Elképzelés

2024.06.27. 18:55

Futsalcsarnok, igazi ékszerdoboz építésére pályáznak Gyulán

Futsalcsarnok építésére nyújt be pályázatot a gyulai önkormányzat a Gyula és Környéke Gyermek Sport Clubbal szakmai együttműködésben – döntött csütörtöki ülésén a fürdővárosi képviselő-testület. A futsalcsarnok többoldalú megállapodás keretében valósulna meg, illetve működne, és nagyban segítené a sportág további fejlődését.

Papp Gábor

Dr. Görgényi Ernő, a város polgármestere az előterjesztés tárgyalása során elmondta, a Magyar Labdarúgó Szövetség meghívásos pályázatot írt ki sportszervezetek részére, amelyek a székhely szerinti települési önkormányzattal együttműködve pályázatot nyújthatnak be futsalcsarnok létesítésére. A fejlesztés elsősorban a gyulai amazonok csapatának edzéseit szolgálná, ugyanakkor a beruházáshoz a gyulai sporttelepen nincs megfelelő terület. Ezért egy olyan együttműködés valósulna meg, amiben a Gyula és Környéke Gyermek Sport Club (Gyulai Amazonok) együttműködik az önkormányzattal, magát a helyszínt pedig a Szeged-Csanádi Egyházmegye tulajdonában álló Grosics Akadémia Futballklub Egyesület biztosítaná. 

futsalcsarnok
A testület számos témáról, így arról is döntött, hogy pályázatot nyújtanak be futsalcsarnok építésére.
Forrás: BMH

Futsalcsarnok: vissza nem térő lehetőség

A pályázat előír kötelezettségeket is, így az annak benyújtásához szükséges döntést úgy fogadták el, hogy egyúttal tárgyalásokat kezdenek a működtetés kapcsán. Ha nyer a pályázat, egy Grosics Akadémiához kötőtő jogi személlyel fognak szerződést kötni, amelyben utóbbi átvállalja a csarnok fenntartásával kapcsolatos kötelezettségeket, hogy az önkormányzat mentesüljön a kiadásoktól. Mint az előterjesztésben kiemelték, összességében az önkormányzat a jelenlegi gazdasági helyzetre tekintettel olyan kötelezettséget nem vállalhat, amely akár a beruházáshoz történő önerő biztosítására vonatkozik, akár a létesítmény későbbi fenntartására vonatkozó pénzügyi kiadásokat jelent a város számára. 

Nógrádi Tibor, a Magyar Labdarúgó Szövetség Csongrád-Csanád vármegyei igazgatója vissza nem térő lehetőségnek nevezte a pályázatot, amely nagyot lendíthetne a város és régió futsaléletén is. Mint kiemelte, olyan pályázatról van szó, amely 100 százalékos finanszírozású, a város úgy tud gyarapodni, hogy nem terhelik költségek. Országosan várhatóan 12 csarnokot építenek, az MLSZ 30 települést kért fel, és azokból választják ki a 12 helyszínt. Az előterjesztés során Leel-Őssy Gábor és Galbács Mihály is fogalmazott meg kérdéseket, illetve észrevételeket.

Egymilliárdos beruházás lehet

Nógrádi Tibor elmondta, nagyságrendileg a beruházás körülbelül egymilliárd forintból valósulhat meg. Kedvező döntés esetén könnyűszerkezetes csarnok épül teljes komplexitással, öltözőkkel, lelátókkal. A nyerteseknek vállalniuk kell egy fenntartási időszakot, illetve a gesztorszervezet részére a térítésmentes időszakot kell biztosítaniuk. 

Mint mondta, a látványtervek nagyon szépek, igazi ékszerdoboz születhet, amely egész Gyula városát szolgálná. Mint kifejtette, az MLSZ saját kapacitásból megépíti a csarnokot, majd átadja a kulcsát a városnak. Az éves üzemeltetési költség várhatóan olyan évi 30 millió forintra rúg majd.  A szakember hangsúlyozta, egyszeri lehetőségről van szó, amelynek stratégiai háttere a futsalsportág országos fejlesztése, ilyen többet nem lesz.

Durkó Károly (Városbarátok) úgy fogalmazott, hogy a város csak nyerhet a beruházással, és úgy vélekedett, hogy az előterjesztést is úgy állították össze, hogy ez így legyen. Dr. Ökrös István (Fidesz) elmondta, örömmel tölti el, hogy egy újabb gyöngyszemmel gyarapodhat a város. 

 

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában