Értékmentés

2024.08.29. 06:30

Több mint százéves csabai bútorok kerültek az Öregházba – videóval

A múlt század elejéről származó, hagyományos csabai motívumokkal díszített bútorokkal bővült az Öregház korhű berendezése az elmúlt időszakban. A jellegzetes kék színű, kézzel festett tálalószekrény, illetve ebédlőasztal székekkel, valamint három falipolc több évtized után kalandos úton került vissza Budapestről Békéscsabára.

Vincze Attila

A Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör elnöke megkeresésünkre elmondta, tavaly novemberben érkezett feléjük a megkeresés Kónya Esztertől, a bútorokat több mint száz évvel ezelőtt kézzel festő békéscsabai Lepény Ilona unokájától, hogy örülne neki, ha odaajándékozhatná nekik őket. Mácsai Sándor megjegyezte, hogy a leszármazott Zuglóban él és már évtizedekkel ezelőtt elkerültek a városból az említett bútorok. A tulajdonos elmondása szerint szerette volna, ha a garnitúra visszakerül a szülővárosába, ahol ezáltal egy méltó helyszínen megtekinthető marad. A felajánlásért cserébe pedig néhány nappal ezelőtt vendégül látták a családtagokat, hogy megmutassák számukra, hol helyezték el pontosan a bútorokat az Öregházban.

A bútorokat egykoron kézzel festő Lepény Ilona unokáját, Kónya Esztert és családját a napokban látták vendégül Mácsai Sándorék az Öregháznál
A bútorokat egykoron kézzel festő Lepény Ilona unokáját, Kónya Esztert és családját a napokban látták vendégül Mácsai Sándorék az Öregháznál. 
Fotó: Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör Facebook-oldala

Kalandos úton kerültek vissza Csabára a díszes bútorok

Mácsai Sándor kiemelte, a bútordarabokat évek óta egy zuglói garázsban tárolták, amelyek alighanem hamarosan a lomtalanítás sorsára jutottak volna, gyakorlatilag az utolsó pillanatban mentették meg őket. És, hogy miképpen érkezett vissza a kollekció Csabára? A hagyományőrző kör egyik tagjának lánya éppen Zuglóban működtet egy kolbászboltot, innen pedig már egyszerű volt a logisztika, hiszen fuvarfordultával elhozták a bútorokat is.

Híres csabai família leszármazottja varázsolta egyedivé a bútorokat

A kör elnöke arról is beszélt, hogy a Lepény család egykor híres volt Békéscsabán, hiszen például Lepény Pálról utcát neveztek el a városban. Ebből a famíliából került ki az a Lepény Ilona is, aki több mint száz évvel ezelőtt készítette el a bútorok díszes festését. Mácsai Sándor hangsúlyozta, hogy az értékmentéssel az egyesület egyik alapgondolata valósult meg, hiszen 11 éve már, hogy igyekeznek a város értékeit felkutatni, megmutatni és különböző programokon keresztül azok elé tárni, akik kíváncsiak, milyen szépségek találhatóak Békéscsabán.

Mácsai Sándor, a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör elnöke szerint a felajánlásnak köszönhetően az utolsó pillanatban mentették meg a csabai motívumokkal díszített bútorokat az enyészettől
Mácsai Sándor, a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör elnöke szerint a felajánlásnak köszönhetően az utolsó pillanatban mentették meg a csabai motívumokkal díszített bútorokat az enyészettől. Fotó: Vincze Attila / Beol.hu

Ötödjére rendezik meg idén az Egyed napot az Öregházban

Az Öregház fennállásának öt éve alatt kiderült, hogy sok mindenre alkalmas a hely, hiszen volt már itt korábban disznótor vagy Mozart koncert is. A hagyományőrző kulturális kör szeptember elsején, Egyed napján mindig valamilyen különleges programot szervez a háznál, ezúttal pedig német különlegességek kerülnek majd terítékre vasárnap. Az idei rendezvényt a híres müncheni Oktoberfest után szabadon Szeptemberfesztnek keresztelték el, mindemellett a helyi német önkormányzat teljes mellszélességgel támogatta az ügyet, így ők is hozzájárulnak a rendezvény színvonalas megtartásához. A szervezők többek között bajor zenével, csülökkel és sörkülönlegességekkel várják majd az érdeklődőket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában