Nyolcvan vödör levegő: Lezsák Sándor művét viszi színpadra a Jókai színház

A Nyolcvan vödör levegő című mű 1982-ben íródott, 1985-ben közölte a Színház c. lap drámamelléklete, színházi ősbemutatójára pedig 1988-ban került sor. 

A házaspár főszereplők, az Öregember és az Öregasszony egy alföldi tanyán élnek, a néző feltételezheti, hogy történet a mű megírása idején, a Kádár-korszak második felében játszódik. A felszín alatt lappangó, jórészt feldolgozatlan történelmi traumák aktívan formálják a házaspár – különösen az Öregember – tudatát. Az idős férfi emlékképeinek sorában fel-feltűnnek a második világháború, a Rákosi-korszak és az 1956-os forradalom nyomasztó esemény-töredékei, de nem logikus rendben, hanem egy kaotikus, szürreális forgatagban. Az Öregember a traumák hatására folyamatosan fenyegetettnek érzi az emberi létezést, ezért mindent megtesz azért, hogy felkészülten fogadja az általa előre jelzett atomtámadást. Háza kerekes kútjának oldalfalába bunkert épít, ahol túlélést biztosító, nagyobb mennyiségű élelmiszer- és levegőtartalékot halmoz fel, és ahol – felesége bevonásával – rendszeresen légiriadó-gyakorlatokat tart. Ezek a periodikusan visszatérő, rítusszerűvé váló gyakorlatok töltik ki az Öregember és az Öregasszony máskülönben szürke, eseménytelen mindennapjait. 

Lezsák Sándor az olvasópróbán a mű születésének körülményeit bemutatva elmondta, ő is menekült - Budapestről, ahol született. Nyarait egy kis faluban töltötte Nyírtelek mellett, ahol minden család ismerte egymást, mindenki mindent tudott a másik életéről. Ennek köszönhetően a szerző össze tudta hasonlítani a falusi embereket a 7. kerületi bérházak lakóival, és mint mondja, ezt nagy ajándéknak tartja. Véletlenül került aztán 19 évesen Lakitelekre, ahol egy tanyasi iskolában, képesítés nélkül tanított. Elárulta, ott olyan sorsokat ismert meg, ami miatt megfogalmazódott benne: ezek az emberek gyakorolják a túlélés technikáját. Hiszen akkoriban a gazdákat bekényszerítették a TSZ-be, nehéz volt az élet, az emberek pedig, bármilyen hódító is jött, magukra maradtak a menekülésben. 

– Az atomtámadás, a háborús veszedelem az elmúlt évszázad valósága. És ma is az, nem tudjuk, meddig. A főszereplő vodkát szerez be, amit a szovjeteknek adhat, rizst a kínaiaknak és rágógumit az amerikaiaknak, és szótárból tanulja azt a mondatot, hogy "én nem vagyok ellenség" – foglalja össze Lezsák Sándor, miért olyan aktuális ma is a történet. 

Merő Béla rendező arról beszélt, hogy 1982 óta nem sokat változott a világunk. Akkor is háborús helyzet volt és most is, csak akkor kevésbé tudtak róla az emberek, nem volt olyan szintű tömegkommunikáció, mint manapság, amikor tudunk róla, hogy lehetséges az atomcsapás.

– A döbbenetes, hogy Lezsák Sándor olyat írt le, amit akkoriban nem tudtunk. Manapság tudjuk, hogy lehet bunkereket, konténereket venni, amit el kell ásni öt méter mélyen a földbe, be kell rendezni két évre elegendő élelmiszerrel, és csak két év múlva szabad feljönni. A történetben ez a tanyasi ember ezt teszi, mert túl akar élni. A feleségével borzasztóan szeretik egymást, csak az asszony kevésbé fogja föl a történéseket, a férje pedig emiatt terrorizálja, ismétlődő gyakorlatokat végez a túlélés érdekében – ismerteti a szereplők lélektanát a rendező. 

A rendező kiemelte, a darabban szerepel még három nyuszi, melyek a komikus vonalat viszik a történetbe. Ők a Jaltai konferencia három figurája: Sztálin, Roosevelt és Churchill - rajtuk mérik, hogy a bunkerben fogy-e az oxigén. A történethez hozzátartozik, hogy a házaspár életében boldogság sosem volt, még csak nem is táncoltak soha. Azonban a szerelem ott van, ez az érzés megerősödik majd fellazul többször is a darab során - tette hozzá a rendező elárulva, hogy a színmű végén egy nagy hibát követ el a házaspár.

A darab bemutatóját  november 21-én láthatják majd az érdeklődők a Stúdiószínházban.