A kolerajárványban elhunytak tiszteletére emléktáblát állítottak Kevermesen

Ifjú Bozó László helytörténész jelezte Lantos Zoltán polgármester felé, közeleg egy, a település múltját meghatározó évforduló.

– A tiszteletet adjuk meg elődeinknek. A kevermesieknek legyen egy olyan megemlékező helye, ami arra figyelmeztet bennünket, hogy mindenki fontos településünkön. A történelem során nem csak a dicsőséggel teli alkalmakról tudunk. Voltak szomorú, veszteségekkel teli időszakok Kevermes krónikájában. Főhajtással emlékezzünk azokra az elődeinkre, akik egy járvány következtében vesztették életüket. Döntöttünk: állítsunk emléktáblát! Megkerestük Corvus-Kora Róbertet, aki azt el is készítette, felállítottuk és szerény átadó ünnepségen megemlékeztünk a járvány áldozatairól. Fontos, hogy ismerjük a múltunk egy-egy meghatározó eseményét – tette hozzá Lantos Zoltán.

Az emléktábla felavatása után az 1873. évi kolerajárványról, annak a körülményeiről Bozó László tartott előadást. Bevezetőjében arról beszélt, a temetők tükörképei a település társadalomszerkezetének és emléket állítanak az adott településen élt embereknek. – Elődeink megbecsülését jelenleg a meglévő sírkövek és a nevezetesebb személyek síremlékeinek a megőrzésével szolgálhatjuk. Nekünk, kevermesieknek nagyon fontos lehet egy, a betegek gyógyítását végző orvos, vagy gyógyszerész, egy több száz oldalnyi kéziratot és feljegyzést hátrahagyó plébános, a falu képét alakító településvezető, a helyi közéletet formáló tanár és sok-sok helyileg jeles személy. Temetőnk hagyományvilága lehetne gazdagabb és sokrétűbb, de nekünk a meglévőt kell óvni, védeni és megmenteni.
2021-ben a Nemzeti Panteon Alapítvány támogatásával napvilágot látott A kevermesi temető története című könyv, amelyben bemutattuk a temető történetével kapcsolatos jelenlegi ismereteinket, digitalizáltuk a Trianon előtti sírköveket – emlékeztetett az elmúlt időszakban végzett helytörténeti munkára az előadó.
Az elméleti értékmentés azonban kevés, azt a gyakorlatba is át kell ültetni, ha azt szeretnék, hogy az utókor is lássa a felbecsülhetetlen tárgyi hagyatékot. 2022-ben sikerrel pályázott a kutató a Nemzeti Panteon Alapítványnál a Trianon előtti sírkövek felújítására. Van belőlük 270. 

Felújítottak mintegy 60 sírkövet

– Ez egy páratlan örökség a tájban, még az egykori mezővárosok és a gazdag parciumi falvak sem bővelkednek ilyen kulturális kinccsel. A pályázatban 40 sírkő felújítását vállaltuk, de végül annyira belemerültünk, hogy 62 lett belőle. Elégedettséggel tölt el, hogy megvalósítottuk elképzelésünket, mert ezzel példát mutathatunk nemcsak a környék településeinek, hanem az ország más vidékein élőknek is. Ám a munka ezzel nem áll meg. Hamarosan digitális értéktárat hozunk létre az Agrárminisztérium támogatásából. Vállaltuk, hogy digitalizáljuk a környék településeinek a Trianon előtti sírköveit. Egyszer már bejártuk a Parciumot és Dél-Békést előzetes felmérés céljából – mesélt a rájuk váró újabb munkákról a helytörténész.

A kolerajárvány kapcsán kiemelte, kötelességük felhívni a ma élők figyelmét erre a borzalmas időszakra is és méltóképpen kell emlékezni az elhunytakra. Elfeledett fejezete ez a Kevermes történetének. Nincsenek fejfák, síremlékek abból az időszakból, mert az idő vasfoga sajnos dolgozik. Ahogy a generációk kihaltak, az emlékezet is elkopott, így senki nem beszél arról, hogy mit is jelentett egy járvány akkoriban. Így, fizikális nyom nélkül veszik a múlt homályába majd 300 ember halála.

Üresen maradtak a lakások

– 150 évvel ezelőtt, 1873. október 13-án már túl voltak az emberek a nehezén. Július elején kezdődött, két hónap múlva pedig már véget is ért. A járvány már május közepén megjelent Csanád vármegyében, az akkori megyeszékhelyen, Makón, majd lassan minden járást, azok minden települését elérte. A nem megfelelő higiéniás viszonyok, a nép tudatlansága, az orvosellenesség miatt több ezren vesztették életüket a megyében. A megbetegedett emberek száma csak Makón volt magasabb, mint Kevermesen. Volt olyan ház, ahol előbb a gyermekek, majd a szülők is meghaltak, a lakás üresen maradt.
Nem ez volt az első kolerajárvány a községben, 1831-től több esetben is felütötte a fejét a vész. Az egészségügyi infrastruktúra azonban alig fejlődött valamit a 40 év alatt. A kuruzslók tanácsait hamarabb megfogadták az emberek, mint az orvosokét.

A halál nem válogatott

A halál nem válogatott gazdag és szegény között, de a jómódúak közül többen meggyógyultak. A község akkori, és egyben első plébánosának, Mikosevics Józsefnek olykor napi 13 temetést kellett vállalnia, nem győzte, aradi szerzetesek érkeztek a faluba.
– Embert próbáló küzdelem volt, de az ősz beálltával véget ért a vész. Következményei súlyosak voltak akkor, ám hosszabb távon megalapozták a modern egészségügy kiépülését. Lett a falunak orvosa, gyógyszerésze, fizetett bábája. Ha nem is teljesen, de nagyrészt megdőlt az a mondás, hogy a halál ellen nincs orvosság – summázta a kolerajárvány időszakát Bozó László.