Mi lett volna, ha nincs Trianon? – ezzel a gondolattal játszottak el Békéscsabán

Elmondta: voltak az első világháború végén, az összeomlás és a forradalmak időszakában fordulópontok. Kiemelte: hosszú távra nem célszerű gondolkodni, rövid távon viszont érdemes megnézni, hogy mi történhetett volna, ha máshogy alakulnak az események, hiszen ez megmagyarázhat bizonyos döntéseket. Nem állította, hogy végzetszerű az, ami bekövetkezett, de tisztában kell lenni azzal, hogy 1918 és 1921 között a magyar politikai elitnek kevés döntési lehetősége volt, kevés leágazási pont volt a pályán.

Felvetette, hogy mi lett volna, ha a központi hatalmak, köztük az Osztrák-Magyar Monarchia nyerik a háborút. 1918 nyaráig úgy is tűnt, hogy győztünk, hiszen megkötöttük a breszt-litovszki békét az oroszokkal, legyőztük Szerbiát és Romániát, elértük a célokat, és immár csak az volt a kérdés, hogy miként rendezzük a Balkánt. Ebből a pozícióból jött egy zuhanás, és szimbolikus pillanatnak értékelte azt, amikor az olaszok az Adriai-tengeren elsüllyesztették a Szent István csatahajót. Az is jelképes, hogy elkezdték ismét a műtárgykincseket az ország belsejébe szállítani.

Az Amerikai Egyesült Államokban 1917 végétől 1918 nyaráig elkezdtek kidolgozni egy tervezetet, hogy miként lehetne föderációvá alakítani az Osztrák-Magyar Monarchiát. Aztán az egész ötletet elvetették. Azt mondták, hogy ha ők nyernek, akkor fel kell osztani a monarchiát.

Az 1916-ban elhunyt Ferenc József után fiatalon trónra kerülő IV. Károly próbálkozott különbékével, de ez kitudódott és kínossá vált a németek előtt, akikkel aztán a király megkötötte 1918 májusában a spai egyezményt. Addig az antant úgy tekintett az Osztrák-Magyar Monarchiára, mint aki rendet tud tenni a Balkánon. Azonban azt tapasztalták a német befolyás miatt, hogy erre nem képes, és ha ez így van, akkor nem is szükséges egyben tartani.

Ablonczy Balázs szerint győzelem esetén lehet, hogy rövid távon fennmaradt volna az Osztrák-Magyar Monarchia, de a 19. és 20. századi nemzetépítési törekvések hosszú távon vélhetően szétfeszítették volna. Az önálló állam a nemzetek számára nemcsak érzelmi, hanem egzisztenciális kérdést is jelentett. Az, hogy egy nemzetnek lehet saját állama, amelyben többen komoly pályát futhatnak be, nem volt összehasonlítható azzal az ajánlattal, hogy minden marad a régiben.

A történész felvetette: mi lett volna, ha nem ölik meg 1918. október 31-én, az őszirózsás forradalom idején gróf Tisza Istvánt, lehetett volna-e egy honvédő háború vezére. Egy kiemelkedő, hallatlan nagy formátumú politikus volt; ám mivel a háború jelentős részében ő volt a miniszterelnök, a szenvedés jelképévé és ezzel népszerűtlenné vált. Ő is tudta, hogy a béke megkötéséig nem tehet semmit, hogy nem válhat Kossuth Lajossá, hogy nem kedvelik – halála után saját geszti emberei dobálták meg a koporsót szállító vonatot. Ebben az időben többek Károlyi Mihályban látták a megoldást.

Komoly döntési helyzet volt a trianoni békediktátum aláírása. Ablonczy Balázs elmondta, hogy 1920 tavaszán, Párizsban egy kétnapos hosszú vita is kibontakozott a magyar békedelegációban arról, hogy szignózzák-e vagy sem. Teleki Pál és Apponyi Albert például azt mondták, hogy ne, ezzel szemben Popovics Sándor és Bethlen István azt, hogy inkább alá kell írni. A történész hangsúlyozta: ez egy választási lehetőség volt. De vélhetően akkor, ha nem szignózzák, a kormány megbukik, majd jön egy másik, amelyiknek még kedvezőtlenebb feltételeket írnak elő.

– Nagyon kevés döntési, manőverezési lehetősége volt a mindenkori politikai elitnek. Rosszabb is lehetett volna. Ahhoz, hogy jobb legyen, rendkívüli ügyesség kellett volna. Ez akkor a magyar politikai elit jelentős részéből hiányzott bizonyos értelemben. Hirtelen történt minden. Magyar szempontból úgy nézett ki, hogy megnyertük a háborút – bár a nyugati fronton még zajlottak harcok –, aztán ebből a szituációból hetek alatt jött az, hogy a románok Kolozsváron voltak, meg aztán Békéscsabán, Budapesten, sőt Győrig elmentek.