Komáromi István: az '56-os forradalom a magyar történelem egyik csúcspontja

Az 1956-os forradalom a magyar történelem világszerte legismertebb eseménye. Így ez a forradalom és szabadságharc bizonyosan az egész magyar történelem egyik csúcspontja – kezdte Komáromi István. Mint fogalmazott, nyilvánvalóan ezt igazolja vissza a rendszerváltó elit is, amely az új rendszer és a saját legitimitását is 1956-ban találta meg, és amely október 23-át – nagyon helyesen – március 15. mellé emelte az ünnepeink sorában. Azért is különleges ez az esemény, mert ez volt az egyetlen ilyen, máig látványos képekkel és filmfelvételekkel alátámasztható, őszinte lelkesedésből származó szovjetellenes felkelés a térség kommunista korszakában. (Az 1956-ban Budapesten készült felvételeket máig felhasználják más országok mozgalmainak illusztrálására is, mert annyira plasztikusan mutatják, mekkora kockázatot vállaltak a felkelők és milyen reménytelenül egyenlőtlen volt a harc.)

A politikai irányzatok megjelenése a forradalomban

Komáromi István ismertette, a szélsőjobboldal nem jelent meg, a keresztény-konzervatív vonalat Mindszenty képviselte, esetleg Pongrácz Gergely, a Corvin köziek fegyveres csoportjának utolsó parancsnoka is ide sorolható. 

– Nem jelent meg a demokratikus közép vagy a jobbközép, ami a két háború között sem tudott hatalomra jutni, a második világháború után pedig ezeket a politikusokat eltávolították a magyar politikai életből. Ők zömmel a kisgazda pártba tömörültek. Akik itt maradtak, azokat oly mértékben üldözték, hogy többségükben nem is mertek 1956-ban megszólalni – fogalmazott.

Megjelent egy baloldali demokratikus irány, a kisgazdák, akik aktivizálódtak: Tildy Zoltán és Kovács Béla mellett a harmadik kisgazda, aki Nagy Imre utolsó kormányában miniszter is lett, B. Szabó István békési kisgazda politikus volt. De ide sorolhatók a szociáldemokraták is, akiknek ott szintén volt három minisztere. 

Vannak még, akiket kommunista társutasoknak nevezhetünk, ők még inkább balra vannak, ők a Nemzeti Parasztpártban tömörültek, akik 1956-ban Petőfi Pártnak nevezték magukat. Ebbe a körbe tartozott Farkas Ferenc és Bibó István, akik ugyancsak miniszterek lettek Nagy Imre kormányában.

– Legtöbben a forradalom vezetésében a Rákosi-rendszerből kiábrándult kommunisták vannak, élükön Nagy Imrével, az utolsó kormányban négy miniszterrel. Nagy Imre utolsó kormánya így tulajdonképpen egy balközép koalíció volt, ami az 1945-47 közötti koalíciónak egyfajta feltámasztása volt – fogalmazott. Hozzátette, hogy a fegyveres csoportok kivégzett vezetői, és a később kivégzett politikusok között is messze túlsúlyban voltak a kommunisták. A kivégzettek többsége viszont döntően a fiatalabb korosztályokhoz tartozó munkás volt.

Hogy reagált a Szovjetunió?

Az egyik megközelítés szerint – ahogy Komáromi bemutatja – a szovjet felső vezetés megijedt attól, ami Budapesten történt. Mint mondja, ez a vélekedés nem helytálló. 

A szovjetek a politikai feszültségeket látva már júliusban katonai tervet készítettek belső megmozdulások leverésére, október 24-én hajnalban pedig már szovjet tankok dübörögtek a pesti utcán. – Aznap valószínűleg megérkezett Budapestre Szerov, a KGB vezetője, ahová pedig őt küldik, ott nem tárgyalni akarnak, hanem lőni, és 25-én már lőttek is – ismertette. A 24-én beavatkozó tankoknak támadási parancsuk volt, de tűzparancsuk nem. – Október 25-én a Kossuth téren viszont már ki tudja hány magyar civilt agyonlőttek – ismertette. Nem akartak háborút, abban reménykedtek, hogy Nagy Imre révén komoly harc nélkül is sikerül konszolidálni a helyzetet. De ez veszélybe került, így pár nap után úgy döntöttek, általános támadást indítanak, és elsöprik az egészet. Megszállták közben a repülőtereket, Kárpátalja és Románia felől jöttek be a tankoszlopok.

– A szovjet pártelnökség 31-én összeült Moszkvában, ahol ott volt Zsukov marsall is. Ő nem akárki volt, hiszen ő az, aki annak idején Leningrád védelmét, a moszkvai ellentámadást, a sztálingrádi fordulatot vagy éppen Berlin elfoglalását irányította. Megkérdezték tőle, mennyi idő kell ahhoz, hogy a Magyarországon állomásozó és a beérkező csapatok felálljanak és elfoglalják Budapestet. Zsukov válasza az volt, hogy három nap. Így november 4-én megindultak, és 3-4 nap alatt meg is oldották – árulta el, rávilágítva, ezért nem helytálló az a vélekedés, hogy a szovjetek megijedtek volna a magyarországi eseményektől.

Szimpátia tüntetések nyugaton

Komáromi István kiemelte, a vélekedésekkel ellentétben sokan kiálltak a magyarok mellett, Európában azonnal voltak szimpátiatüntetések, például Hollandiában november 5-én. Emellett több szimpátia megmozdulás, tér- és utca elnevezés is tanúsítja, hogy kiálltak a magyarok mellett, a közvélemény, a társadalom reagált az eseményekre. Érdekesség, de a Lazio futballcsapat indulója ma is így kezdődik: „Avanti ragazzi di Buda, Avanti ragazzi di Pest”, vagyis: „Előre budai srácok, Előre pesti srácok”. Azonban a nyugat-európai politikai vezetés, ahogy a pedagógus fogalmazott, mozdulatlanságra volt ítélve, mert az USA nem kívánt beavatkozni. Eisenhower elnök nem kívánta felrúgni a második világháború után kialakult európai status quót, mert az atomháborút jelentett volna.