Első kiadvány

2023.02.28. 14:00

Mahovics Tamás tánckutatásai megidézik a múlt értékeit

Megjelent a Békés Megyei Néptáncosok Szövetségének első kiadványa, Mahovics Tamás Tánckutatások Békés megyében, Dévaványai táncok című kötete. A békési néptáncpedagógus és néptánckutató számos, korábban nem ismert érdekességet dolgoz fel a kiadványban.

Papp Gábor [email protected]

Mahovics Tamás kötetete egy különleges korszakot mutat be /Fotók: Bencsik Ádám/

A Békés Megyei Néptáncosok Szövetségének legfőbb feladata, hogy összefogja a vármegyében tevékenykedő néptáncegyütteseket, a hozzájuk kapcsolódó közösségeket. Ugyancsak kiemelt küldetésünknek tekintjük a helyi népzene és néptánc népszerűsítését – nyilatkozta hírportálunknak Mahovics Tamás, a kiadvány szerzője, a BMNSZ elnökségi tagja.

A szakember elmondta, térségünkben a magyar, szlovák, román, roma, szerb és sváb nemzetiség egy nagyon színes kultúrát teremtett meg, amiben a néptánc is lényeges szerepet foglalt és foglal el.

– Ezekbe az elképzelésekbe illeszkedik a kötet kiadása is, aminek megszületését a Nemzeti Kulturális Alap és Csoóri Sándor Alap támogatta – tette hozzá.

A békési néptáncpedagógus még 2009-2010 tájékán kezdett el kutatni a területen. Mint mondta, legfőbb inspirációját az jelentette, hogy dévaványai ősei is voltak, kanászok, pásztorok, akik életét jobban meg akarta ismerni. A munkát a Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjteményben kezdte, ahol gyorsan „belebotlott” abba a ténybe, hogy Békésben is gyűjtöttek magyar táncokat a 20. század közepén. Az újdonság még nagyobb lendületet adott a munkájának, és gyakorlatilag átnézte a teljes anyagot, a képeket, az iratokat, jegyzetelt, majd elkészítette tanulmányát, amely a kötet alapjául szolgált.

Mahovics Tamás kérdésünkre kifejtette, Bereczki Imre invitálására olyan személyiségek érkeztek a településre és környékére a 20. század derekán néptáncokat gyűjteni, mint Martin György, Rábai Miklós vagy a Pesovár fivérek. 

A szakember áttekintette a levelezéseket is, amelyekből kiderült, hogy Dévaványán, Vésztőn, illetve Szeghalmon is készültek filmek. Egy Keszi-Kovács László nevű filmes rögzítette a felvételeket. Érdekesség, hogy a neves személyiség nagyon sokáig, mintegy száznégy évig élt, és 100 éves volt, amikor kiadták Békésben készült filmjeit, azok a Magyar Néprajzi Múzeumban, illetve a Magyar Zenetudományi Intézetben és a Hagyományok Házában is elérhetők. Mahovics Tamás ezeket részletesen tanulmányozta, majd több helyen felhasználta munkája során is. Annak idejében a dévaványai pásztortáncok bekerültek a Belencéres Néptáncegyüttes repertoárjába, táncolta azt ifj. Mahovics Tamás a Fölszállott a páva című műsorban, illetve együttesük, a Mahovics-OK is műsorára tűzte.

A békési néptáncpedagógus még 2009-2010 tájékán kezdett el kutatni a területen

– Nagyon fontosnak tartom, hogy ezeket a táncokat megőrizzük és bemutassuk a legszélesebb közönségnek – emelte ki a szakember, aki kérdésünkre megerősítette, jelenkori kutatásokat is végzett, vagyis beszélt olyan emberekkel, akik megélték, hogy miként táncoltak akkoriban.

A mai is élő Kádár Ferenc és Barabás Mihály, valamint a sajnos azóta már elhunyt Gönczi György és Mahovics Mária egyaránt számos hasznos információval segítette a tanulmány megszületését.

A szövetség következő kötetében várhatóan Békés megyei román táncok kerülnek majd a középpontba.

A táncillemről is képet kapunk

Mahovics Tamás elmondta, Bereczki Imre számos olyan kutatást végzett, amely érdekes korrajzot fest az adott időszakról.

– A tánc akkoriban hozzátartozott az emberek mindennapjaihoz. A kutatások képet adnak arról, hogy miként tanultak táncolni a gyerekek, milyen zenékre táncoltak, mi volt a táncillem, hogyan néztek ki a zenekari felállások, kik voltak a táncosok, akiket a 20. század közepén filmre vettek – sorolta Mahovics Tamás, aki mindezt be is építette a kiadványba.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában