A mártírhalált halt báró Apor Vilmosra emlékeztek Gyulán

A megemlékezésen az iskola diákjai ismertették Apor Vilmos életrajzát, aki 1892. február 29-én született Segesváron, székely nemesi családban. Édesapjuk korán elhunyt, édesanyja egyedül nevelte hat testvérével együtt. A kalocsai jezsuita kollégiumba járt gimnáziumba, majd az innsbrucki egyetemen teológiát tanult, illetve ott szerzett doktorátust. 

Nagyváradon szentelték pappá, majd sorsa több szálon is összefonódott Gyulával. Először a településen szolgált segédlelkészként, majd a háború alatt katonalelkész volt egy kórházvonaton. A fiatalok, idézve az életrajzi adatokat kiemelték, Apor Vilmos rövid szemináriumi szolgálat után ismét Gyulára került plébánosnak, ahol 1918-tól 1941-ig, püspöki kinevezéséig szolgált. Fiatal plébánosként nagy tiszteletnek örvendett, miután a román katonák egy akcióját követően, az elfogott gyulai polgárok ügyében többedmagával kieszközölte a túszok szabadon bocsátását. Nagy érzékenységet tanúsított a szegények iránt. Egyszer saját cipőjét adta oda egy rászorulónak. Felkarolta az ifjúságot, és sokat tett a művelődésért. 1941. február 24-én, 49 éves korában Gyulán szentelték püspökké; március 2-án ünnepélyes keretek között vonult be Győrbe. Serédi Jusztinián bíboros 1941 elején őt nevezte ki a Magyar Szent Kereszt Egyesület elnökévé, amely testület az egész ország területére kiterjedően a keresztény hitre térő zsidó polgárok ügyével foglalkozott.

„A német megszállás és nyilas hatalomátvétel után felekezetre és etnikumra való tekintet nélkül állt ki az üldözöttek mellett. Keményen bírálta a fennálló rendet, személyesen kelt a kiszolgáltatottak védelmére a német és nyilas vezetőkkel szemben. 1945. március 28-án megkezdődött Győr ostroma. Március 30-án, miután a rezidenciájára menekült asszonyok kiadását megtagadta, egy szovjet tiszt dulakodás közben halálosan megsebesítette. Apor Vilmost kórházba szállították az ostromlott városon keresztül, ahol petróleum lámpa fényénél műtötték meg. Halála közeledtét érezve imádkozott papjaiért, híveiért, a „szerencsétlen” magyar hazáért és támadóiért” – idézték fel a diákok a püspök tragédiáját. A búcsúszavai így hangzottak: „felajánlom összes szenvedésemet engesztelésül. Kérem Istent, hogy ne tulajdonítsa nekik bűnül azt, amit elvakultságukban az egyház ellen tettek!" 

1945. április 2-án, húsvét hétfő hajnalán belehalt sérüléseibe. Gyóntatója írásban kérte az egyházmegye kormányzását átvevő káptalani helynököt, hogy azonnal indítsa meg boldoggá avatását, mert – mint írta – a püspök szent volt. Az eljárás 1946-ban megindult, 1949-ben felfüggesztették, és csak 1989-ben lehetett folytatni. A boldoggá avatást 1997. november 9-én tartották a római Szent Péter téren, ahol több ezer magyar zarándok is részt vett a szertartáson. A megemlékezésen közreműködtek az iskola énekkarának tagjai és az intézmény diákjai – olvasható a Magyar Kurír cikkében.

A megemlékezés koszorúját Bengery Zsoltné intézményvezető és Szücs Viktória, intézményegység-vezető helyezte el a szobornál.