Kreatív projekt

2024.06.20. 13:20

Filmforgatással lezárták az évet a Vörösmarty iskola diákjai - videóval, galériával

Micsoda tempó és mennyi helyes, mosolygós orosházi fiatal! Szépek, vidámak, tehetségesek, élet igenlők – kisfilmjük láttán ez jutott eszünkbe. Az orosházi Vörösmarty iskola lipdub videóval zárta a tanévet. Nézzék velünk, sodródjunk a fiatalság lendületével bele a vakációba!

Csete Ilona

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjai a csütörtöki napot a vidámság, a kreativitás jegyében töltötték. Velük tartottunk.

diáknap, orosháza,diákönkormányzat, program
A diákokat minden tanteremben más és más elfoglaltság várta
Fotó: A szerző felvétele

Mi is ott ismerkedtünk meg a vályogtégla készítésével (kicsiben), nemezlabdáztunk is, batikolhattunk, ahogy nagyon sok lány tette. De szimulátor elé is ülhettünk volna (ahogy sok fiú). De láttuk, hogy készül el egy fonalbaba, horgolással sok hasznos dísztárgy, a mézeskalácsok díszítői éppen végeztek, mire bekopogtunk hozzájuk, de sebaj, nézelődtünk tovább. 

– Urald kérlek az agyagot – hallottuk egy másik teremből. Benéztünk oda is. Korongoztak, alkottak a gyerekek megállás nélkül. A sakkosok tantermében nagy volt a csend, a partik jól alakultak, sok diákot lekötött az agytorna, mások viszont az udvart választották, ahol szintén válogathattak a játékok között. Hiába no, ilyen egy diákönkormányzat szervezte nap. Mindenki talált magának szórakoztató programot.

Forgott a film, nagy sikere lett

De térjünk vissza a Vörösmarty iskola filmjéhez: ismét bebizonyították, hogy nemcsak a tanórán, a számos tanulmányi- és sportversenyeken, hanem a kreatív projektekben is jeleskednek a fiatalok. A tanév vidám lezárása érdekében idén is elkészítették nagy sikerű lipdub videójukat. Ez a különleges projekt már-már hagyomány az iskolában, hiszen korábban, 2017-ben is nagy sikert arattak vele.

A lipdub videóban az iskola apraja-nagyja részt vett, így a diákok és tanárok közösen tettek azért, hogy ez a nap felejthetetlen élmény maradjon mindenkinek. A diákok és az iskola tagjai hatalmas lelkesedéssel vettek részt a forgatásban, amelynek végén közös tánccal koronázták meg az eseményt.

A tánc koreográfiáját Varga Dorina álmodta meg, aki sajnos a videóban már nem tudott szerepelni balesete miatt. A videó operatőre Bartos Ádám volt, aki profi módon rögzítette az esemény minden vidám pillanatát.

Megmozgatott tanárt s diákot

A lipdub videó főszervezője Vargáné Gyömrei Anita, a diákönkormányzatot segítő pedagógus volt, lelkes munkájának köszönhetően sikerült ezt a fantasztikus, az egész iskolát megmozgató, közösségépítő eseményt megvalósítani. Emellett nagy segítséget nyújtott Csányi László tanár is.

Ez a nagy sikerű, vidám esemény újabb bizonyítéka annak, hogy az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola nemcsak az oktatásban, hanem a közösségi életben is kiemelkedő. A lipdub videó nagy élményt nyújtott minden résztvevőnek, és egyben megmutatta, milyen erős és összetartó közösséget alkotnak az iskola diákjai és pedagógusai.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában