2023.01.06. 19:58
Nem feledik a málenkij robotra elhurcolt mezőberényieket
Mezőberényiek málenkij robotra elhurcolásának 78. évfordulóján tartottak csendes megemlékezést pénteken délután a városban, a Kossuth téren álló német evangélikus templom kertjében álló emlékműnél.
Fejet hajtottak az emlékműnél /Fotó: Für Henrik/
Kisari Miklósné, az esemény egyik szervezője hírportálunknak elmondta, 1945. január 6-án 562 embert, köztük nagyon sok fiatalt vittek Mezőberényből előbb Gyulára, majd onnan a Szovjetunió területére, munkaszolgálatra. A férfiak esetében 17, a nők esetében 18 év volt az alsó korhatár, de ezt sem mindig tartották be.
Mint az Körösi Mihály „Mit vétettem?” – Mezőberényiek málenkij roboton című könyvében olvasható, amikor a gyulai állomáson a berényiek vagonokba kerültek, már előfordult, hogy elszakadtak egymástól testvérek, szülők és gyermekeik.
Ezek a családtagok legtöbbször közösen csomagoltak, így előfordult, hogy valakinek nem volt elég élelme az útra, vagy meleg ruhája, takarója. Végül az egy szerelvénnyel indulók sem egy lágerbe kerüllek, így sokan csak a hazatéréskor láthatták újra szeretteiket. 1945. január 10-én közel 2000 némettel indították el a szerelvényt Gyuláról Románián keresztül a Szovjetunióba.
A berényiek egy része Krivoj Rog vasércbányáiba, többségük Sahti és Novo Sahti szénbányáiba került, ahol nagyon nehéz körülmények között, kőkemény fizikai munkát kellett végezni, például a bányákban csilléket tolni. Az ellátás és a szállás is rossz volt.
A nők közül sokan gyermekeket hagytak itthon. Sok családnál maradt olyan kiskorú, akik részére ideiglenes gyámkirendelés vált szükségessé. Azok a gyerekek, akiket nem tudtak rokonoknál elhelyezni, gyermekotthonban kerültek elhelyezésre. Idős nagyszülők, rokonok jutottak nehéz helyzetbe, mivel munkaképes családtagok nélkül maradtak magukra a kicsi gyermekekkel, többen segélyre is szorultak.
Kisari Miklósné kiemelte, a munkaszolgálatra elhurcolt mezőberényiek többsége 31 hónap után térhetett haza nem kis részben annak köszönhetően, hogy Szabó Árpád kisgazda vezető meghívta az orosz tiszteket a település környékére egy nagy vadászatra, ahol mai szóval lobbizott értük.
Ez az időszak sem telt el azonban személyes tragédiák nélkül, a hozzátartozóknak ugyanis alá kellett írnunk egy dokumentumot, hogy kérik családtagjuk hazatérést. Akit nem találtak meg, annak szerette még súlyos hónapokat, majdnem öt évet volt kénytelen a bányákban, kolhozokban tölteni.
A hazatérteknek egy papírt is alá kellett írniuk, hogy nem beszélnek a történtekről, ezért és vélhetően a kinti bánásmód miatt sokan tényleg még csak említést sem tettek a málenkij roboton eltöltött időszakról. Kisari Miklósné fontos feladatnak nevezte, hogy a fiatalok közül is minél többen, lehetőleg emberi sorsokon keresztül megismerjék az akkor történteket.
