Programkavalkád

2024.08.30. 14:59

Jubileumi, huszadik falunapot ül Kamut - galériával, videóval

Kezdetét vette pénteken a XX. Kamuti Falunap, amely a település önállóvá válásának 75. évfordulója jegyében ünnepséggel, sporttal és könnyed szórakozásra alkalmas programkavalkáddal telik.

dr. Nagy Szilvia

A Petőfi utcai sportpályánál Balog Imréné polgármester köszöntötte a falunap vendégeit, a falubelieket, valamint a kormányhivatal, a Magyar Labdarúgószövetség és a polgármesterek focicsapatait. A díjeső után ebéddel várták a játékosokat a rendezvénytéren, ahol felléptek a hastáncosok, a capoierások. A DumaSzínházat Varga Feri és Balássy Betti műsora követte, hajnal 2-ig majd a Silence zenekar húzza a talpalávalót.

Futball-meccsekkel vette kezdetét a XX. falunap Kamuton
Futball-meccsekkel vette kezdetét a XX. falunap Kamuton. Fotó: Bencsik Ádám

– A vasárnap megemlékezésekkel kezdődik majd. A XX. falunapunk az önállóvá válás 75. évfordulója jegyében telik; Kamut 1949. január elsejéig Békés kilencedik kerülete volt. A hetvenedik évforduló alkalmából testvértelepülésünk, Ditró polgármestere emlékoszloppal ajándékozta meg Kamutot, amit azóta is minden évben közösen koszorúzunk meg – sorolta Balog Imréné, hozzátéve, Ditró harmincnégy éve testvértelepülésük, immár baráti a kötelék, a 471 kilométer dacára mindig megtisztelik egymás rendezvényeit. 

Dr. Málnási Csizmadia Lajossal közösen emlékeznek meg az 1951 júniusa és 1953 augusztusa között Budapestről Kamutra kitelepített családokra és befogadóikra, majd az általános iskolánál lévő emléktáblánál is koszorúznak Raffay Györgyné nyugalmazott tanító közreműködésével. 

– A hagyományokhoz hűen ajándékkal, emléklappal köszöntöm a település legfiatalabb, legidősebb lakóit is – tette hozzá a polgármester. 

A kamutiak közül többen elmondták, nagyon várják a főzőversenyt és a kelt tésztás sütemények (bukták, batyuk, pogácsák, lekváros papucsok, kalácsok) viadalát. Vasárnap színpadra lépnek a ditrói, valamint a helyi hagyományőrzők, a néptáncosok is, közben a gyermekek birtokba vehetik a kisvonatot, a dodzsemet, a körhintát. 

– Lesz nagy veteránmotoros, -autós felvonulás is, a művelődési házban Hortobágyiné Benkő Jolán festményei, a Tájmúzeumban a települési értéktárak termékei várják a látogatókat.  Este fellép a 17 éves helyi tehetség, Kertész Léna is, majd Rózsás Viki, Royal Tibi és DJ. Berry gondoskodik a jó hangulatról – sorolta Balog Imréné. 

 

Korszerűbb már a sporttelep

Balog Imréné köszöntőjében kiemelte: tizennyolc éve vette kezdetét a kamuti sporttelep fejlesztése; felújították a kerítést, kifestették az öltözőt, korszerűsítették az öntözőendszert. Az MLSZ TAO-támogatásával az edzőpálya világítása is megújult, önjáró fűnyírót szereztek be. A szövetség segítségével korszerűsítették a sportöltöző épületét, idén pedig mobil cserepadot telepítettek, szintén TAO-forrásból – Bora Imre támogatásával – 5,9 millió forint értékben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában