Holisztikus orvoslás

2 órája

A Első Magyar Onkometabolikus és Onko-Diabetológiai Konferenciát rendezik Gyulán

Október 11-én Gyulán, az Almásy-kastély Stefánia-szárnyának patinás báltermében rendezik meg a rosszindulatú daganatok, a cukorbetegség és az elhízás összefüggéseivel foglalkozó Első Magyar Onkometabolikus és Onko-Diabetológiai Konferenciát. Az eseményen az onkológia, a belgyógyászat, az endokrinológia, a diabetológia és az obezitológia, elhízástan neves képviselői tartanak előadásokat és foglalnak helyet az üléselnökségekben.

Papp Gábor

A rendezvény fő célja, hogy a holisztikus orvoslás égisze alatt egy fedél alá hozza azokat az orvosi szakterületeket, amelyek az elhízás, a cukor- és a rákbetegség megelőzésében, felismerésében és kezelésében érintettek, illetve az utóbbi évtizedekben egymástól eltávolodtak vagy eleve külön fejlődtek, működtek. Ezáltal olyan újszerű interdiszciplináris, szakmák közötti kommunikációra nyílik lehetőség, amely eddig orvosi társasági, regionális, országos és nemzetközi szinten nem létezett, legfeljebb egyes betegek kapcsán történhetett meg, vagy sokszor még így sem. A társszakmák közelítése az orvosok és betegek közös érdeke, hiszen általa olyan friss információkhoz juttathatják egymást a kollégák, amelyek a betegek gyógyulásában aranyat érhetnek. Erre eddig nem volt több szakterületet összefogó rendszeres platform Magyarországon, sőt a világban sem. A konferencia kapui – érvényes regisztráció esetén – minden érdeklődő szakorvos, háziorvos, szakdolgozó számára már idén nyitva állnak.

Dr. Bánhegyi Róbert

Magyar Onko-Diabetológiai Egyesület (MODE) bemutatkozó rendezvénye

A magas szintű tudományos tanácskozás egyben a gyulai székhelyű Magyar Onko-Diabetológiai Egyesület (MODE) bemutatkozó rendezvénye is, mely orvosszakmai szervezetet dr. Bánhegyi Róbert János klinikai onkológus, belgyógyász, hematológus főorvos alapította. A főorvos a szervezetépítéssel és az első országos konferencia megszervezésével hagyományt kíván teremteni, s tervei szerint a színvonalas rendezvényt évente igyekszik megrendezni.

A cukorbetegségek rákellenes hatásait is vizsgálják

Dr. Bánhegyi Róbert 2001-ben figyelt fel először a cukor- és a rákbetegség kapcsolatára, illetve már 2009-ben felvetette a cukorbetegség kezelésére használt gyógyszerek rákellenes hatását. Másfél évtizede hipotéziseit saját adatgyűjtésekkel és statisztikai módszerekkel sikeresen alá is támasztotta, majd intenzíven kutatta tovább a daganatok, a cukorbetegség és az elhízás összefüggéseit. A gondolataiban formálódó új orvosi szakterületet 2021-ben nevezte el onkodiabetológiának, mely tudomány szorosan véve a rákbetegség és a cukoranyagcsere-zavarok, tágabb értelemben a rosszindulatú daganatok, a komplex anyagcsere, a hormonrendszer és a tápláltsági állapot kóros változásai közötti kapcsolatokat igyekszik feltárni és terápiás célból kiaknázni.

Elismerést hozhat

Bánhegyi főorvos reményei szerint az új orvosszakmai szervezet és annak rendszeres rendezvényei a jövőben nemcsak Gyula városának és Békés vármegyének, hanem Magyarországnak is büszkeségévé válhatnak, ezáltal is emelve a Békés Vármegyei Központi Kórház és a gyulai Onkológiai Centrum tevékenységének elismertségét és tudományos hírnevét. Új tudomány, új kutatások, tudományos innováció – minderről szól az Első Magyar Onkometabolikus és Onko-Diabetológiai Konferencia! október 11-én minden szakember Gyulára tekintsen, akit érdekel korunk három legelterjedtebb népbetegségének rendkívül sokrétű összefüggése, közös megelőzése és gyógyítása. Az orvosi társaság tevékenységével és a rendezvény részletes programjával kapcsolatban a www.onkodiabetologia.hu honlapon lehet tájékozódni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában