A csabai Előre ikonja, Árgyelán Mazsi ma aranylábbal hányja a földet

– Eléggé lestrapált kisteherautóval, munkásruhában érkezett. Nem volt ideje „puccba” vágni magát?
– Öltönyben furcsán festenék a földmunkagépben. Munkás vagyok, mint a többiek a csapatban, melósruhában járok, nem vágyom flancos autóra. Boldog vagyok, mert van egy szép családom, és mindig azt csináltam, amit szeretek. Gyerekkoromtól futballoztam – kezdetben álmodni sem mertem arról, hogy ebből meg lehet élni –, jó ideje pedig az építőiparban nyomom.

– Úgy tudom, alapszakmáitól ez nem is esik távol. 
– Lakatosként és hegesztőként végeztem, majd dolgoztam Gyulán, a vízgépészeti vállalatnál. Gyulán születtem, a többiekkel az árokparton fociztunk, apám viszont tiltott tőle. Szegények voltunk, és azt mondta, ha szétrúgom a cipőmet, nem lesz miben iskolába járnom. A haverokkal 15–16 évesen leigazoltunk a megye II-es Gyulaváriba. Végigjátszottam az ifimeccseket, aztán egy félidőt a nagycsapatban is. A gyulavári ifivel veretlenül nyertük a bajnokságot, 48 találattal gólkirály lettem. Egyszer játszottunk a gyulai felnőttel, itt figyelt fel rám Süle István, a nagycsapat trénere. 18 évesen már a nagy Gyulában futballoztam.

„Kitettek elém az asztalra 150 ezer forintot, majdnem elájultam”

– Katonaként is focizott a kiskunfélegyházi Honvéd Kun Béla SE-ben, leszerelése után viszont hamar Csaba lett Gyulából. Ez sem hétköznapi történet, hogy is volt?

– Egy autóból szólt ki egy férfi, akiről kiderült, hogy játékosügynök. Lehúzta az ablakot, és csak annyit mondott, adjam le a szerelésemet Gyulán, mert az Előrébe folytatom, már mindent lezsíroztak. Gyulán háromezer forintot kerestem egy hónapban, amikor bementünk Csabán az Előre-székházba, kitettek elém az asztalra 150 ezer forintot. Majdnem elájultam. Azt mondták, 20 ezer lesz a havi fizetésem, erre jön a pontpénz. Szüleimnek a lakásra volt még 60 ezer forint banki tartozásuk, kicsengettem az összeget. Anyukám egyből azt kérdezte: „honnan loptad?” Nemigen hitte el, hogy egy aláírásért kaptam. 

– Vígh Tibornál kezdett az Előrében, de nem sok kellett ahhoz, hogy nála is érjen véget a csabai futballkarrierje. Elmesélné ennek a történetét?
– Éltünk-haltunk a futballért, de mellette habzsoltuk az életet is, nem egyszer csajoztunk Csabán, a Rózsafában. Beépített embereink voltak, ha jött a csapatvezetéstől az ellenőrzés, már bújtattak is el. Fiatalok voltunk, bírtuk a gyűrődést, ha kimaradtunk, másnap ugyanúgy edzettünk, futballoztunk. Emlékszem, egyszer majdnem az edzés kezdetéig tartott a mulatozás, Tibi egyből látta ezt, viszont diplomatikusan csak annyit mondott: „Legalább fussatok egy kört, hogy lássanak benneteket, de legközelebb nem ússzátok meg ennyivel!” Egy meccs előtti napon Golyó, azaz Gulyás István kapusunk költözött, ott volt az egész csapat. A végén nekem, mint fiatal csikónak adták az ölembe az ötliteres whiskey-s üveget az öregek. A piálás után egyik csapattársammal stoppal mentünk át Gyulára, ki is vett volna el, ha nem Vígh Tibi? Az Üvegház kocsmánál a  „zöldházban” lakott, a konyhaablakból rálátott az útra. Kocsiba vágta magát, és felvett bennünket. Csapattársam ült előre, én hátul kuksoltam, egy szót sem szóltam. Tibi a játékostársam hangjából és kinézetéből hamar kiderítette, hogy ivott, sőt, részeg. Mindez, természetesen az öregek fülébe jutott, másnap az öltözőben a röhögést visszafojtva várták, hogy tessékel ki bennünket az edző. Ugyanakkor csak a csapattársam nem került a kezdőbe, én játszhattam, mert a kuksolásom és a hátsó ülés – ahova Tibi nem látott – miatt nem buktam le.

„Ha Fradinak, Dózsának vagy Honvédnak hívnak, bajnokok vagyunk”

– Kibuktak azonban az NB I-ből, és Pásztor József vezetésével sikerült visszajutniuk. Egyből ötödikek lettek, de ezt is felülmúlta az 1993-94-as szereplésük. A bajnokság vége előtt öt meccsel már mindenki elkönyvelte, hogy az Előre lesz a bajnok. Miért nem így történt?

–  Váczi Zoli a kamerába mondta, hogy az MLSZ elcsalta a bajnokságot. Egyetértek vele. Ha Fradinak, Dózsának vagy Honvédnak hívnak bennünket, akkor a Békéscsaba lett volna a bajnok. Zsákszámra rúgtuk a gólokat a nagycsapatoknak a Fraditól a Győrig. „Fenn” sokan megrémültek, hogy mi nyerjük a bajnokságot. A végén csak bronz lett az aranyból. A záróvacsorán a Fiumében olyan gyászos hangulatban ültünk, mintha temetésen lennénk.  Az érmeket a polgármesteri hivatalban vehettük át. Ekkor már nagy ünnepség volt.

–  Ön pedig aztán messze ment, egészen Győrig, Verebes József kezei alatta futballozott. A Mágus fantáziát látott önben, mégis hamar távozott. Mi volt az oka?
– Nem a futballtudásom, hanem egy nőügy. Hamarabb kellett volna megismernem a feleségemet – de ez egy kicsivel később történt –, akkor mindez nem következik be. Fiatal, ismert futballista voltam, aki egyedül élt Győrben, és nem tagadom, ragadtak rám a nők, de egy bizonyos esetet ki kellett volna hagynom. A labdarúgásra visszatérve, Verebes időszaka alatt válogatott kerettag lettem, számított volna rám a későbbiekben akár kezdőként is, de megsérültem.

„Folyamatosan fejlesztek, új munka- és szállítógépeket vásároltam”

– Sopronba, aztán Kispestre került. Itt pályafutása egyik legfontosabb gólját szerezte.
–  Azzal nyertük meg a magyar kupát 1996-ban, hogy a BVSC elleni döntőben a 86. percben betaláltam. A meccs végén a szurkolók mindent letépkedtek rólam. Két évre rá az Újpesttel bajnokságot nyertünk. Előtte játszottam a Vidiben, utána a Haladásban, de néhány mérkőzést Dunaszerdahelyen is. Aztán hét évig az osztrák ötödik ligában futballoztam, itt alapoztam meg az új életemet is.

– Mit ért ez alatt?
– Volt egy elbontandó, nagy üres épület, nekem pedig Székesfehérváron letárolva egy munkagépem. Elvállaltam a munkát, és akkori társaimmal közösen el is végeztük a feladatot. Innentől kezdtem el bontásokkal foglalkozni, 2003-ban alapítottam a céget. Hogy néhány nagyobb munkát említsek, mi teremtettük meg a helyet a Hotel Brillnek, az OBI-nak vagy a McDonald’s-nak. Folyamatosan fejlesztettem a vállalkozást, új munka- és szállítógépeket vásároltam, telephelyet létesítettem Békéscsabán. Miután megismertem a feleségemet, Renátát, ő lett a legfontosabb számomra. Összeházasodtunk, fiunk született, Máté már 20 éves. Bízom abban, hogy egyszer majd tovább viszi a céget. A több lábon álláshoz apartmanházat létesítettem Gyulán egy volt csapattársammal, vettem vendéglátóhelyeket Békéscsabán, és építünk lakásokat is eladásra. 

„Taxiban, az újságból tudtam meg, hogy Az év labdarúgója lettem”

– Igaz, hogy a legjobban mégis a markológép ülésén érzi magát?
– Szeretek nyüzsögni, dolgozni, nekem ez nem teher. Olyan vagyok, mint a kommunizmus, ötéves terveket, célokat tűzök ki magam elé, és nem számít, hogy éjjel-nappal menni, tenni kell, tűzön-vízen át keresztülviszem, amit akarok. Megadom a tiszteletet munkatársaimnak is, együtt dolgozom vagy éppen eszek velük, melósruhában járok. Nem szégyellem, hogy kétkezi fizikai munkát végzek, sőt, büszke vagyok rá.

– Ha már büszkeség, majdnem kihagytuk, hogy békéscsabai időszakában, 1993-ban az év labdarúgójának választották. Ez mit jelentett a számára?
– Óriási boldogságot és meglepetést egyszerre, hiszen Békéscsabáról ez csak Pásztor Józsinak sikerült 1978-ban. Az sem mindennapi, miként szereztem tudomást róla. Éppen Amszterdamból repültem haza, Hollandiában jártam ugyanis egy barátommal. Pesten taxiba vágtam magam, a sofőr megismert, majd a kezembe nyomta az az aznapi Nemzeti Sportot. Majdnem kiesett az újság a kezemből, hiszen ott vigyorogtam a címlapon.

– Az edzősködés szele soha nem csapta meg?
– Tíz-tizenöt éve még talán igent mondtam volna egy nekem is megfelelő felkérésnek, hiszen hosszú ideig a futball volt a mindenem. Ma már a családom, a vállalkozásom sokkal fontosabb. Nem hiányzik az idegeskedés, és olyanokat sem akarok mondani, hogy „bezzeg a mi időnkben”.

 – Felismerik még mindig Békéscsabán, az utcán az emberek? 
– Az a korosztály, amelyhez tartozom, teljes mértékben. Nemcsak köszönünk egymásnak, beszélgetünk is. Az pedig leírhatatlan és felemelő érzés, hogy a békéscsabai Előre legendái, ikonjai közé választottak be Pásztor Józsi és Vágási Sanyi társaságában. Ez a markolóban is sokszor az eszembe jut, miként a pályafutásom, és talán emiatt is fütyörészek boldogan.