Homokozó

2024.07.25. 11:13

A gyerekek kívánsága teljesült: lett homokozó is a játszótéren

Békéssámsonban számos, helyben, saját forrásból megvalósult fejlesztésnek örülnek. A polgármester, Annus István minden apró siker után úgy fogalmaz bejegyzéseiben: kevés pénzből fontos dolgok ezek. Új játszóterükön a napokban így készült el egy homokozó. Homokvár építéssel ő maga tesztelte elsőként.

Csete Ilona

Kevés pénzből fontos dolgok – olvasható a bejegyzésben. A település vezetője azt is elárulta, az elmúlt héten kértek egy homokozót a gyerekek a ligeti játszótérhez. A kérést teljesítették, már el is készült.

homokozó, játszótér, Annus István
Annus István elsőként homokvárat épített. Fotó: Facebook

– Én már ki is próbáltam. Imádok várat építeni – tette hozzá játékos kedvében a polgármester.

Az új játszótér még újabb homokozójába tettek ki új eszközöket és arra kérik a használóit, ne vigyék azokat haza, azzal minél többen homokozhassanak ott, az árnyat adó fák alatt, jó társaságban.

A gyerekek imádják az új homokozót. A játszótér játékai a közösségé. Fotó: Facebook


 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában