Diákönkormányzat

2023.03.06. 09:01

Simon Petra lett az új ifjúsági referens Orosházán

Orosházán aktív közösségi életet élnek a fiatalok, önkormányzatuk munkáját ifjúsági referens is segíti. Mostantól Simon Petra végzi ezt a tevékenységet.

Cs. I.

Fotó: Monostori Tamás

– Nem áll tőlem távol az ifjúsági munka, hiszen végzettségem szerint is ifjúsági közösségszervező vagyok, valamint 18 éves korom óta táboroztatok. Jelenleg a mester szakomat végzem Szegeden. Korábban is dolgoztam ezen a területen egy ifjúsági civil szervezetnél Szegeden – mutatkozott be a fiatal, aki korábban dolgozott már az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzattal, volt közös projektjük: 2021-ben sikeresen pályázott Petra az Amit csak akarsz pályázatra, ahol az OFF (Orosházi Fiatalok Fesztiválja) nevű rendezvényt valósították meg. 

– Hivatalosan GYIÖK-tag sosem voltam, viszont sok barátom akadt közöttük, így rajtuk keresztül kapcsolódtam a GYIÖK munkájához. Sokszor fotóztam, vagy szerveztem be fotósokat a Mikulásfutásra, valamint egyéb rendezvényeken is segítettem a munkájukat. 

– Szeretném folytatni a már elkezdett projekteket és vannak ötleteim. Számítok a GYIÖK aktivitására is. Remélem, hogy a fiatal korom a munkában nem hátrány, sőt! Azt remélem, hogy az ifjúsággal könnyebben összehangolódunk, megkeresnek majd elképzeléseikkel, ötleteikkel, véleményükkel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában