségek. 

Szeretetet és kötődést kíván a városnak a jövőben

Babák Mihály Szarvas jövőjéről elmondta, a továbbiakban is azt kívánja a településnek, hogy az emberek szeressenek benne élni, térjenek oda vissza, és kötődjenek hozzá. Bízik abban, hogy idővel egyre komfortosabb lesz a város, és erős családok alkotják majd, melyeknek tagjai összetartanak, és hazavárják egymást akár úgy, hogy a generációk idővel együtt éljenek, a fiatalok segítsék az időseket. Utóbbi ugyanis boldog, közös éveket jelenthet számukra.