Ünnep

2024.08.23. 09:30

90 éves szépkorút köszöntöttek Eleken

90. születésnapja alkalmából köszöntötték Jámbor József eleki lakost a minap – számolt be közösségi oldalán Szelezsán György, a város polgármestere.

Vincze Attila

Mint írta, Józsi bácsi 1934. augusztus 26-án született Gyulán, munkáscsalád második gyermekeként. Édesapjuk napszámos, édesanyjuk cseléd volt, így nevelték szerény körülmények között, szeretetben gyermekeiket, akik már fiatalon beletanultak a földművelésbe és állattartásba.

szép korúak,90 éves, köszöntés
90. születésnapja alkalmából köszöntötte Jámbor Józsefet Szelezsán György eleki polgármester. Fotó: Szelezsán György Facebook-oldala

 

20 éves korától katonai szolgálatot teljesített, ezt követően pedig több munkahelyen is megfordult. Végül a Szegedi Fegyház és Börtön (Csillagbörtön) büntetés-végrehajtási intézetben helyezkedett el, ahol 29 éven át látott el börtönőri szolgálatot, majd innen ment nyugdíjba. Börtönőri pályafutása alatt számos kitüntetéssel ismerték el munkáját.
27 éves korában megnősült, feleségével 2 lánygyermeket neveltek. Gyermekeiktől 2 unoka és 2 dédunoka született. Feleségével történt válásukat követően Elekre költözött, neje ezt követően elhunyt.

Szelezsán György végezetül kiemelte, Józsi bácsi jó egészségnek örvend, gyermekeivel, családjával és rokonaival jó kapcsolatot ápol. Ezúton is kívánok neki jó egészséget szerettei körében! fogalmazott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában