Nyáron idegenvezető, télen regényíró

Cseh-Lakos Ilona hangsúlyozta, manapság sok a szenzációhajhász, de kevés a kultúrtörténetet megőrző, rejtett kincsekkel gazdagító szerzemény. Kollégája, László Boglárka három éve mondta el neki, szeretne író lenni. A kérdezőben, felmerült, vajon miért. Megfogalmazódott benne egy másik kérdés is: elfuthatunk-e a sorsunk elől, vagy mindent megírtak előre? László Boglárka hangsúlyozta, középutas, hiszi, hogy a sorsunk jó részét magunk alakítjuk, de vannak szegmensei, amit nem tudunk befolyásolni.

– Már gyerekként is írogattam, később jogászként is, az asztalfióknak. Amikor 2020-ban váltanom kellett, otthon ápoltam a súlyos beteg fiamat, elindultam egy másik úton, ami nem is volt annyira másik. Az írás eleve hozzám tartozott, az idegenvezetés pedig szervesen kapcsolódik mindehhez. Azt szoktam mondani; kultúrtörténeti meséimet szóban idegenvezetőént, írásban pedig a regényeimben adom elő – részletezte. Hozzátette, jó, hogy útjai során és könyveiben is találkozhat a közönséggel. Elárulta, bölcsészként végzett, de egy középiskolai tanár havi fizetésének felelt meg akkoriban Fejérben a tolmácsok óradíja.

– Családalapítás előtt álltam, így ezt az irányt választottam, s ez lendített tovább a jog területére is. Az emberi jogvédelem nemzetközi vizein dolgoztam, rengeteg külföldi delegációt fogadtam és vezettem körbe Budapesten. Igazolvány híján azonban mindig leszólítottak a Hősök terén. Elvégeztem hát egy OKJ-s tanfolyamot és hivatalosan is idegenvezető lettem, sztorijaimmal igyekeztem színesebbé tenni Budapestet – mesélte pályája alakulását. 

A Bánlaky-örökség című kötetére térve kiemelte, a regény száz évet fog át, a nem túl szép huszadik századot, ami a világ- és a magyar történelemben is rázós korszakot jelentett. Négy generáción keresztül követhetjük a szereplők (a grófi család tagjai, az uradalom lakói, a közelben élők) életét a boldog békeidőktől egészen a rendszerváltásig. Az írónő megmutatja az olvasónak, hogy a történelem, a rendszerek jövés-menése hogyan gázolhat át a családokon. Az árkokat szerinte még most sem tudtuk betemetni.

– Már gyerekként olyan látásmódot kaptam, amivel kellően távolról és több toleranciával tudom szemlélni a történeteket, mint általában az emberek. A családom egyik ágán ugyanis mást meséltek a dédszülők mondjuk a téeszesítésről, mint a másik ágán – sorolta László Boglárka, aki úgy véli, a legjobb sztorikat az élet írja. A 19. és a 20. század érdekli különösen, igyekszik a számára oly kedves francia kultúrtörténet ismeretlenebb szegmenseit is bemutatni, amik keresztezik a magyar történelmet.

– A második, tavalyi könyvhétre megjelent regényemben, a Párizs, 1867-ben a dátum a Kiegyezés időszakát jelöli, rávilágítok, milyen diplomáciai és külpolitikai előzményei voltak. Párizsban az időpont a világkiállításé; amikor III. Napóleon igyekezte elkápráztatni a világot. Az összes uralkodó a városba özönlött, az apropó pedig lehetőséget adott arra, hogy a háttérben diplomáciai és gazdasági tárgyalások folyjanak. Ne legyenek illúzióink, minden külpolitikai döntés mögött ott van a gazdasági érdek, a pénz. A regényemből kiderül például, hogyan kapcsolódott be a Nobel-család Oroszország vasútépítési lázába – részletezte. A kérdésre, hogyan találja meg a történelmi összefüggéseket, elmondta, rengeteget olvas, kutat. Úgy véli, a történelmen keresztül mindent meg lehet mutatni, a regények szórakoztatva adhatnak új ismereteket. Elárulta azt is, hogy a Párizs, 1867 című kötetében nincsen szerelmi szál, inkább olyan sztorik, helyszínek elevenednek meg, amik különlegesek, és kötődnek a magyar történelemhez. Az írónő boncolgatja, kinek mi motiválja a cselekedeteit, szerinte semmi sem fekete, vagy fehér. Könyvében feltűnik Eötvös Lóránd, Klebelsberg Kúnó is. A fiktív szereplőkkel azt tett, amit akart, a valósaknál viszont hű maradt a történelemhez.

– Harminc éve élek Budapesten, ide koncentrálódik minden. Vidéki gimnáziumom viszont a mai napig nagyon fontos szerepet tölt be az életemben, az orosz mellett franciát is tanultam ott, aztán családi kötődések miatt sokat jártam Franciaországban. Az ottani kultúra nagyon közel áll hozzám, a francia vonalat igyekszem becsempészni a regényeimbe. Békés vármegye is fontos helyszíne lesz a következőnek. Jártam nemrég a nagymágocsi kastélyban és Gyulán is. A készülő könyv elkalauzolja az olvasót a dowilli lóversenyre is, ahol jelen volt XIII. Alfonz spanyol király. Feltűnik benne a Magyar Lovaspóló Klub alapítója, Gróf Andrássy Géza is, aki a Nemzeti Olimpiai Bizottságot is vezette később. Az ő szerepe is kibontakozik a szerzeményemben – tette hozzá László Boglárka, akinek férje járt először Békéscsabán, az 1984-es műrepülő világbajnokságon.

– Utána sokat emlegette a várost. Amikor először jöttünk együtt, fantasztikus kulturális sokszínűséggel, nagy szeretettel találkoztunk – említette meg az írónő, aki mindig idegenvezetési szezonon kívül ragad tollat. Külföldi útjai során a mai napig tanul újat, a friss történetek inspirálják az írásra. Elmondása szerint még a legtávolabbi spanyol desztinációban is tud említeni magyar kapcsolódási pontot.