Nem szorulnak segítségre a Békésben áttelelő fehér gólyák

Az MME hétfői közleményéből kiderül, hogy az áttelelő gólyák egészségi állapotáról a legegyértelműbb visszajelzést a röpképesség vagy ennek hiánya adja. A tetőgerinc, a kémény vagy a fészek magasában álldogáló madárról pedig már ránézésre tudni lehet, hogy röpképes, vagyis egészséges. Ha napokon keresztül olyan helyen látunk gólyát földön ülni, ahol nincs számára táplálék, akkor egészségi állapota úgy ellenőrizhető, ha lassan felé sétálunk. Amennyiben felrepül, minden rendben van. Fontos azonban, hogy ezt csak valóban szükséges esetben alkalmazzuk, mert a felrepülés nagyon energiaigényes. Hozzátették, az itthon maradó fehér gólyák között egyre több lehet a „veterán”, azaz az olyan madár, amely sikeresen túlélt legalább egy áttelelést. Ez azért lényeges, mert ezek a sikeres és egyre finomodó túlélési stratégia birtokában vághatnak bele a következő áttelelési kalandba.

Részletezték, az áttelelő fehér gólyák viselkedésének magyarázata az lehet, hogy az itthon maradó példányok kevésbé kockázatosnak érzik az itthon maradást, mint az oda-vissza, akár 20 000 kilométeres, hosszú távú vonulást. Ezt segíti, hogy rendkívül változatos táplálkozású madarak, melyek elsősorban rovarokat esznek, de férgeket, pajorokat, halakat, kétéltűeket, kígyókat, békákat, kis rágcsálókat, a talajon talált énekesmadár-tojásokat és -fiókákat is fogyasztanak. Ezért amikor a vizek befagynak és a rovarok sem mozognak, az áttelelő példányok a téli álmot nem alvó egereken, pockokon élnek, melyekre a szántókon, gyepeken vadásznak.

Az ilyen próbálkozás alapvető alkalmazkodási, vagyis evolúciós stratégia, és mindig akadnak az átlagostól eltérő viselkedésű egyedek. Ez utóbbiak a kedvezőtlen körülmények között elpusztulnak, de ha változik a környezet – mint napjainkban a klímaváltozás hatására –, akkor életben maradnak, szaporodni tudnak és utódaiknak is átadják immáron egyre sikeresebb viselkedési sajátosságaikat. Végül elárulták, az egyedek eltérő stratégiája, az afrikai madárfajok északra látogató és életben maradó egyedei tették lehetővé Európa élhetővé váló területeinek benépesítését a legutóbbi jégkorszak mintegy 10 000 évvel ezelőtti lezáródása után. Egyben ez az oka annak is, hogy Magyarország mai fészkelőmadár-állományának jelentős része – így a fehér gólya is – még mindig olyan afrikai fajnak tekinthető, ami csak költeni jár hozzánk, élete nagyobb részét viszont úton, illetve Afrikában tölti.