Baleset a Keletiben

2024.08.26. 14:56

Kedden délelőtt állhat helyre a forgalom a fővárosi vonalon

Várhatóan kedd délelőtt állhat helyre a vasúti forgalom a Keleti pályaudvaron, azt követően, hogy vasárnap este a pályaudvar előtt kisiklott a Claudiopolis Kolozsvárról közlekedő InterCity vonat öt személykocsija – jelentette be a MÁV vezérigazgatója. Pafféri Zoltán a helyszínen tartott hétfői sajtótájékoztatón közölte: a balesetben senki nem sérült meg.

Papp Gábor

Gőzerővel dolgoznak azon, hogy kedden zavartalan legyen a forgalom.

Fotó: Metropol

Vasárnap este kisiklott a Kolozsvár felől Budapestre tartó InterCity vonat a Keleti pályaudvar közelében. Ezt követően az elővárosi és távolsági vonatok sem tudnak bejutni a pályaudvarra. Mint megírtuk, a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon a békéscsabai IC-k Szolnokig közlekednek és onnan indulnak vissza.

Mint Pafféri Zoltán mondta, jelenleg tart a baleseti elhárítás. Utána mérik fel a károkat, majd állapítják meg a baleset okát, ezt követően adják át a forgalomnak a pályaudvart. 
– A gyors baleseti elhárítás annak köszönhető, hogy daru helyett emelőkkel tették vissza a kocsikat a sínre, így nem kellett megbontani a pálya fölötti felsővezeték-rendszert – tette hozzá.

A Metropol beszámolója szerint az elsődleges szakértői vélemények szerint az egyik váltó hibásodott meg, törés keletkezett benne. Többféle váltó létezik, ezt a típust havonta kell vizsgálni. A most meghibásodott váltót utoljára július 30-án vizsgálták, akkor még nem észleltek eltérést. A hatósági vizsgálat alapján a későbbiekben döntenek arról, hogy ezt a típust gyakrabban szükséges-e felülvizsgálni. Ebből a típusból egyébként többszáz van országszerte. A baleset a Keleti pályaudvarra bevezető sínszakaszon történt, ezen a részen 40 km/óra a megengedett sebesség, ezt be is tartotta a mozdonyvezető, ráadásul tökéletesen működött a reflexe, gyorsan reagált, amikor észlelte a balesetet. Ennek is köszönhető, hogy személyi sérülés nem történt.


 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában