Egynyáriak

2024.04.27. 10:57

Háromezer virágpalántát osztottak ki Békéscsabán

Kakasvirág, petúnia, vinka, mézvirág és büdöske – összességében mintegy háromezer egynyári virágpalánta lelt gazdára szombaton Békéscsabán, a városháza előtt az érdeklődők között. Az osztásban a hivatal szakemberei mellett szerepet vállaltak Szarvas Péter polgármester, valamint Paláncz György és Varga Tamás alpolgármesterek.

Licska Balázs

Szarvas Péter polgármester elmondta, hogy április 22-én volt a Föld napja, és immár hagyománnyá vált Békéscsabán, hogy ennek apropóján egynyári virágpalántákat osztanak ki a békéscsabaiak között. Egy érdeklődő, egy család ezúttal is legfeljebb hármat vihetett haza, így összességében 800-1000 békéscsabai számára adományoztak növényeket. Hangsúlyozta, hogy mindig nagy érdeklődés övezi az akciót, most például a kezdésnél a városháza bejáratától a Fiume hotelig kígyózott a sor. A színes és jó kedvet hozó növényeket nem kötelező közterületen elhelyezni, kerülhetnek erkélyekre, kertekbe, de akár a lakáson belülre is.

virágosztás, Varga Tamás, alpolgármester
Varga Tamás alpolgármester is osztotta a virágokat. Fotó: Licska Balázs

Hozzátette: az önkormányzat figyel arra, hogy gondozottak legyenek a közterületek, folyamatosan bővítik a virágos területek nagyságát, idén nagyjából 1300 négyzetmétert ékesítenek színes növények, amit szerinte a békéscsabai örömmel fogadnak. Nem csak a városközpontra ügyelnek, a Lencsési lakótelep és Jamina forgalmasabb részeire ugyancsak hangsúlyt fektetnek. Beszélt arról is: az öntözhető területek nagyságát szintén növelték az elmúlt időszakban, és várható további bővítés az immár rendszeressé váló nyári kánikulák miatt. A Virágos Magyarország versenyen is rendre sikeresen szerepel Békéscsaba, az elmúlt években különdíjat érdemelt ki a város.

Paláncz György alpolgármester is részt vett az osztásban. Fotó: Licska Balázs


 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában