2024.05.08. 17:45
Dr. Bánhegyi Róbert Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat kapott
A tavalyi Richter Érdemérem Különdíj után a napokban átvehette a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat is dr. Bánhegyi Róbert János klinikai onkológus, belgyógyász, haematológus, a gyulai Onkológiai Központ centrumvezető-helyettese. A Dr. Bánhegyi Róberttel folytatott podcast beszélgetésünkben a munkásságáról és legújabb elismeréséről beszélgettünk.
Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Székházában vette át április 18-án a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat dr. Bánhegyi Róbert, az elismerés komoly munka eredménye. A Gyulai Onkológiai Központ centrumvezető-helyettese ugyanis bő másfél évtizede folytat kutatást és tudományos publikációs tevékenységet az onkodiabetolódiai tudományág területén. Az onkológus főorvospedig most a kitartó munkánakköszönhetően Délkelet- és Közép-Magyarország közönségdíjasa lett.
Az elismerést a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány hozta létre 2017-ben, Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának nyolcvanadik évfordulóján. A díjra a mindennapi munkájuk során elhivatottsággal praktizáló, tudományos igényességgel dolgozó orvosokat lehet jelölni, a díjazottakról egy szakmai zsűri és a páciensek döntenek.
Dr. Bánhegyi Róbert kutatása még nem ért véget
Dr. Bánhegyi Róbert elárulta, hogy a daganatos-, és cukorbeteg esetleges közös gyökeréről szóló kutatása még korántsem ért véget, azt folytatni kívánja, ráadásul egy könyv kiadását is tervezi a témában 2025 első felében. További tervei között szerepel például egy onkodiabetológiai konferencia életrehívása is, hagyományteremtő céllal, amelynek lényege, hogy a különböző szakterületeken tevékenykedő orvosok összegyűljenek, és tapasztalatokat cseréljenek az újdonsült tudományág területén a betegek minél hatékonyabb ellátása érdekében.
A Vásári Erzsébet újságíróval folytatott podcast beszélgetésben dr. Bánhegyi Róbert részletezte tevékenységét, kutatását és persze jövőbeni terveit is.
Podcast-csatornánkat az Apple-termékeiden bárhova magaddal viheted. Kövess minket ott, vagy a Spotify-on!
Beol podcast
- Teljesítményük alapján értékelik a jövőben a pedagógusokat
- Harmincöt éves a Meseház – vendégünk Veres Krisztina
- Állatvédelem szurkolói szemmel: Kapin Richárd és Kovács Viktor a vendégünk
- Az összefogás ereje – vendégünk dr. Orosz Tivadar
- A szőlőt akkor is meg kell művelni, ha tavasszal elverte a jég – vendégünk Pál Miklósné