Támogatás

2023.09.22. 17:27

Kardoskút fejleszt, a zöldenergiára fókuszál

Erdős Norbert országgyűlési képviselő a Kardoskúton rendezett sajtótájékoztatón jelentett be több támogatási sikert. Energetikai fejlesztésre például 74 millió forintot nyert a község. A részletekről Varga Pál polgármester számolt be.

Csete Ilona

Erdős Norbert és Varga Pál a művelődési házat érintő energetikai fejlesztésről is beszélt /A szerző felvétele/

A volt és leendő iskolaépület korszerűsítésére, illetve a helyi művelődési házra fordíthatja a település az elnyert energetikai pályázati forrást.

Járdaépítésre is nyert az önkormányzat a Magyar Falu Program keretében: a majd 5  millió forintos forrásból teljes pályaszerkezeti cserével, 352 méter hosszúságban új járda épül az iskola épülete körül.

Ez az épület lábazatának állagmegóvását is szolgálja – tette hozzá a politikus, majd beszélt arról is, hogy a község a téli fűtési szezonra szociális tüzelőként (a választókerületben egyedüliként) fát vásárolhat több mint 1 millió forint értékben.

– Három pályázaton is eredményesen szerepeltünk, öröm ez nekünk. Folytatjuk az eddig megkezdett utat – reagált a hallottakra a polgármester. A szociális tűzifa kapcsán azt is elmondta, a képviselő-testület olyan határokat szabott az igénylők körének, hogy abba minél többen sikerrel jelentkezhessenek. Felkészülten szeretnék várni a telet.

– Megbontva kaptunk több mint 73 millió forintot, ennek egyharmada költhető a Móra Ferenc Művelődési Ház napelemrendszerének bővítésére. 14 kilowatt napelemet tudunk a már megkezdett, zöldenergiás fejlesztéseinkhez hozzátenni. A teljesen megújult központi fűtésrendszerünket elláthatjuk hőszivattyús fűtéssel. Korábban a pezsgő kulturális életet nem kellett visszafognunk a dráguló energiaárak miatt. Függetlenedtünk időben, így a civiljeink, az önkormányzat működése is zavartalan volt és lesz. Az energetikai pályázat másik része az egykori általános iskolai épületre fordítható (46,9 millió forint). Komplexebb fejlesztésben gondolkodhattunk: a külső homlokzati hőszigetelést, a nyílászárók cseréjét, napelemet, hőszivattyút és mozgáskorlátozott mosdó kialakítását is elvégezhetjük. Nem tudjuk, mit hoz az élet, de egyszer remélem, gyerekek koptatják majd ott az iskolapadokat. Nekem, mint polgármesternek az a kötelességem, az elődeinktől kapott értéket megóvjuk s úgy adjuk majd tovább unokáinknak – tette hozzá Varga Pál.

Cél a projekt által érintett iskolában, valamit a művelődési házban megvalósuló energetikai fejlesztéssel költséghatékony, alacsony szén-dioxid kibocsátású, környezetbarát intézmények kialakítása.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában