Az Aranybulla megyei kötődését vizsgálta a levéltári szakember

Aki ellátogat az Országgyűlés épületébe, az Országházban, a „főrendiház” üléstermében megtekintheti a békési születésű Jantyik Mátyás festményét, mely II. András királyt és az Aranybulla kihirdetését ábrázolja. A művész 1864-ben Békésen született, ott is érte a halál 1903-ban – tudtuk meg dr. Halmágyi Miklóstól. 

– Az egyébként sokat utazó Jantyik Mátyás rövid életének egy részét megyénkben töltötte, bár az Aranybulla kihirdetésének megfestésére 1900-ban Budapestre költözött. A képet nézve felfigyelhetünk II. András király (1205–1235) szigorú arcára. 

Az uralkodónak 1222-ben komoly ellenzékkel kellett szembenéznie, akik fia, az akkor már megkoronázott Béla mögé állva szegültek szembe az idősebb királlyal. Régebbi történészi álláspont szerint az Aranybullát kikényszerítették II. András királytól, és Jantyik Mátyás alkotása is ezt a felfogást tükrözi. Újabban azonban Zsoldos Attila professzor kutatása arra vezetett, hogy az Aranybullát politikai taktikából adta ki II. András, ellenfelei lecsendesítése érdekében. 

A Magyar Királyság történetét is kutatta 

Az Aranybulla kutatástörténetének igen fontos állomása a gyulai születésű Karácsonyi János (1858–1929) akadémiai értekezése. A latinul kiválóan tudó katolikus pap–történész nemcsak Békés vármegye múltjának volt megkerülhetetlen kutatója, hanem jelentős érdemeket szerzett a középkori Magyar Királyság történetének feltárásában is. 1899-ben megjelent akadémiai tanulmánya az Aranybulla keletkezésének idejét vizsgálja. 

Az Aranybulla szövege tartalmazza ugyan a kiadás évét – 1222 –, de nem szól az oklevél keltének hónapjáról és napjáról. A törvényszöveg világossá teszi, hogy II. András uralkodásának 17. évében készült. 

Karácsonyi János kifejtette, hogy András király uralkodása során kiadott okleveleiben két különböző évtől számította hatalma gyakorlását, egyes oklevelekben 1204-től, más esetekben 1205-től. 1222-ben kiadott több oklevél dátumát olyan formában is megadták, hogy II. András uralmának 19. évében keltek, ezekben az esetekben a király 1204-től számította uralmát. Az 1222-re datált oklevelek közül kettőben az állt, hogy András uralmának 17. évében készültek. 

Az egyik az Aranybulla, a másik a Német Lovagrend kiváltságait rögzítő oklevél volt. Ezek az iratok időben közel készülhettek egymáshoz. Ekkor András 1205 májusától számította uralmát. 

A Német Lovagrend kiváltságlevelének végén ott áll a Magyar Királyság számos világi méltóságviselőjének neve, akik akkor hatalmon voltak: köztük a nádor, Vejte fia, Teodor, valamint a bihari ispán, Illés. Karácsonyi János feltételezi, hogy Illés azonos a korábbi békési ispánnal, akit a Váradi Regesztrumból ismerünk. Karácsonyi szerint Vejte fia Teodor és néhány társa II. András bátyjának, Imre királynak (1196–1204) köreihez köthetők, 1222 táján pedig szembehelyezkedtek II. Andrással. Karácsonyi János az 1222. évi Szent György napja – április 24. – környékére tette az Aranybulla kiadásának idejét. Hasonló, tavaszi vagy épp áprilisi datálással számol az újabb kutatás is. 

Békési ispán a legfontosabb méltóságok között 

Az 1222. év viharos változásokat hozott. András király ­hamarosan elbocsátotta a nádori hivatalból Vejte fiát, Teodort­, és a Kán nemzetségbeli Gyula lett a nádor. Ekkor az ország legfontosabb ­méltóságviselői között találunk egy békési ispánt. 

1222-ből ­ismerünk egy oklevelet, melyben Kán nembeli Gyula nádor ­mellett a királyi udvar udvarispánja egyben a békési ispáni tisztséget is betöltötte: ő a Negol nemzetségbeli Batiz (Botyz. aule regie curiali comite. et comite bekeniensi…). 

Azonos lehet azzal a Botezzel, aki II. András kisebbik fia, ­András királyfi környezetében ­szolgálatot teljesítő, „francia­” származású hölgyet vett feleségül, Alice-t (Ahalyz). 

Nem maradt fenn az eredeti Aranybulla 

II. András 1222-ben kiadott Aranybullája nem maradt ránk eredeteiben. Fennmaradt azonban egy másolat, melyet valószínűleg 1318-ban készíttettek a magyarországi püspökök. Nagy Lajos ­királyunk 1351-ben ismételten lemásoltatta az Aranybullát, és saját oklevelébe foglaltatta. Ezek a 14. századi másolatok az interneten is tanulmányozhatók, a Hungaricana-gyűjteményben. A 16. századból magyar fordítás is ránk maradt jogtörténetünk e jeles forrásáról.