Pályázat

2024.08.22. 15:37

Ingyen ad ki lakást Vésztő a fiataloknak

Ingyen ad ki egy Kossuth utcai lakást két évre Vésztőn az önkormányzat fiatalok számára. Az ezzel kapcsolatos pályázati felhívást a napokban tették közzé.

Licska Balázs

Immár szeptemberben költözhet is a pályázaton nyertes fiatal a lakásba – ismertették a vésztői önkormányzat Facebook-oldalán.

Lakbért nem kell fizetni, csak a rezsit kell állni. Illusztráció: Shutterstock

A város honlapján közzétett pályázati lehetőséget egy projekt keretében olyan 18 és 35 év közötti fiatalok számára hirdették meg, akik Vésztőn maradnának vagy a városban telepednének le, illetve akik rendelkeznek foglalkoztatási jogviszonnyal, azaz dolgoznak. 

Annak, aki sikeresen pályázik, nem kell lakbért fizetnie a 63 négyzetméteres Kossuth utcai lakás kapcsán, csak a rezsit kell állnia, illetve kötelező jelleggel félre kell tennie bizonyos összeget. Emellett például vállalnia kell, hogy évente legalább 30 óra közösségi célú önkéntes tevékenységet végez.

A pályázatokat szeptember 3-án 12 óráig lehet benyújtani a [email protected] e-mail címen keresztül, azok elbírálása szeptember 9-én várható. Küldeni kell önéletrajzot, motivációs levelet is a szükséges igazolások mellett. Az, aki sikeresen pályázik, legfeljebb két évig lakhat majd a lakásban.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában