Támogatás

2024.07.20. 18:15

Fecskelakásba költözhetnek a dévaványai fiatalok

Dévaványa önkormányzata 2020 óta négy fecskelakással rendelkezik, mind a város központjában található. A fecskelakások célja a fiatalok önálló életkezdésének támogatása, melyek pályázat útján teljes belső felújításon estek át.

Dinya Magdolna

A pályázat feltételeként meghatározott elvek szerint lehet a bérlőket kiválasztani, így csak olyan 35 év alatti fiatalok költözhetnek be, akik legalább 2 éve Dévaványán élnek és rendelkeznek munkahellyel. A lakásokba mindig legalább 2 főnek kell költöznie, azonban nem elvárás, hogy a beköltözők házasok legyenek vagy egy párt képezzenek, lehetnek akár barátok, kollégák vagy teljesen ismeretlenek is. A pályázaton nem vehetnek részt a képviselő-testület tagjai, az önkormányzat vezető tisztségviselői és azok egyenesági rokonai.

fecskelakás, dévaványa, fiatalok
Július elején ürült meg az egyik fecskelakás, melybe már be is költöztek az új lakók Fotó: devavanya.hu

A beköltözők a lakásokban maximum 24 hónapig lakhatnak, ez idő alatt azonban nem kell bérleti díjat fizetniük, csupán a maguk által elhasznált rezsit kell állniuk. Mindenki felszerelt lakást kap, ami azt jelenti, hogy biztosítják az alapvető bútorokat (ágyakat, íróasztalt, szekrény, konyhaszekrény) és a legfontosabb háztartási gépeket (hűtő, gáztűzhely, mikrohullámúsütő, mosógép), sőt lakásonként egy laptopot is adnak. Jelentkezni mindig nyilvános pályázaton lehet, amelyet a helyi újságban, honlapon és a hivatalos közösségi oldalon is megosztunk.

Az elmúlt esztendőkben a fecskelakások által 29 fiatalnak és több gyermeknek biztosítottak lakhatást, mely bizonyítja annak szükségességét. Sajnos időről időre előfordul, hogy a lakók a lakásokban kárt tesznek vagy a rezsit sem fizetik, és több hónapos felújítás követi a kiköltözésüket, de mindig vannak pozitív tapasztalatok és olyanok is, akik megbecsülik. Remélik, még sok fiatalnak tudnak segíteni a jövőben is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában