A műélvezethez egy jó alkotás és egy szék kell

– Azt mesélték, hogy tehetsége igen hamar utat tört magának.
– Egészen kicsi koromtól kezdve egyetlen célom volt, hogy képzőművész, festő legyek, a családom pedig támogatott az elképzeléseimben. Általános iskolásként kerültem Mokos Józsefhez, onnantól kezdve még inkább "egy-ügyű" lettem. Érettségiig kísérte az utamat, kivételes rajzpedagógus volt, az országban nincs másik iskola, ahonnan ennyi művész indult volna. Nem a vizuális tehetség volt több, inkább ő adott olyan látásmódot, eszközöket, életszemléletet a kezünkbe – hangversenyre, színházba is járnunk kellett – ami meghatározónak bizonyult.

– Egyenes út vezetett elképzelései megvalósításához?
– A képzőművészetire elsőre nem vettek fel, de Budapesten maradtam, ahol több munkahelyem is volt. Aztán bekerültem Sarkantyu Simon osztályába, az egyéves esti tagozatra, de megtörte pályámat a katonai behívó. A szolgálat után visszakerültem Békéscsabára a Kner nyomdába. Nyomdamérnök lettem, '78-ban diplomáztam. Később a Szent-Györgyi Albert iskola akkori igazgatója meghívott mérnöktanárnak a nyomdaipari osztályba. Addig sosem jutott eszembe, hogy pedagógus legyek, de a hivatás meghatározó, szép időszaka lett az életemnek. Közben megnősültem, három gyermekem született, kitöltötte minden időmet a család és a tanítás. Műtermem nem volt, időm sem arra, hogy a hagyományos piktúrával foglalkozzak. Aztán megfertőzött a Bauhaus szelleme (Moholy-Nagy, Kepes György), s a geometrikus absztrakciók visszavezettek a képzőművészethez. A vizuális tantárgyak (tipográfia, színtan) oktatása is örömmel töltött el.

– Tartotta a kapcsolatot a csabai művészekkel, Lonovics Lászlóval, Gubis Mihállyal is.
– A Dobozi úton volt egy kis műtermünk, ahol komolyan foglalkoztunk a szitanyomtatással. Amikor kirepültek a gyermekeim, több lett a szabadidőm. A hagyományos piktúra volt az egyik út, amin elindultam. Megvolt az eszköztáram, megtanultam, hogy egy képen belül egy négyzetcentiméter sem lehet önálló. Minden viszonylatokban áll, egyetlen rosszul megválasztott szín, ahogy egyetlen fals hang a zeneművet, tönkreteszi az alkotást. Ha egy másképpen harsogó felkerül, az egész képet hozzá kell hangolni. Előtérbe került geometrikus absztrakció is az életemben; máig titok, holnap reggel egy matematikai elgondolás vagy egy látvány adja majd az intuíciót. Utóbbinál (napraforgó, vízpart, akt) mindig készítek vázlatot, majd félreteszem. Az őszi tájat télre hagyom, a napraforgót akkor fejezem be, amikor már elvirágzott, hogy ne másoljak, hanem alkossak. Azt festem, amit a téma jelent számomra, ez az igazi alkotás.

– Sokáig váratott magára a mostani tárlat...
– Életem legrosszabb időszaka volt, amikor megözvegyültem. Vissza is vetette művészetemet, de aztán még inkább az alkotás felé indított. A képeim gyarapodtak, a művésztársak pedig  noszogattak, legyen kiállításom. Sokáig elzárkóztam, de utólag látom, mennyi örömöt ad. A tárlat megmutatja a sokoldalúságomat, az egész életművemet felöleli, a 19 éves fejjel rajzolt tanulmányaim és a legutóbbi alkotásaim is láthatók.

– Van köztük, ami különösen kedves?
– Kettő is. Az egyik egy szitanyomat, egy corpus, ami nagyon hosszú ideig készült. Zöld-vörös színkontraszt, dinamikus, lüktető. Az ókorban többezer embert megfeszítettek, de egyikből sem lett Krisztus. Azt akartam megfesteni, hogy Krisztus él. A másik egy feltörekvő érzéscsomag kifejezése. Amikor megözvegyültem, rá egy évre minden hajnalban a feleségemmel álmodtam. Végül két nap alatt elkészült a kép, a látványban benne van a negyvenéves kapcsolatunk, a társam elvesztése és a mai létem.

– Mi a mottója?
– Megosztani másokkal az értékrendemet. Azt hiszem, a művészek többet foglalkoznak a történések értelmezésével; amit az emberek nagy része igyekszik elnyomni. Jobban felszínre tör a tudattalanjuk. Engem a színek szerepe, a hét színkontraszt, ezek pszichikai hatása érdekel leginkább. Amikor új képben gondolkozom, akkor is mindig a színek jelennek meg először. Filmmel is foglalkoztam, Dr. Szabó Mihály ideggyógyásszal készítettünk egy nonverbális filmesszét Johann Sebastian Bach elnémul címen. Különleges életérzést sikerült átadnunk a színkontrasztok pszichikai hatása és a szimbólumok révén. Minden vetítésnél megérintette a nézőket. Készülünk új filmre is.

– Mik még a tervei?
– Nemrég elindult két kép bennem, ezeken dolgozom. Az idő folyamában előre tekintek, várom a holnapot. Az alkotás gyötremeit is megélem. Jön egy intuíció, firkálgatok, végül pontosan megszerkesztem a képet, kikeverem a színeket, kivágom a színsorozatokat. Elrendezem ezeket, majd nagy várakozással belekezdek a festésbe. Időnként, amikor minden szín felkerült, rájövök, hogy az egyik nem oda való, s újrakezdem az egészet. Van olyan könnyed geometriai absztrakcióm, ami fél évig készült. Igényesség nélkül nem lehet szépet alkotni.  A műélvezethez is két dolog kell: egy jó alkotás és egy szék. A mostani művészet sajnos felhígult, de biztosan le fog tisztulni.